Gyurcsány Ferenc egy májusi frakcióülésen, a győztes választások után alig egy hónappal helyenként indulatosan, saját távozásával fenyegetve győzködte a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselőit, hogy a párt szakítson addigi politikájával, és támogassa az állami költségvetés drasztikus kiigazítását. Beszédében szót ejtett a csomag miatt nagy valószínűséggel bekövetkező tüntetésekről és az ezzel járó népszerűségvesztésről is.
Arra persze sem ő, sem más nem számított, aminek a tanúi voltunk. A - Budapesten a múlt hét elején példátlan erőszakhullámba is torkolló - tiltakozó akciók máig nem értek véget. A Kossuth téren komolyabb rendbontás nem történt, de a zavargások kétségtelenül a demonstrálók békétlenebb részéhez köthetők: múlt hétfőn innen indultak petíciót átadni a köztévébe, s elfoglalni a székházát, másnap megostromolni a Köztársaság teret, újabb nappal később rendőrt verni a Nyugatihoz.
A háromnapos zavargások
végére 200 garázdát vettek őrizetbe a Szabadság téri verésből magukhoz tért rendőrök. Lapzártánkig közel százötvenen kerültek előzetes letartóztatásba. Jelentősebb incidens csütörtök hajnal óta már nem volt, de hivatalos személy elleni erőszak vagy garázdaság miatt a rendőrök azóta is minden éjjel őrizetbe vesznek néhány embert, s ők többnyire kapcsolatba hozhatók a kormányellenes tüntetéssel.
A demonstráció az utcai harcok elültével sem ért véget. Kérdés, kitart-e a lelkesedés a vasárnapi voksolás után is, főleg, ha annak eredménye nem igazolja egyértelműen egyik politikai tábor meghatározó fölényét sem, és az időjárás is elromlik. A tüntetők túlnyomó többsége nem azonosítható futballnáciként - másfelől viszont rájuk mint "a magyar népre" hivatkozni (mint teszik azt) meglehetősen nevetséges, mivel a választók mindössze néhány ezrelékét teszik ki. Másfél hete mindennap tüntetnek néhány ezren, de több tízezres demonstráció csak szombat este, a Fidesz lemondott nagygyűléspótlékaként állt össze - ami önmagában nézve nem kevés, de a beharangozott több százezres nagyságrendhez képest igen soványnak tűnik. (A vidéki nagyvárosok utcáin húsz és háromezer között mozgott a demonstrálók száma.)
A Kossuth téren a szervezőmunkát az irredenta Hatvannégy Vármegye Mozgalom (HVM) végzi, a felszólalók többsége szintén ultranacionalista; a kép meglehetősen változatos. Beszélt a tüntetőkhöz a neonyilas Ekrem Kemál György, a 2002-es Erzsébet hídi csatát szervező Budaházy György, a kádáristából népnemzetivé lett Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás éppúgy, mint Bayer Zsolt és Torkos Matild a Magyar Nemzettől vagy Bencsik András a Demokratától, felszólalt az utóbbi időben valamiféle fényzászlómozgalmat hirdető Hargitay András egykori úszóvilágbajnok, a MIÉP-es ifj. Hegedűs és Schuster Lóránt, valamint Makovecz Imre építész is.
A múlt hét elején még két képviselete is volt a nem formalizálódó tömegnek, de időközben a "forradalmi bizottmány" kiszorította a "nemzeti bizottságot". (Egy "magyar október bizottságot" azért - biztos, ami biztos - Csurka István is alakított a MIÉP Rákóczi téri tüntetésén, ehhez hozzájárulhatott, hogy a hét elején kifütyülték a Kossuth téren.) A megszólalók közül többen beszéltek forradalomról (legelébb a vármegyés Toroczkai László közvetlenül a tévészékház ostroma után, de például Bayer is), igazi rendszerváltásról (Molnár Tamás, a Jobbik exalelnöke), továbbá polgári engedetlenségre, forgalomlassításra, adómegtagadásra szólítottak fel, de összehívtak volna már alkotmányozó nemzetgyűlést (ami jogilag abszurd, és különösen a román állampolgár Tőkés László püspök részéről hangzik érdekesen). A bizottságok követelik az Országgyűlés feloszlatását (jogi nonszensz), s mindenekelőtt persze Gyurcsány távozását; de megfogalmazódott célként a Ferenc-város újbóli első osztályú tagsága is. A különböző csoportosulások szakmányban gyártják a petíciókat - olykor az egyik tiltakozik, hogy a másiknak erre nincs alapja -, és addig nem nyugszanak, amíg az államfővel vagy a házelnökkel nem találkoznak. Lapzártánkkor addig jutottak, hogy egy delegációt nem volt hajlandó fogadni Szili Katalin, de az Országgyűlés civil irodája az egyik petíciót átvette; és Sólyom László államfő sem volt hajlandó találkozni velük, helyette egyik munkatársának adták át a tüntetők a követeléseiket.
Egyesületek is alakulnak (majdnem), mint az Új Magyarország vagy az Országos Civil Fórum; utóbbi korlátozná a "többpárt-állam" hatalmát, amely törekvés egész konkrétan az alkotmányba ütközik (nevét adta ehhez az újpesti polgármester, Lányi András szociológus, de a kispálos Lovasi András is). A kormányoldal természetesen elutasítja a tüntetők követeléseit, ellenfelét pedig - nem teljesen alaptalanul - a visszafogottan radikálisnak minősített demonstrálókkal való együttműködéssel, sőt azok felbujtásával és szervezésével gyanúsítja.
A Fidesz ambivalensen viszonyul a Kossuth térhez. A hét elején több Fidesz-vezető is jó hangulatú demonstrációnak minősítette a tüntetést, Orbán Viktor pedig szolidaritásáról biztosította a résztvevőket (és a múlt hét elején azt nyilatkozta, ne menjenek vissza a házaikba). A kormány lemondását követelő esemény rendszeres felszólalója a fideszes országgyűlési képviselő, Wittner Mária, de még az elején szerepelt ott a parlamenti korelnök Horváth János és a szintén fideszes Balog Zoltán is. Maga a pártelnök ugyan szombaton sem jelent meg a tüntetésen - noha több szónok is követelte -, de üzent: csak azért nem ment, hogy jelenlétét ne tudja kihasználni a kormányoldal. Maga helyett alelnökét, Schmitt Pált küldte oda "magánemberként"; egy bennfentes fideszes szerint Orbán ezzel akarta éreztetni a radikálisokkal, hogy nem mondott le róluk. Egy, a Fidesz és a szélsőjobb összemosását kifogásoló ellenzéki vezető a Narancsnak úgy érvelt: abból is látszik a Kossuth téri rendezvény és a párt közötti különbség, hogy fél órába került meggyőzni a szervezőket arról, engedjék beszélni Schmittet.
A Fidesz múlt szombatra, a Hősök terére már hónapokkal ezelőtt meghirdetett nagygyűlésének csütörtöki lemondása érezhetően megoszotta a pártot. Miközben radikálisaik csalódottak voltak, információink szerint a pártvezetés jó néhány tagja már a tüntetéssorozat előtt is vitatta annak szükségességét, mondván, a várt
több százezres tömeget
lehetetlen kontroll alatt tartani, és bármiféle provokációért a Fidesz tehető majd felelőssé. Kapóra jött nekik a titkosszolgálati figyelmeztetés - amelyben állítólag szerepeltek Szerbiában toborzott fegyveres (!) zsoldosokról meg kisrepülőgéppel elkövetett támadásról szóló ellenőrizetlen információk is -, hogy a rendezvény lemondásáról meg tudják győzni a nagygyűlés mellett még előző nap is kitartó Orbánt. Igaz, kihagyták a lehetőséget annak a demonstrálására, miszerint az ország többsége a Fideszt támogatja. Orbán ezt kompenzálandó fordult ismét arccal a vasárnapi választás felé, annak nagypolitikai következményeit hangsúlyozva, és egyben - ami persze abszurd - népszavazássá minősítve azt. Orbán a kormány tövényességét nem vonta kétségbe, illegitim volta (?) mellett viszont kitart; a szerinte "kompromittálódott" miniszterelnökkel ezért szóba sem hajlandó állni.
A Fidesz ugyanakkor nehezen éli meg, hogy a nemzetközi kommentárok általában a kormányfő hivatalban maradását tartják a jobb megoldásnak, mivel ettől remélik a konvergenciaprogram melletti kitartást. Orbán ezért még tovább emelte a tétet, és Gyurcsány perbe fogását emlegeti. Egy fideszes szakértő szerint ezzel remél ráijeszteni a nyugati üzleti körökre: "Egészen más a hatása a Financial Timesban annak a kifejezésnek, hogy moral, mint annak, hogy criminal." A tőzsdeindex és a forint mindenesetre lejtmenetbe váltott, utóbbit a Monetáris Tanácsnak félszázalékos kamatemeléssel kellett korrigálnia.
A hangnem eldurvulását nemcsak a Gyurcsány nyomán a tüntetők által is előszeretettel használt "elkúrtad" szó mémmé válása jelzi, hanem hogy Orbán beteges hazudozónak, szélhámos kalandornak minősíti politikai ellenfelét, s hogy a nyilvánosságban újra felbukkanó Áder János önmerénylet tervével gyanúsította meg a miniszterelnököt. A kormánypártok ezekre mérsékeltebben reagálnak: a szabaddemokraták Orbán féktelen hatalomvágyáról értekeztek, Hiller István MSZP-elnök összeállította a Fidesz hazugságleltárát a '98-as koalíciókötéstől a 14. havi nyugdíjig.
Az továbbra sem látszik, hogy Orbán a többször hangoztatott "alkotmányos keretek között" miként tudná elérni Gyurcsány távozását. Előállt ugyan "a korlátozott mandátumú szakértői kormány" ötletével - amihez legalábbis módosítani kellene az alkotmányt, mert az alaptörvény ilyet nem ismer -, de nem világos, hogy a kormányoldal miért akarná kiadni a kezéből az áprilisi választáson megszerzett végrehajtói hatalmat.
A koalíciós képviselőknek
szánt, hűségüket megingatni szándékozó orbáni ajánlat süket fülek-re talált: Orbán fölvetése sem nyil-vánosan, sem informálisan nem témája a kormánypárti politikai megszólalásoknak; nettó blöffnek minősítik, ha egyáltalán beszélnek róla. Az MSZP és az SZDSZ vezetése demonstratívan kiállt a kormány, illetve annak feje mellett; egy forrásunk szerint, ha valakiben felmerült is Gyurcsány esetleges leváltása, Orbán "ámokfutása" miatt gyorsan letett erről. "Múlt hétfő óta egységesebb a koalíció, mint valaha, Orbán beindulása a szokott módon összezárta a sorokat" - állította több kormánypárti politikus is. Fodor Gábor hangoztatta Gyurcsány felelősségét is, de azonnal hozzátette: nem kell lemondania. Egy Gyurcsánnyal amúgy különösebben nem szimpatizáló szocialista politikus szerint a miniszterelnök-csere egyelőre elképzelhetetlen; ahogyan leszállás közben nem szokás pilótát cserélni, úgy pénzügyminisztert, de különösen kormányfőt sem váltanak le költségvetési időszakban. Több koalíciós forrásunk szerint a kérdésre csak egy év múlva érdemes visszatérni; a legkeményebbnek tervezett 2007-es évet még mindenképpen a jelenlegi miniszterelnökkel kell átvészelni, csak utána jöhet esetleg egy másik, aki már nem kötődik a megszorító csomaghoz. A kormánypártokon belül nyomát sem látni a mozgásnak - egyedül Gyurcsány erősítette meg, hogy a mostani krízistől és a helyhatósági választások eredményétől függetlenül elindul az MSZP elnöki posztjáért a februári tisztújításon. Ellenjelölt még nincs, várhatóan nem is lesz - hacsak Juhász Ferenc alelnök be nem jelentkezik, de csak azért, hogy utána látványosan visszaléphessen Gyurcsány javára.
Az MSZP-ben terjednek ugyan pletykák a hangfelvétel kiszivárogtatójának kilétéről, több vezető politikus Gyurcsány-ellenes akcióját emlegetve, de csak Szili Katalin neve merült föl nyilvánosan (egy külföldi lapban), aki azonnal visszautasította a gyanúsítást. A jellemzőnek tekinthető szocialista vélemények szerint az önkormányzati választások előtti akció egyik pártpolitikusnak sem állt érdekében.
Bár a zavargások teremtette helyzet - a hétfő éjszakai tehetetlenkedés után a másnapi gyors rendteremtés - az első felmérések szerint a kormánypártoknak kedvezett, a Fidesz várhatóan mégsem tudja nem megnyerni a helyhatósági választást. Gyurcsány ennek kapcsán négytáblás sakkszimultánról beszél, amiből szerinte egyet elveszítenek (a megyei közgyűlések zömét), egyet legalábbis remire adnak (a 23 megyei jogú nagyvárosnál), kettőt pedig megnyernek (a budapesti főpolgármesteri posztot, valamint a fővárosi kerületek többségét). Míg a kormány ellen meginduló Orbán szerint a pártlistás szavazatokon (tehát a megyei és a budapesti listás szavazatok összeadása után) látszik majd igazán, hogy ki mögött állnak a választók tömegei. Az önkormányzati választás sokrétegűsége miatt mindkét státusférfinak igaza van, és mindkettő csúsztat.
Persze ha mégoly nagy fölénnyel nyerné is a Fidesz a listás szavazást, az a miniszterelnök státusára, illetve a koalíciós viszonyokra semmilyen jogi konzekvenciával nem jár. Sőt, az MSZP-ben már hónapokkal ezelőtt előre elkönyvelt vereség miatt a kudarc politikai eredője is csak valószínűtlen esetben lehet. Politikai következmény is csak akkor képzelhető el, ha a koalíció elveszítené a fővárosi partit: azaz Demszky Gábor 16 év után elbukná a főpolgármesterséget a független-fideszes Tarlós Istvánnal szemben, amivel majdnem biztosan együtt járna baloldali-liberális közgyűlési többség elveszítése is. Az így kialakuló kettős hatalom miatti politikai - de nem jogi - következmények beláthatatlanok lennének a koalícióra nézve; ezért a Fidesz nem titkoltan ide összpontosítja erőit a kampány utolsó he-tében. A sajnálatos szeptemberi események előtti mérések kiegyensúlyozott erőviszonyokat, de hajszálnyi előnyt mutattak a regnáló városvezető javára. Az pedig kiszámíthatatlan, hogy a választókra a kiszivárgott kazetta vagy az utcai harcok hatnak-e jobban.
Demszkyt amúgy éppen saját liberális szavazói foszthatják meg a posztjától; míg a szocialista bázis fegyelmezetten leszavaz a koalíciós jelöltre, az utolsó felmérések szeint a szabaddemokraták nem elhanyagolható része saját jelöltje helyett az MDF-es Katona Kálmánt preferálja. Most is, mint már annyiszor, a budapesti liberálisokon múlik - de hogy a főpolgármesterségen kívül pontosan mi is, azt egyelőre nem látni pontosan. Csak azt tudni, hogy nagyon sok.
