Kedves Kormány! Takarítsátok el előlem a rohadt, büdös csöveseket!

  • narancs.hu
  • 2018. június 12.

Belpol

Ezt nem akárki mondja, hanem egy fideszes képviselő.

Bajkai István fideszes képviselő mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy arra kéri a kormányt, a jelenlegi alkotmánymódosítás során teremtse meg annak jogi lehetőségét, hogy ne lehessen életvitelszerűen közterületen élni. Mint mondta, több évtizedes jelenség a fővárosban, hogy sokan a közterületeken laknak, ami nemcsak közbiztonsági, közegészségügyi probléma, de a városi élet szempontjából is nehézségeket jelent.

false

Bajkai szerint az állam és az önkormányzatok kiterjedt támogatási rendszerrel rendelkeznek, hogy átmenetileg szállást biztosítsanak azoknak, akiknek a lakhatása ellehetetlenült vagy nehéz élethelyzetbe kerültek, illetve elmondta azt is, hogy „a közmunkaprogramban mindenki részt vehet, hogy magáról, szállásáról gondoskodni tudjon”.

A fidesz.hu beszámolója szerint Bajkai kijelentette: „Nagyon sokak számára Budapest nemcsak egyszerűen otthon, de Magyarország – és a Kárpát-medence – szellemi, gazdasági, kulturális központja, ezért arra kéri a kormányt, hogy a jelenlegi alkotmánymódosítás során teremtse meg annak jogi lehetőségét, hogy ne lehessen életvitelszerűen közterületen élni.”

 

Figyelmébe ajánljuk