Szolzsenyicin, Rózsás János és az állambiztonság

Keserű felnőttkor

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
2013/45. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az orosz író magyar sorstársának életútja nem tárgya a Terror Háza Szolzsenyicin-kiállításának, pedig bensőséges kapcsolatukat egykor árgus szemek figyelték.

Alekszandr Szolzsenyicin (1918-2008) irodalmi és politikai munkássága évtizedeken át nyomot hagyott a magyar állambiztonsági szervek aktáiban, noha személyesen nem akadt dolguk vele. Kazahsztáni rabtársa, Rózsás János (1926-2012) azonban közvetlenül is adott munkát nekik: a Szovjetunióból 1953-ban hazatért hadifogolyként eleve gyanús elemnek számított, 1956-ban munkástanácstagként exponálta magát, 1986-ban pedig Nyugaton jelentette meg könyvét Gulag-emlékeiről - s e két utóbbi dátum között is történt ez-az.

"Kártalanításra nincs lehetőség"

Rózsás János 1944 decemberében, a Dunántúlon, Marcali közelében esett szovjet hadifogságba. 18 éves levente volt, egysége harc nélkül adta meg magát. A 3. Ukrán front hadbírósága 1945 februárjában, még magyar területen ítélte el tíz évre. Önéletírása szerint fő bűne az lehetett, hogy kiképezték páncélököl használatára, ráadásul óvatlanul elárulta, hogy beszél németül, így fasiszta harcoshoz méltó sorsot mértek rá. Sorstársaihoz hasonlóan szabadulását Sztálin halála tette lehetővé. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) több dosszié őrzi a Szovjetunióból hazatért foglyok, így Rózsás János nevét is (A-1341; V-113409/10; V-113409/5).

A szovjet amnesztia dacára a magyar államvédelem mélységes gyanúval kezelte ezeket az embereket, akiket a németek úgymond "szakszerű, diverzáns, terror és kém, illetve hírszerző" tevékenységre képeztek ki. Aknamunkájukat megakadályozandó már 1953 novemberében kiadták a feladatot: szervezzék meg ellenőrzésüket, szükség esetén vonják őket operatív hálózati feldolgozás alá, kövessék nyomon lakcímváltozásaikat, kísérjék figyelemmel, hol helyezkednek el, miből élnek. Ez fogadta a Zalába hazatérőket, köztük a nyíregyháza-sóstói internálótábor érintésével érkező Rózsás Jánost is. Egy 1954-ben nyitott vizsgálati dossziéban csak a személyi törzslapja van meg egy datálatlan kérdőjegy, amely szerint a bűnügyi nyilvántartásban nem szerepel (V-113408/3). Egy másik vizsgálati dosszié névmutatója szerint három oldalon át volt róla valami, ez azonban egy pecsét szerint "Csiszolás során törölve" lett (1963 novemberében, ez áll ott kézírással, vagy 1975 februárjában, van egy ilyen pecsét is); a csiszolásnak becézett átvizsgálás, szortírozás során a dosszié 277 oldalról 40-re karcsúsodott (V-145386/15).

Szerencsére azonban megmaradt 16 oldalas személyi dossziéja a legfontosabb ügyirataival. Benne magyar fordításban az igazolás J. Kozlov aláírásával: a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának Katonai Kollégiuma 1962. november 22-én hatályon kívül helyezte a 3. Ukrán front katonai bíróságának 1945. február 6-ai ítéletét, s az eljárást megszüntette: "Rózsás János a jelen ügyben rehabilitálva van." Rózsás János április 26-án kézbe vehette a papírt, amelynek értelmében "mentesítették a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól". Itt van a munkatáborokban töltött kilenc év alatt szerzett egészségkárosodása miatt kért anyagi kártérítésért folytatott levelezés is 1963-ból és 1965-ből. Három elutasító válasszal. Gál Andor őrnagy utolsó levele szerint kártalanításra "nincs semmi lehetőség", téves az értesülés, hogy a szovjet hatóságok a rehabilitálással egyidejűleg kártalanításról is intézkednének, "ezért nem tartom célszerűnek, hogy ilyen kérelemmel szovjet szervekhez forduljon".

"A legnagyobb orosz hazafi"

Miután a Sztálin rémuralmát követő olvadás hőmérőjeként 1962-ben a Novij Mir hasábjain megjelent az Ivan Gyenyiszovics egy napja, nem sokat váratott magára a szovjet munkatáborrendszerbe elvezető kisregény magyar fordítása - és az ennek visszhangját tolmácsoló jelentés sem 1963 januárjában (a "Háy Gyula" fedőnevű informátor keze nyoma: M-32800). Alighanem ő volt az első, de messze nem az utolsó magyar hálózati személy, aki Szolzsenyicin olvasóiról, terjesztőiről és a vele történtekkel (1969-es kizárásával a szovjet írószövetségből, vagy 1974-es kitoloncolásával) kapcsolatos reakciókról tájékoztatta a belügyi szerveket. Akadtak ügynökök, akik ravasz kombinációval A Gulag szigetvilágot emlegetve tették érdekessé önmagukat a célszemélyek előtt. 1976-ban "szovjet- és kommunistaellenes, fasiszta" kijelentések miatt egy év nyolc hónapra ítéltek egy Szolzsenyicint is egyetértőleg emlegető kiskatonát (V-160633).

1976 januárjában a "Vitéz" fedőnevű ügynök egy keramikust idézett Szolzsenyicinről ("a legnagyobb orosz hazafi", "az évszázad embere"), s megírta, hogy a keramikus sógora Szolzsenyicinnel együtt volt "a Gulákon" - így, k-val. A sógor nevét nem adta meg, csak azt, hogy Szolzsenyicin felesége kíváncsi volt az illető naplójára, s meglátogatta Nagykanizsán. A tartótiszt nem reflektált a jelentés e részletére (M-39112/5). Pedig itt Rózsás Jánosról esett szó.

"A barátod, Szása jön"

Egy 1985. októberi Napi Operatív Információs Jelentés (NOIJ) szerint telefonlehallgatás útján megtudták, hogy Dezsényi Katalin kiadói szerkesztő Kozák Gyula szociológussal megosztotta értesülését: Szolzsenyicin "amerikai színekben" részt vesz a budapesti Európai Kulturális Fórumon. Ma már költői kérdés, mi történik, ha netán jönni akar - valójában nem vett részt a tanácskozáson, de jövetele híréről más forrásból is értesültek a szervek: az év szeptemberében, szintén telefonlehallgatás útján tudták meg, hogy egy nagykanizsai ügyvéd közölte Rózsás János nyugdíjas könyvelővel: "Valószínű, a barátod, Szása jön ősszel amerikai küldöttként a plénumra." Tudták, hogy Rózsás 1949-53 között együtt raboskodott Szolzsenyicinnel, akivel - egy 1982. novemberi NOIJ szerint - "állítólag" kapcsolatban is maradt.

A lehallgatás Rózsás vonalát érintette: F-dossziés, veszélyes ellenzékiként tartották megfigyelés alatt. 1982-ben illegálisan Nyugatra juttatta lágernaplóját, a Keserű ifjúságot, amelyből részleteket hozott a müncheni Új Látóhatár, s beszámolt róla a Szabad Európa Rádió is. 1983 augusztusában kiállított operatív kartonja szerint Rózsás János "nacionalista beállítottságú", könyve pedig "nacionalista, szovjetellenes". Az operatív karton a belügyi nyilvántartás egyik fontos eszköze volt. Tömören rögzítette, kinek, mikor, milyen ügye akadt a törvénnyel, s mely dossziékban lelhetők fel anyagai. Rózsás 1956-os szerepléséről annyi áll itt, hogy "a járási ellenforradalmi bizottság" és a járási tanács munkástanácsának tagja volt. Az 1956-os zalai eseményeket összefoglaló állambiztonsági monográfiában a Járási Nemzeti Bizottság tagjai között szerepel (V-150380/1).

Aligha véletlen hát, hogy 1985. szeptember 7-én 22.05-kor épp azt a Volgát állították le Zalakomárnál, amelyben ő utazott. A járőr kérdéseire semmit sem árult el a kocsiban szállított csomagról, így előállították a kanizsai rendőrkapitányságra. Az erről szóló NOIJ szerint a csomag a Keserű ifjúság két fénymásolt példányát rejtette, fekete műbőrbe kötve. Ezeket lefoglalták.

Nyilvános szerepléseit igyekeztek megelőzni: 1986 márciusában például egy ügynöki jelentésen alapuló belügyi jelzés nyomán az MSZMP Zala megyei titkára és Nagykanizsa tanácselnök-helyettese megtette a "szükséges intézkedéseket", így nem tarthatott előadást a városvédő körnek a Hazafias Népfront kanizsai székházában. Műve megjelenésének megakadályozásáról azonban lekéstek: "Rózsás János többszöri figyelmeztető jellegű beszélgetésre sem vonta vissza Nyugaton történő megjelentetésre adott megbízatását" - áll az 1986. augusztus 29-i zalai napi jelentésben. Ebben arról számolnak be, hogy a postai ellenőrzés során elfogtak egy neki címzett küldeményt, benne a Münchenben kiadott Keserű ifjúság. A feladó Borbándi Gyula, az Új Látóhatár szerkesztője, a Szabad Európa munkatársa volt, ő adta ki a könyvet. A küldeményt elkobozták, de jelezték: várható, hogy a vámellenőrzés megkerülésével úgyis behoznak tiszteletpéldányokat a szerzőnek.

"A III/III készítsen javaslatot"

Ezt a zalai jelentést felterjesztették a belügyi államtitkárnak. Rajta Harangozó Szilveszter altábornagy, miniszterhelyettes kézírásos utasítása: "A III/III-as Csfség készítsen javaslatot a tőlünk felvett pénz nyugtájának felhasználására." (NOIJ, Zala, 1986. szeptember 1.) Ez arra utal, hogy Rózsás János pénzmozgással járó összeköttetésben állt az állambiztonsági szolgálattal, Harangozó pedig ennek a megszellőztetésével szándékozta hitelteleníteni személyét és írásművét. Az ÁBTL-ben hozzáférhető iratok ezt az értelmezést támasztják alá. A 238 583. számú 6-os karton szerint 1975. május 14-én Rácz Géza, a Zala megyei III/III. osztály őrnagya úgynevezett "hazafias" alapon a belső elhárítás vonalára titkos megbízottként (tmb.) szervezte be Rózsás Jánost, a Kanizsa Bútorgyár 49 éves belső ellenőrét. Fedőneve "Jutai" lett. Beszervezési dossziéja azonban nincs meg, így semmi konkrétumot nem tudhatunk az előzményekről és egyéb részletekről, a "hazafias" alap mögött feltételezhető presszióról. Sőt, mivel "Jutai" munkadossziéja sem áll rendelkezésre, jelenleg arról sincs írásos dokumentum, hogy milyen feladatokat szántak neki, miként értékelték tevékenységét - s egyáltalán: végzett-e titkos munkát 1979. február 26-ig, amikor kizárták a hálózatból, mert "kérte a kapcs[olat]. megsz[akítását]".

E kapcsolat meglétét azonban egy másik irat is megerősíti. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szerveinek bizalmas pénzmozgásait tartalmazó munkafüzet szerint az 1973-75-ös időszak kiadásainak sorában a hálózati személyeknek átadott összegek között szerepel az a 2000 forint is, amelyet "Jutai" vett fel költség címén 1975. július 25-én. Az ellenőrzés megállapította: a kifizetés szabályszerűen, nyugta ellenében történt. E pénzügyi irat nem foglalkozik azzal, hogy minek az ellentételeként vagy megelőlegezéseként adtak ekkora összeget egy mindössze két hete beszervezett hálózati személynek (csak összehasonlításul: "Simon János" tmb. ugyanekkor egy év alatt kapott 5500 forintot fizetéskiegészítés címén, havi 500-as tételekben). És a kapcsolat folytatását illetően sem derül ki innen semmi.

"Jutai" papírjainak hiánya megválaszolhatatlan kérdéseket vet fel hálózati létéről. Nem tudható, mit tartalmazott a Rózsás János ügyében folytatott bizalmas nyomozás anyagait rejtő, 26-F-2203 számú dosszié, mert mindhárom kötetet bezúzták. A lezárás dátuma 1989, de hogy ezt megelőzően mit írtak bele, arról legfeljebb találgathatunk. Vajon már a beszervezését megelőző időszakból is tartalmazott iratokat, amikor Szolzsenyicinnel levelezésben állt, sőt az író elvált feleségével is találkozott, aki emlékiratainak megírására biztatta, szovjet kiadással kecsegtetve őt? Vajon akadt itt utalás a szovjet és magyar állambiztonsági szervek együttműködésére, hogy Rózsáson keresztül gyűjtsenek anyagot a Nyugaton is KGB-célkeresztben lévő íróról? Vajon volt itt valami arról, hogy a Magvető miért kötött szerződést vele, és miért nem adta ki végül?

Mindezeket homály rejti, de a mű harmadik, Püski-féle kiadásából, Borbándi Gyula előszavából tudható, hogy a Magvető szerződésszegése miatt Rózsás János feljogosítva érezte magát a kb. ezer gépelt oldalnyi kézirat külföldre juttatására. Ennek azután már csak kézzelfogható eredményeivel találkozhatott a belügy: az autóban és a postán lefoglalt példányokkal. 1988 szeptemberében telefonja lehallgatásából értesültek arról, hogy a Szabad Európa 52 folytatásban tervezi könyve "ismertetését", amiért 6000 nyugatnémet márkát utalnának át a folyószámlájára. Ezt jelentették a belügyminiszternek is. Ekkoriban - az idézett 1986-os esettől eltérően - már nem tudták, tán nem is akarták megakadályozni nyilvános szerepléseit, csak regisztrálták: az úgynevezett alternatív szervezeteknek helyet adó Jurta Színházban 1989. április 28-án előadást tart Egy különösen nehéz magyar hadifogoly-sors a Gulagban címmel, a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság rendezvényén. Az operatív kartonján olvasható 1989. június 5-i bejegyzés szerint további ellenőrzésével leálltak.

Ami ezután következett, az már a rendszerváltás kreatív káoszához tartozik. A Keserű ifjúság - Éltető reménység és Szolzsenyicin Gulagja egyaránt legálisan megjelenhetett, bárki szabadon olvashatta, milyen szeretettel írtak egymásról. Szolzsenyicin művével politikailag már nem, "csak" jogi téren akadt probléma. Jórészt feledésbe merült, akkoriban viszont nagy port vert fel, hogy Végh Antal író Új Idő Kft.-je 1989-ben százezer (igen, százezer) példányban kihozta a mű három kötetéből csak kettőt tartalmazó müncheni kiadás fotokópiás másolatát, a szintén egykori Gulag-lakó, Szente Imre fordítását. Az Európa így csak 1993-ban léphetett ki a letarolt piacra a jogtiszta és teljes kiadás pár ezer példányával, Soproni András fordításával. Per is folyt, de taglalása éppúgy túlfeszítené e cikk kereteit, mint Rózsás János írói pályája - benne a 4000 magyar hadifogoly nevét őrző Gulag-lexikon és a Leventesors című tanulmánykötettel.

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
2013/45. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Jobbik és az ÁSZ-büntetés
Vona Gábor dilemmái
László Géza írása
Miért maradtak velünk a különadók?
Interjúk
L. Ritók Nóra, Rufus Wainwright, Ráduly György
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra