Kisebbségek parlamenti képviselete: átlépni az árnyékunkat

szerző
Vas Gábor
publikálva
2000/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ezekben a napokban került nyilvánosságra a kisebbségi ombudsman 1999-es jelentése és készült el a kisebbségi törvény módosítását kidolgozni hivatott parlamenti ad hoc bizottság elnökének a javaslata. Utóbbi - szándékai szerint - rendezni kívánja a Kaltenbach Jenő és a kisebbségi vezetők által egyaránt adósságnak nevezett mulasztást, s a törvényhozásba juttatná a 13 elismert hazai kisebbség képviselőjét. A dolog persze most sem egyszerű, mint ahogyan az elmúlt tíz évben sem volt az: a kisebbségek leginkább a kampányidőszakban fontosak a politikai elit számára. Talán éppen ezért érzik úgy most is a témával foglalkozók, hogy vészesen közeleg 2002.

Ezekben a napokban került nyilvánosságra a kisebbségi ombudsman 1999-es jelentése és készült el a kisebbségi törvény módosítását kidolgozni hivatott parlamenti ad hoc bizottság elnökének a javaslata. Utóbbi - szándékai szerint - rendezni kívánja a Kaltenbach Jenő és a kisebbségi vezetők által egyaránt adósságnak nevezett mulasztást, s a törvényhozásba juttatná a 13 elismert hazai kisebbség képviselőjét. A dolog persze most sem egyszerű, mint ahogyan az elmúlt tíz évben sem volt az: a kisebbségek leginkább a kampányidőszakban fontosak a politikai elit számára. Talán éppen ezért érzik úgy most is a témával foglalkozók, hogy vészesen közeleg 2002.

"Sajnálattal állapítottuk meg, hogy miközben a kormány maga nem kíván a parlamentnek benyújtani javaslatot a kisebbségi törvény módosítására, addig a tervezet előkészítéséért felelős ad hoc bizottságban a döntéseket a hat parlamenti párt által delegált tagok hozzák meg, a szövegszerű tervezeteket különböző kormányszervek készítik el, míg a kisebbségek delegáltjai csak konzultatív szerephez juthattak, így nincsen garancia arra, hogy a parlament elé egy, a kisebbségek támogatását is élvező tervezet jusson. Itt jegyezzük meg, hogy a kisebbségek az ad hoc bizottság számos fontos üléséről 1999 októberéig ki voltak zárva." Lásztity Péró, az Országos Szerb Önkormányzat elnöke a Nemzetiségi Egyeztető Fórum soros elnökeként fogalmazott így Orbán Viktor miniszterelnöknek írott levelében idén márciusban, hozzátéve, hogy a kisebbségek bíznak abban, "hogy a kormány és az országos kisebbségi önkormányzatok együttműködésének eredményeképpen a kisebbségek jogait bővítő, jogai gyakorlását könnyítő, közjogi kulturális autonómiájának megvalósítását jogilag garantáló kisebbségitörvény-módosítás fog időben megszületni". S hogy mindez valóban így legyen, ugyanebben a levélben a kisebbségek arra kérték a kormányfőt, jelöljön ki számukra "megfelelő kompetenciákkal felruházott tárgyalási partnert", akivel érdemi tárgyalásokat folytathatnak arról, ami jogilag az övék: a jogaikról.

A nemzeti és etnikai kisebbségek a rendszerváltás óta várnak arra, hogy a fent vázolt helyzet végre valósággá váljék, tehát, hogy valakivel "érdemi tárgyalásokat" folytathassanak. Amit akarnak, az végtelenül egyszerűnek tűnik: kulturális autonómia, parlamenti képviselet, a diszkrimináció teljes tilalma; s mi, magyarok rögtön meg is érthetjük észjárásukat, ha a szerb vagy német kisebbség helyébe a határon túli magyar kifejezést helyettesítjük.

Kisebbségijog-történet

Az alkotmány 1990-ben foglalkozott először a kérdéssel; az utolsó állampárti parlament több megoldást is elfogadott, amit aztán az új Országgyűlés hatályon kívül helyezett. Végül az a máig hatályban lévő néhány mondat került az alkotmányba, amely szerint "a Magyar Köztársaság törvényei az ország területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletét biztosítják", illetve hogy a Magyarország területén élő kisebbségek államalkotó tényezők. Nagyjából ez idő óta tart a vita arról, hogy mindez pontosan mit jelent, miben is nyilvánul meg a kisebbségek államalkotó szerepe. Az értelmezésbe az Alkotmánybíróság (AB) is beszállt; a testület 1992-ben megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértést követett el azáltal, hogy nem csinált semmit. Egy évvel a kisebbségi törvény megszületése után, 1994-ben az újabb beadványt - amely már a parlamenti képviseletre vonatkozott - az AB már arra hivatkozva utasította el, hogy e kérdésben 1992-ben állást foglalt.

A környező országok s Európa sem egységes a probléma gyakorlati kezelésében: Horvátország, Szlovénia, Románia például megoldotta a kisebbségi képviselők kedvezményes bejuttatását a törvényhozásba, Szlovákia, Jugoszlávia és Ukrajna még nem. Az Európai Unió országjelentése mindig foglalkozik a kérdéssel, az Európa Tanácsban (ET) azonban ezzel kapcsolatban még nem érte hazánkat elmarasztalás, mondta a Narancsnak Tabajdi Csaba szocialista s egyben ET-képviselő.

Magyarországnak persze nem a külföldi példákra kell tekintenie elsősorban, hanem a saját maga elé tűzött feladatot kellene megoldania, például be kellene tartania saját alkotmányát, fogalmazott Csapody Miklós képviselő (MDF). Ez eddig nem sikerült, nagyrészt amiatt, hogy a politikai elit elsősorban kampánytémaként kezelte a kérdést. Először 1993-ban, a kisebbségi törvény megalkotása évében, másodszor 1997-98-ban lógatták be a mézesmadzagot mindazoknak, akik Magyarországon nem magyarnak tartják magukat. (Csapody szerint most viszont időben van a parlament, még nincsen kampány, de van már javaslat.) Érthető tehát, hogy a jelenlegi tervezet nem kavart hatalmas érzelmeket, hiszen, ahogyan Farkas Flórián, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke nyilatkozta lapunknak, egyelőre várnak, ám lassan elkezdenek foglalkozni az önálló nemzetiségi párt alapításának gondolatával, ha konkrét lépéseket még nem tettek is ez ügyben.

Növekvő aktivitás

Pedig ilyenre is volt már példa, éppen a legutóbbi választások alkalmával: a német, a horvát, a szlovák önkormányzatok vezetői Nemzetiségi Fórum néven igyekeztek együttműködni, kevés sikerrel. Karagity István, a Magyarországi Horvátok Országos Önkormányzatának alelnöke szerint a szervezet most nem is működik, ám mindez nem jelenti, hogy a romák hasonló szervezete ne lehetne működőképes, már csak potenciális szavazói nagy száma miatt is. Az 1998-as választásokon az 5 százalékos küszöb miatt 227 387 szavazat kellett egy listás mandátumhoz, ha viszont a párt elérte a küszöböt, akkor már csak 19 300 és 32 200 közötti voksra volt szükség ugyanehhez (a legkisebb szavazatszámra Nógrád megyében, a legmagasabbra Budapesten volt szükség). Ezt a limitet a romák könnyen teljesíthetnék annak érdekében, hogy legyen képviselőjük a parlamentben, még akkor is, ha szociális helyzetük, szegénységük miatt nagy közöttük a politikailag inaktívak száma. Nem ennyire egyszerű a helyzet a lélekszámban kisebb kisebbségekkel, mondjuk a bolgárokkal: nekik a jelenlegi tervezetben szereplő 7500 fős szavazatszám abszolválása is gondot okozhat.

Hogy miért nincsen például roma, német vagy szerb párt Magyarországon, arra több magyarázat is van. Egyesek szerint azért, mert a kisebbségek türelme még tart; mások szerint azért, mert a kedvezményes mandátum nem kegy a magyar parlament részéről, hanem alkotmányos kötelesség. Ha ezenfelül szeretne egy adott kisebbség több képviselőt, akkor persze alakíthat pártot, bár, mint Tabajdi Csaba hangsúlyozta, ennek is megvannak a maga árnyoldalai, különösen ebben a régióban; például a romániai magyarság egy esetleges kormányváltást és ellenzékbe kerülést kettős hátrányként élhetne meg. Hargitai János fideszes képviselő, a kisebbségi ad hoc bizottság elnöke viszont úgy látja, hogy a politikai pártokkal versengő kisebbségi párt nem érhetne el komoly eredményeket, valószínűleg be sem jutna a parlamentbe.

Ingerküszöb

Még egy szó az ötszázalékos küszöbről. Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman egy alkotmánybírósági beadványában azt kérte, hogy az AB törölje el a bejutási küszöböt, mivel az vonatkozik a kisebbségi választási szövetségekre, pártokra is, s ezzel megakadályozza ezek parlamentbe jutását.

A különböző választási küszöbök az úgynevezett Weimar-effektus miatt kerültek be szinte egész Európa jogrendjébe. A jogászok, politikusok, kutatók ugyanis úgy vélik, a két világháború közötti Németországban a nemzetiszocialisták hatalomra jutásának egyik legfontosabb oka a weimari köztársaság parlamentjének működése volt: a törvényhozásba ekkor minden párt bejutott, amely így gyakorlatilag működésképtelenné vált. Kaltenbach Jenő szerint viszont ezt az elvet nem lenne szabad a kisebbségi szerveződésekre alkalmazni, ehelyett teljes jogú mandátumhoz kellene juttatni őket minél hamarabb.

Érdekes módon ebben a kérdésben (teljes jogú mandátum a kisebbségeknek) szinte mindenki egyetért az elvek szintjén, már csak azért is, mivel korlátozott jogú mandátumot, ami afféle "parlamentre tűzött pántlika" lenne, a kisebbségek el sem fogadnának. Ezért is lesz érdekes, hogy mit szólnak majd a legutóbbi törvénymódosító javaslathoz, melyet az Országgyűlés emberi jogi bizottságában alakult kisebbségi ad hoc bizottság fideszes elnöke készített.

Pártokkal ringben

Hargitai János javaslata versenybe állítaná a területi pártlistákat a kisebbségi önkormányzatok által összeállított kisebbségi listákkal, s ezekre bárki szavazhatna. A kopogtatócédula nélküli listán 7500 szavazat kellene ahhoz, hogy a kisebbségi lista első helyezettje kedvezményesen teljes jogú parlamenti mandátumhoz jusson. A lista további tagjai akkor kerülnének az Országházba, ha az egész listára leadott szavazatok meghaladnák a leadott összes szavazat öt százalékát.

Azzal Hargitai János is tisztában van, hogy erre csak a romák, a németek, a horvátok, illetve a szlovákok lennének képesek, de, mint a Narancsnak elmondta, szándékosan "kemény" szabályozást készített, hogy bemutassa: meglehetősen tág a parlament alkotmányos mozgástere a kérdésben. Mindemellett arra is utalt, hogy számos országgyűlési képviselőnek még a legkeményebb szabályozás is túl puhának tűnik, ha a kisebbségek parlamenti képviseletéről van szó.

Azt viszont a kisebb kisebbségek nem szeretnék, hogy ha esetleg nem juthatnak a parlamentbe, akkor, amint az felmerült, korlátozott jogkörű, mondjuk tanácskozási joggal bíró képviselőjük mégiscsak ott legyen. A választott képviselő a javaslat szerint teljes joggal rendelkezne, csak frakcióhoz nem csatlakozhatna (kimaradna tehát a napirend előtti felszólalásokból), ám minden egyéb jog megilletné. Aki viszont nem kapna minimum 7500 szavazatot, annak esetleg nem lenne szavazati joga.

A szocialisták eközben Tabajdi Csaba 1997-es tervezetét futtatják újra: ez az egyéni képviselői és pártlisták mellett engedné a kisebbségi listákra is a szavazást, tehát a választópolgárnak három szavazata lenne. E javaslat az előző koalíció idején elbukott, s most is kevés az esélye.@közcím:

Alkudozom, tehát vagyok

A kisebbségi ad hoc bizottság egyébként szakmai bizottságként a Pokol Béla-féle bizottságot bombázza javaslataival. Utóbbi grémium a választójogi reformmal, pontosabban az Európa Parlamentbe küldendő magyar képviselők választásával, a parlamenti létszámcsökkentéssel s a kisebbségek parlamenti képviseletével, illetve a határon túli magyaroknak adható jogokkal, az úgynevezett státustörvénnyel foglalkozik. A Fidesz javaslata, mint megtudtuk, annyiban el fog térni a jelenlegi állásponttól, hogy a kisebbségi listáknál az öt- százalékos küszöböt eltüntetnék, ám a kedvezményes mandátumon túl csak akkor kapnának újabbakat, ha az országos politikai listákon szerzett mandátumokhoz szükséges átlagos szavazatot megkapná a listájuk.

Kérdés persze, hogy mivel a Pokol-bizottság több, kétharmados támogatást igénylő ügyet is vizsgál egyszerre, nem válik-e politikai alku részévé a kisebbségeknek járó parlamenti képviselet ügye. Például engedjenek a szocialisták a határon túli magyarok kérdésében, s akkor enged a Fidesz a kisebbségek területén. Ebből vélhetően semmi jó nem sülhet ki, maximum annyi, hogy valahogyan letudják a képviselők a kötelező penzumot. De remélhetőleg nem csak ez a céljuk.

Tíz éve kérdés, hogy miért a fene nagy félelem a parlamenti képviselőkben amiatt, hogy a 386 honanyán és -atyán túl további 13 kisebbségi képviselő is jelen legyen a törvényhozásban. A sok érv közül néhány: felborulna a parlamanti matematika; a kisebbségi képviselők lennének a mérleg nyelve, növekedne az alkupozíciójukban rejlő erő; nincs elég szék a tárgyalóteremben (nem vicc, tényleg volt ilyen "ellenérv").

A helyzet alighanem az, hogy a kisebbségi képviselők a "sötét ló" szerepét játsszák a hazai politikában. Senki sincs tisztában azzal, hogy melyik politikai oldalt, erőt, pártot támogatnák, és eddig egyetlen politikai erő sem merte vállalni azt a kockázatot, hogy esetleg az ellenfele erősödik az ő gesztusa által. Arra egyébként Tabajdi Csaba és Hargitai János is utalt, hogy Európában a kisebbségek általában ha nem is kormánypártiak, de semmiképpen sem ellenzékiek, mivel céljaikat csak a kormánnyal együtt érhetik el, bármely oldal irányítsa is az országot.

A mérleg nyelvéről annyit: Szlovéniában az egy szem kedvezményes mandátumú magyar képviselő döntött a kormány sorsáról. És véget érne-e az ezeréves magyar államiság, ha adott esetben a Kossuth téren egy román vagy roma képviselő szavazatán múlna egy bizalmatlansági indítvány sorsa? Ha pedig az alkupozíció miatt nőnének a kisebbségek lehetőségei, akkor talán, ahogyan Hargitai János fogalmazott, az is megtörténhetne, hogy nemcsak a bortermelők, a multinacionális cégek és más gazdasági erőcsoportok lennének képesek érdekeiket érvényesíteni, hanem a magukat nem magyarnak valló honfitársaink is.

Végül is ideje lenne elfogadni: a honi kisebbségek felnőtt emberek, tudják, mit miért csinálnak. A németek például, ha a kisebbségi törvény módosításával lehetővé válna, kisebbségi önkormányzataikat valódi önkormányzatokká alakítanák (vagyonnal meg minden ilyesmivel), és mondjuk oktatási intézményeket is átvennének a helyi önkormányzatoktól. Épp ideje lenne már végre nem vacakolni a kisebbségek jogaival.

Vas Gábor

Ombudsmani egy év

A kisebbségi omudsman nyilvánosságra hozta 1999-es működéséről szóló jelentését. Kaltenbach Jenő több ponton bírálta a kisebbségek magyarországi helyzetét, s javaslatokat fogalmazott meg a teendőket illetően is. A kisebbségi törvény átfogó, a kisebbségi képviselők véleményének figyelembevételével készült kritikája mellett hangsúlyt kapott a kisebbségi önkormányzati rendszer fogyatékosságainak elemzése is. Eszerint a kisebbségi önkormányzatok "együttdöntési" jogkörüket több esetben nem vagy csak korlátozottan gyakorolhatták, például az utolsó pillanatban kapták meg az őket érintő önkormányzati rendelettervezeteket, esetenként el sem jutottak hozzájuk. Kaltenbach szerint, mivel nincsenek jogkövetkezmények a kisebbségi törvény ilyetén megsértésére, a helyi önkormányzatok a gyakorlatban azt tesznek, amit akarnak.

1999-ben az oktatási rendszernek mint stratégiai fontosságú kérdéskörnek a vizsgálata a "kisegítő" iskolákra fokuszált. Az eredmények szerint általános jelenség, hogy a cigány származású gyermekeket kisegítő, illetve speciális tanrendű, felzárkóztató iskolákba terelik, ahonnan gyakorlatilag nincs visszatérés a normál iskolarendszerbe. Az itt végzett diákok nem tudnak érvényesülni a munkaerőpiacon, újratermelik a munkanélküliek népes táborát, s ezzel növelik a cigányság szegregációját.

Kaltenbach Jenő kiemelte azt is, hogy a magyar jogrendben jelen lévő diszkriminációtilalom bizonyos helyzetekben, például a munkajogban érvényesül, ám például a rendőri intézkedésekben, a szolgáltatások megtagadásában nem működik az antidiszkriminációs politika, amit pedig az európai szervezetek erőteljesen elvárnának. Éppen ezért a kisebbségi ombudsman egy esélyegyenlőségi törvény megalkotásának a szükségességét vetette fel; az ezzel kapcsolatos javaslatok kidolgozását, a követendő nemzetközi példák bemutatását az idei év egyik legfontosabb feladatának tartja.

szerző
Vas Gábor
publikálva
2000/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra