A közelmúltban két kúriai ítélet közelebb hozta az úgynevezett látványcsapatsportok társasági adó (tao) támogatásának mainál teljesebb átláthatóságát. Októberben a Transparency International (TI) közérdekű adatigénylési perében kötelezte a bíróság az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) és a Nemzetgazdasági Minisztériumot a taorendszerben keletkezett támogatási igazolások kiadására. Novemberben a DK kezdeményezésére mondta ki a Kúria, hogy a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak nyilvánosságra kell hoznia a taotámogatás felhasználására vonatkozó adatokat, szerződéseket.
Papíron a sportszervezeteknek a rendszer indulása óta közzé kell tenniük a taotámogatásból megvalósítani kívánt sportfejlesztési programjaikat, a szövetségeknek pedig azt, hogy melyik csapathoz mennyi taofelajánlás érkezett. A támogatást adó cégek viszont jórészt homályban maradnak, esetleg éves beszámolóikból lehet kibogarászni, társasági adójuk mekkora részét fordították sportra. Így jutott arra a G7.hu portál, hogy a minden bizonnyal rekorder OTP a rendszer hat éve alatt 47 milliárd forinttal dobta meg a sportszervezeteket. Hogy pontosan kinek és mennyit adott, az az eddig rejtve maradt támogatási igazolásokból derülhetne ki. Mint ahogy egy csapat részletes taoelszámolása is a Felcsút elleni per eredményeként kerülhet először nyilvánosságra, a szabálytalanságokra, büntetésekre eddig az ellenőrzést végző szövetségek és az Emmi szórványos közléseiből következtethettünk. A TI adatigényléséből tudjuk például, hogy a vízilabda-szövetség a taorendszer első két évében 566 millió forintnyi támogatás felhasználását látta szabálytalannak (ez a vízilabdára fordított pénzek közel tizede volt), ebből 325 millió a Debreceni Cívis Póló Vízilabda SE-nek és a tulajdonában álló Vízisport Üzemeltető Kft.-nek ment.
A közvélemény többnyire a hasonló botrányokra kapja fel a fejét. Megütközést keltett, hogy a felcsúti alapítvány 2015/2016-os tao-programjába 112 dolgozó fizetését tervezte be, köztük 22 takarítóét, 23 karbantartóét, a kommunikációs igazgató mellett öt kommunikációs és három marketinges munkatársét. A Direkt36 novemberben számolt be róla, hogy a balatonfüredi önkormányzat kézilabdás alapítványa több mint félmilliárdból építtetett bentlakásos akadémiát, amely egyelőre négycsillagos wellnesshotelként üzemel. A lapunk által feltárt esetben fegyelmi vizsgálat indult és rendőrségi feljelentés is született, miután három pécsi kézilabdaklub – valószínűleg tao-trükközés miatt – fiktív játékosokat és edzőket írt több utánpótlás-mérkőzés jegyzőkönyvébe (lásd: Mindent megront, Magyar Narancs, 2017. október 19.).
Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy a tao-támogatások rendszere hány ponton nyitja meg a visszaélések lehetőségét; és hogy mekkora a baj.
Nagy hatalmú szövetségek
A látványcsapatsportok (labdarúgás, kézilabda, vízilabda, kosárlabda, jégkorong és idén júniustól a röplabda) taotámogatását a 2011/2012-es szezon előtt vezette be a kormány. Lényege, hogy a nyereséges vállalkozások a társasági nyereségadójuk egy részét sportszövetségek, sportklubok vagy alapítványok részére ajánlhatják fel, azok ezt az összeget azután utánpótlás-nevelésre, bérköltségre, eszközbeszerzésre, képzésre, versenyeztetésre, felújítási munkálatokra vagy infrastruktúra-fejlesztésre használhatják fel. Minden taoprojekthez kell valamekkora önrész, az utánpótlás-nevelésben 10 százalék, tárgyieszköz-beszerzésnél, felújításnál, infrastruktúra-fejlesztésnél 30 százalék, a profi csapat stábtagjainak kifizetésénél 50 százalék.
A rendszerbe épített ösztönzők arról is gondoskodnak, hogy a cégeknek ne pusztán mindegy legyen, hogy egy sportklubnak fizetik ki vagy a költségvetésbe fizetik be a tao összegét, de kifejezetten megérje nekik „adakozni”. A taotámogatás összegével ugyanis csökken az adóalapjuk, így jobban járnak, mintha a teljes nyereségadót a költségvetésbe fizetnék. Ez úgy működik, hogy először kiszámolják a cég adózás előtti eredményéből, azaz az eredeti adóalapból a társasági adó összegét, majd ezt az előbbiből, vagyis az így mintegy fiktívvé váló eredeti adóalapból levonják. Az így kijött összeg a tényleges adóalap, és ennek alapján számolják ki az immár sporttámogatássá vált taót – ami értelemszerűen kisebb lesz, mint az eredeti, a költségvetésbe fizetett tao lett volna. A különbség pedig a cégnél marad. (A példa kedvéért és a szabályozás bevezetésekor érvényes 10 százalékos alsó adókulccsal számolva: a Sportbarát Szegecselő Kft. 100 forintos nyereségéből, vagyis eredeti adóalapjából 10 forintot fizetett volna a költségvetésbe. Ám ha valamely sportszervezetet akarna mégis támogatni, úgy ezt a 10 forintot először levonja az adóalapjából, s az így megkeletkezett 90 forint tényleges adóalap után fizet 9 forint taót, illetve hát immár sporttámogatást. És egy forinttal már beljebb is van!) Tény, hogy az így megtakarítható összeg csökkent, miután 2013-ban előírták, hogy a cégek a sporttámogatásként nyújtott tao további 7,5 százalékát ún. kiegészítő sportfejlesztési támogatás címén utalják át a sportkluboknak (és ez már nem csökkentheti az adóalapjukat), és a tavaly óta egységesen 9 százalékos taokulcs is szűkítette a mozgásteret (ez korábban 10, illetve 19 százalékos volt). De az ügyesen számoló cég még így is jobban jár a sporttámogatással, mint a költségvetési befizetéssel. (A szisztéma ennél is bonyolultabb, de nem kuszáljuk tovább a szálakat.)
Mindenesetre a sportklubok támogatása és a cégek megtakarítása hiányzik a költségvetésből, így a taotámogatás a kormány narratívájával szemben közpénz. A sport felé pedig állami támogatás, amit az Európai Bizottságnak kell jóváhagynia – ezt 2011-ben megtette, márciusban pedig 6 évre meghosszabbította az engedélyt. Az mfor.hu a 2016-os költségvetés zárszámadására hivatkozva azt írta, hogy a rendszer indulása óta 360 milliárd forint áramlott így a sportba, ez a szám 2017-ben 82–92, 2018-ban 76–86 milliárddal nőhet. 2016-ig a foci és a kézilabda vitte el az összes támogatás kétharmadát, a másik három sportág a maradékon osztozott (a röplabda ebben a szezonban taózik először, így onnan még nincsenek adatok). Mivel eközben a sport közvetlen támogatása is megmaradt, elképesztő pénzbőség állt be. Dénes Ferenc sportközgazdász szerint legalább tízszeresére nőttek a megszerezhető állami források, amit alig bír felszívni a rendszer.
A klubok örülnek, hiszen a pénz – ahol jól gazdálkodtak vele – sokat lendített az utánpótlás-nevelésen. „2011 előtt a legtöbb helyen elképzelhetetlen volt, hogy egy csapat mellett több edző legyen, sok esetben egy edző két-három csapatot vitt” – mondja Doleschall Miklós, aki a MAFC és a ZTE kosárlabdaklubjainál dolgozott vezető beosztásban. „Az utánpótlás-bajnokságokban korábban a szülőknek kellett volna fedezniük az utazási költségeket, ami sok vidéki csapatot zárt be a városába. A taopénzek óta több mérkőzést lehet játszani, és mindenki azon a szinten játszhat, ahol a csapata tart. A nemzetközi tornasorozatoknak is Magyarország lett az egyik központi országa” – teszi hozzá. Egy kisebb vidéki város kézilabdacsapatának vezetője arról számol be, hogy az elmúlt három évben tao-pénzből tudták felújítani az öltözőket, a szertárat, korszerűsíteni a fűtési rendszert. Szerinte a foglalkoztatást is fehérítette a tao; míg korábban másodállásban, 60 ezer forintért dolgoztak az utánpótlásedzők, most ennek duplájáért megbízási szerződést kötnek velük, járulékot fizetnek utánuk. „A költségvetés is visszakap valamennyit” – magyarázza.
A taoigénylés minden évben azzal kezdődik, hogy az egyesületek április 30-ig az ún. sportfejlesztési programban megjelölik, mire és mekkora támogatást szeretnének lehívni. A programokat a sportági szövetségek folyamatosan értékelik, részben vagy teljesen jóváhagyják, így szeptember–október környékére kialakul, hogy egy klub mekkora taotámogatást használhat fel az adott szezonban. Az azonban nem igazán átlátható, hogy a szövetségek milyen szempontok szerint bírálják el a programokat. „Ha például egy 50 milliós beruházásra csak 20 milliót ítélnek meg, annyival indokolják, hogy hatósági jogkörükben eljárva ezt a döntést hozták. A klubok sokszor nagyot álmodnak, hogy aztán megkapják a ténylegesen szükséges összeget” – mondja Czett Szabolcs sportjogász, aki főleg a labdarúgásban folyt bele a programírásba. Lapunk forrásai szerint a rendszer sokat finomodott a 2011-es indulás óta. A szövetségek fejlesztési prioritásokat határoznak meg, benchmarkárakat tesznek közzé a különböző tételekre (mennyibe kerülhet egy kézilabdacipő, mennyi lehet egy másodosztályú utánpótlásedző bére). A nagyobb felújításokat, fejlesztéseket a klubok általában előre egyeztetik a szövetséggel, így meg is kapják az igényelt támogatást.
Ezzel együtt nem szerencsés, hogy a támogatásról döntő szövetségek sem a pályázó kluboktól, sem a politikától nem függetlenek. Jellemző például, hogy – mint arra a G7.hu cikke rámutat – a kézilabda taotámogatása azután ugrott meg, hogy Kocsis Máté józsefvárosi polgármestert 2015 áprilisában a szövetség elnökévé választották. A legnagyobb támogatást begyűjtő FTC-nek Kocsis az alelnöke, a második helyezett Veszprém pedig pont a VIII. kerület tulajdonában álló telken húzna fel sportcsarnokot taós pénzből. A röplabda Bánki Erik fideszes képviselő javaslatára került a taokörbe, miközben felesége a röplabdaszövetség egyik bizottságának elnöke. Az is beszédes, hogy labdarúgásban az utóbbi években a Felcsút mellett a Mezőkövesd és a Kisvárda vitte a prímet – az előbbi Tállai András NAV-elnök, az utóbbi Seszták Miklós fejlesztési miniszter szívügye. Persze a kiugró eredmények a szövetségi részrehajláson túl azt is tükrözhetik, hogy a cégek „tudják”, hová kell adniuk a pénzt.
Az ügynök belép
Miután a szövetség meghatározta a klub által maximálisan igénybe vehető tao összegét, a sportszervezetnek nyereséges, a tao felajánlására kész cégeket kell találnia. A legtöbb céggel december 20-ig, az adóelőleg-feltöltés határnapjáig kell megállapodni, az adóelőleg-fizető nagyobb társaságok akár a szezon végéig is dönthetnek a támogatásokról. Egy-egy klubnak többnyire bejáratott kapcsolatai vannak, így a keret egy részének feltöltésében már a sportfejlesztési program beadásakor biztos lehet, a maradékot azonban néhány hónap alatt kell összekalapozni. Ebben gyakran az önkormányzatok tudnak segíteni. „Egy jó önkormányzat aktív kapcsolatot ápol a cégekkel, segíti azok fejlődését. Ilyen esetekben lehet viszontszívességet kérni tőlük, például hogy a taopénzből a helyi sportklubot támogassák” – vázolja Doleschall Miklós. Ez kisebb léptékekben működik is, a legnagyobb támogatók azonban országos hatókörűek, így gyakran támogatási elveiket is az országos politikához igazítják. „Az NB I-es labdarúgásban már a nagypolitika is beleszól a taózásba. Le van osztva felülről, ki hová adja a pénzt” – állítja Czett Szabolcs.
Ha egy csapat a határidő közeledtével nem tölti fel a teljes taokeretét, nagy valószínűséggel beleütközik az úgynevezett taoügynökökbe. „Egy egész iparág jött létre a pénzek közvetítésére, hiszen főleg a kisebb klubok teljesen függővé váltak a taótól” – mondja Lakosa Zsolt profi kosárlabda-játékos, aki a taorendszer elemzéséből írta a szakdolgozatát. Dénes Ferenc úgy látja, „törvényszerű ezeknek a szereplőknek a megjelenése, különben azt kellene feltételeznünk, hogy az isteni gondviselés hozza össze a támogatókat a sportklubokkal”. „Én is találkoztam szerencsehuszárokkal. Meglehetősen vicces volt, amikor az ötödik ember jött be az irodába, hogy ugyanahhoz a céghez van kapcsolata, mint az előtte lévő négynek. Aztán kiderült, hogy a cég egyáltalán nem tud taotámogatást adni abban az évben” – meséli Doleschall Miklós.
Egyes taobrókerek a legmerészebb híresztelések szerint a támogatás 30 százalékát is elkérhetik közvetítői díjként a kluboktól, de az általános gyakorlatnak inkább az tűnik, hogy a korábban említett kiegészítő sportfejlesztési támogatást kérik el tőlük. (Még egyszer: ezt kvázi a taón felül kapják a klubok a cégektől.) A kiegészítő támogatást amúgy 2013-ban a klubok önerejének biztosításához vezették be, ám mivel egyáltalán nem kell elszámolni vele a szövetségek felé, a visszaélések melegágya lett. A taopályázatoknak is van egyébként egy 2 százalékos közvetítői díja, de ezt a programírókra, a könyvvizsgálókra, a tervezésben részt vevő szakemberekre lehet elszámolni, az ügynöki tevékenységet nem tartalmazza a szabályozás.
Időnként maga a támogató vállalat is szeretne pénzt keresni, ennek leggyakoribb módja, hogy megegyezik a sportszervezettel a taotámogatás egy részének „levásárlásáról”. „Tele van az e-mail-fiókom sportszergyártó meg táplálékkiegészítőket forgalmazó cégek leveleivel, akik 30–50 százalékos vásárlási arányért ígérnek busás támogatást” – mondja a vidéki kézilabdaklub vezetője, de az sem ritka, hogy építőipari cégek a felújítási, beruházási munkálatokat szerzik meg ily módon. Élnek azért a korrupció klasszikusabb formái is. „Volt, amikor a cégvezető azzal kezdte a tárgyalást, hogy mennyit osztok vissza. Ez az első évük a sporttámogatásban, korábban a filmiparba adtak, de azt hallották, itt jobban lehet keresni, mondta. Köpni-nyelni nem tudtam, pedig nem menedzserről, hanem családi cég vezetőjéről beszélünk, aki osztalékot is tud kivenni a vállalkozásából” – meséli egy sportvezető.
A kluboknál több forrásunk szerint elterjedt technika az utánpótlás- és a profi csapat költségeinek összemosása. Mivel a felnőtt játékosok bérét nem lehet taóból fizetni, őket gyakran az utánpótláscsapatokhoz írják be edzőnek vagy „sportszakembernek” (utóbbihoz licenc sem kell). Az persze dicséretes, ha felnőtt játékosok belefolynak az utánpótlás-nevelésbe, de az már kevésbé életszerű, hogy a profi sport mellett bruttó 300–600 ezer forintnyi hozzáadott értéket tennének a fiatalok képzésébe. „Inkább a fizetésük kiegészítéséről lehet szó. A profi sportolókat ismerve azt tartom elképzelhetőnek, hogy heti egy utánpótlásedzésre lemennek, segítenek, így mindenki nyugodt lelkiismerettel mondhatja, hogy részt vettek a munkában. De aligha ők viszik a csapatot” – mondja Czett Szabolcs. Minthogy a felnőtt szakmai stáb fizetésének csak 50, az utánpótlásénak 90 százalékát lehet fedezni a taóból, az is észszerű megoldás, hogy a felnőttedzőket, -gyúrókat az utánpótláshoz könyvelik.
A játékosedzők országa
A technika elterjedtségét úgy próbáltam felmérni, hogy az első osztályú klubok 2017/2018-as sportfejlesztési programjait összevetettem a játékoskeretükkel. Nem volt egyszerű feladat, mert számos szervezet a törvényi kötelezettség ellenére nem teszi közzé a programját. Egyes szövetségek nem várják el az utánpótlás-szakemberek tételes felsorolását, így itt csak egy összesített bérköltség látszik. Sok klub pedig egyszerűen kihagyja vagy kitakarja a személyes adatokat. A leginkább áttekinthető programokat a kézilabdakluboknál találtam, náluk akad egy-két elég extrém példa is. A női első osztály 11. helyén álló Kecskeméti NKSE 21 felnőtt kerettagja közül nem kevesebb mint 11-en dolgoznak az utánpótlásban, bruttó 203 és 325 ezer forint közötti fizetésekért. Az MTK ugyan nem közölte női utánpótlás-szakemberek nevét, de közülük 9-nek a születési dátuma megegyezik a felnőtt keret egy-egy tagjáéval. A férfi első osztályban a Komlónak 6, az Egernek 8 profi játékosa dolgozik az utánpótlásban. A profi vízilabdaligában az olimpiai bajnok Steinmetz Ádám nyolc meccsen hét gólt dobott a Vasasban, miközben bruttó 600 ezerért ő az utánpótlás sportszakmai igazgatója is.
A maximális bérek lenyomásával, pluszkövetelmények előírásával, edzésnapló megkövetelésével a visszafoglalkoztatás jelenségét úgy-ahogy igyekeznek visszaszorítani a szövetségek. Arról viszont szinte lehetetlenség megbizonyosodni, hogy az utánpótlás-nevelés jogcímen beszerzett tárgyi eszközöket valóban a gyerekek sportolására használják-e. „Alacsonyabb korosztályban a méreteket lehet ellenőrizni, de egy ifjúsági labda vagy mez már ugyanakkora, mint a felnőtt, nem beszélve az egészségügyi felszerelésről, sportegészségügyi gépekről, táplálékkiegészítőkről, amelyeket bárki használhat a klubon belül” – mondja Czett Szabolcs. Az eszközöknél megint csak az alacsonyabb önerő miatt lehet érdemes a lehető legtöbb dolgot az utánpótlás-neveléshez írni.
Lakosa Zsolt úgy látja, a taotámogatások felhasználásának ellenőrzése elvileg szigorú és alapos, a valóságban azonban évekkel le van maradva. A 300 millió forint alatti támogatásokat a sportági szövetség, a 300 millió felettieket az Emmi ellenőrzi, ám ez első körben inkább csak formális audit, azt nézik, a csapat minden számlát a megfelelő összegben töltött-e fel. A költések valóságtartalmának ritkán mennek utána, a helyszíni ellenőrzéseket a kapacitáshiány és a szövetségek Budapest-centrikussága akadályozza. „Mire kiérnek a klubhoz, a három évvel korábban vásárolt cipők már el is használódtak” – írja le a helyzetet Czett Szabolcs. „A felkészületlenségből eredő hibázást el lehet csípni, de amíg lehet legálisan túlszámlázni, addig mit tud tenni az ellenőrzés? Ha a pályázatkiíró elfogadja a betervezett költséget vagy a referencia-árajánlatot, és ahhoz igazítja a megítélt támogatást, akkor innentől kezdve az elszámolásnál sem vonható kétségbe a kifizetett összeg. Ha a kivitelezési ár még közbeszerzéssel is alá van támasztva, akkor még annyira sem” – mutat rá Doleschall Miklós.
Ligeti Miklós, a TI jogi igazgatója szerint a tao totális ellenőrzése az ellenőrzés totális hiányába csapott át. „Körülbelül annyi esélyük van a szövetségeknek és a minisztériumnak a több mint 2 ezer pályázó ellenőrzésére, mint a Miniszterelnökségnek felügyelni az ország összes közbeszerzését” – mondja. A szövetségek ráadásul csak megállapíthatják a szabálytalanságok tényét, a szankcionálás joga – a támogatás visszafizettetése, kizárás a taóból – már a minisztériumé. Az Emmi itt is jelentős hátralékot halmozott fel. A Magyar Nemzet májusban azt írta, az MLSZ 2011 és 2014 között több mint 300 esetben állapított meg szabálytalanságot, de a minisztérium csak 10 futballklubot zárt ki a további taogyűjtésből. „Előfordult, hogy a vízilabda-szövetség megállapította, egy klub 100 százalékban szabálytalanul használta fel a taotámogatást. De nem történt semmilyen szankció, és a következő két évben ugyanúgy megítélték neki a támogatást” – mondja Mucsi Gyula, a TI projektmenedzsere.
„Eleve hibás konstrukció, hogy az a szövetség ellenőrzi a támogatás felhasználását, amelyik az odaítéléséről is döntött. Ráadásul egy csónakban evez a csapatokkal, nem érdeke, hogy valamelyik bedőljön, mert annak a saját versenyrendszere és állami finanszírozása látja kárát” – véli Czett Szabolcs. Dénes Ferenc szerint az egész rendszerre jellemző ez a mennyiségi szemlélet. „A lehívható taotámogatás egy része, az utánpótlás-nevelésre fordítható keret az igazolt gyerekek számától függ. De a hatékonyság sem a pénz odaítélésekor, sem az ellenőrzéskor nem szempont. Senki nem nézi meg, szakmailag milyen munka folyik az egyesületeknél, piaci visszajelzés pedig nincs. Ez így egy olyan állami támogatás, amelyben kódolva van az erőforrás-pazarlás.”
| Titkolnák A Kúria október 25-én a TI által kezdeményezett perben arra kötelezte az Emmit és az NGM-et, hogy adják ki a 2016. június 30-ig keletkezett valamennyi taotámogatási igazolást. Ezekből derülhet ki, hogy mely cégek mely klubokat mekkora összeggel támogatták. Felperesként a DK a 2013. január és 2015. november között felhasznált taoelszámolások közlésére bírta rá a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt. Az ezt megelőző és az ezt követő időszakra is pereltek, de ott még csak elsőfokú ítélet született. A kormány valószínűleg éppen a perek hatására változtatott a törvényi környezeten: egy tavaly őszi módosítás kizárja az adótitoknak minősülő közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatok megismerését. Ez alapján azt hihetnénk, hogy a 2016/2017-es szezontól kezdve teljesen titkosak lesznek a tao-pénzek, de a TI szerint a Kúria leírt ítélete ezt a benyomást módosíthatja, a tárgyaláson ugyanis mintha amellett érvelt volna a bíró, hogy az adótitok nem írhatja felül a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogot. A DK-s perben a bíróság azért látta indokoltnak az adatok nyilvánosságát, mert a felcsúti alapítvány közhasznú szervezet. A kormány ezért júniusban úgy módosította a sporttörvényt, hogy már nem közhasznú alapítványok is igényelhetnek taotámogatást. |
