Koncertek és falunapok a kormánytól: Rogán lett a programok felelőse

  • narancs.hu
  • 2021. július 30.

Belpol

Összesen 356 koncertet visznek községekbe, kis- és nagyvárosokba a következő három hónapban.

Könnyűzenei események témogatásával rukkolt elő a kormány, szemlézte az erről szóló csütörtökön megjelent rendeletet a hvg.hu.

„A koronavírus-világjárvánnyal szembeni hatékony magyar védekezést követően a gazdaság újraindításán túlmenően a közösségi élet újraindítása is kiemelkedő szerepet játszik”-írják, 356 rendezvényt terveznek támogatni augusztus és október között.

Ebből 40 „nagyvárosi esemény és nagykoncert”, 216 kisvárosi esemény és koncert, 100 pedig falunap jellegű esemény lesz.

A megjelent rendelet szerint a programterv részletes kidolgozásáról Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnöknek kell gondoskodnia vasárnapig, és ő lett a lebonyolítás felelőse is. Míg Varga Mihály pénzügyminiszternek 5 milliárd forintot kell „többletforrásként” előteremtenie.

Hozzáteszik, ezen felül még 3 milliárd forint megy hasonló rendezvényekre, ugyanis egy másik rendeletben ennyit utalnak ki az 5000 főnél kevesebb állandó lakosú települések önkormányzati rendezvényeinek támogatására. Utóbbinak Gyopáros Alpár Fidesz-képviselő, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a felelőse, a lebonyolítást pedig a Nemzeti Művelődési Intézetnek kell végeznie.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk