Konrád György: „Ha tükörbe nézne, látná, hogy lejárt az idő”

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. ápr. 08., 15:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem ő az első, aki a napokban felveti a kormányfő lemondását.

Az Egyenes beszéd tegnapi adásának egyik vendége Konrád György volt, az író pedig keményen nekiment Orbán rendszerének. Szerinte

egyre inkább érezni a náci beszéd bűzének a beáramlását,

s a miniszterelnök utóbbival próbálja megtartani a szavazóit. „Ha egy kicsit tükörbe nézne ez az ember, akkor látná ugyanazt, amit láttak már nagy politikusok is: hogy lejárt az idő” – mondta Orbánra utalva Konrád, aki szerint a kormányfő már nem tud újakat mondani, csupán újabb gyűlöletkampányokra futja. Konrád György úgy látja, ha ismét megválasztják Orbánt, egyre rosszabb lesz, mert valahogy kimanőverezi magát az Európai Unióból, ebben az esetben pedig „a hatalma nagyon meghosszabbodhat”.

Konrád néhány nappal ezelőtt levelet írt Orbánnak, amelyben a címzettet a rendszerváltás utáni időszak legkártékonyabb magyar politikusának nevezte, és azt írta:

„A legderekabb hazafias cselekedete az lenne, uram, ha lemondana az állásáról.”

Nem Konrád György az első, aki az elmúlt napokban arról beszél, hogy Orbán Viktornak le kellene mondania. Solymosi Frigyes kémikus, az első Orbán-kormány tudományos tanácsadó testületének tagja, aki tavaly a szervezet szervilizmusa miatt kilépett a Professzorok Batthyány Köréből (PBK), csütörtök este arról értekezett a Hír Tv Egyenesen című műsorában, hogy Orbán Viktor elfáradt, távoznia kell, és átadni az ország vezetését Navracsics Tibornak. Solymosi megemlítette, hogy ő már ezt korábban is felvetette Orbánnak.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. ápr. 08., 15:45
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 3 prizmas
    prizmas
    2017. április 08., szombat 19:40
    Aha. Bizony oszthatna neked némi észt.
  2. 2 Cheyenne
    Cheyenne
    2017. április 08., szombat 18:11
    Konrádnak is le kellene mondania, mint megmondóembernek. Megöregedett, de nagyon. Orbánt én nála hobban rühellem. De az a Konrád, aki helyeselte Orbán embertelen menekültpolitikáját, annak nem kéne náciznia. Nektek fijjúk, meg nem kéne teret adnotok neki..
  3. 1 alfréd
    alfréd
    2017. április 08., szombat 17:12
    És Konrádnak mikor jár le az ideje? Közel 30 éve osztja az észt és gyúlölködik. Már elműlt 80 éves és még mindig az ő véleményterrorjában élünk. (Mindezt egyáltalán nem Orbán védelméban mondom.)

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Jobbik és az ÁSZ-büntetés
Vona Gábor dilemmái
László Géza írása
Miért maradtak velünk a különadók?
Interjúk
L. Ritók Nóra, Rufus Wainwright, Ráduly György
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra