Közpénzből lesz elitgimnázium Lipótmezőn

  • narancs.hu
  • 2020. december 12.

Belpol

Már most azzal számolnak, hogy "az évi fenntartása borsos összegeket fog kitenni".

"Már 2022-ben, de legkésőbb 2023-ban megnyithatja kapuit az a fővárosi elitgimnázium, amit az egykori lipótmezei elmegyógyintézet épületében alakítana ki a kormány" – írja a Népszava. Csütörtökön el is fogadták a törvényjavaslatot, amely arra irányul, hogy az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek (OPNI) helyet adó épületet a Közép-európai Oktatási Alapítvány vagyonkezelésébe adják. A most létrejövő alaptíványt kifejezetten azzal a céllal hozzák létre, hogy a volt pszichiátria helyére készülő iskolának a fenntartója lehessen.

A Budapest II. kerületében, a Hűvösvölgyi úton található, összesen 41 hektáros, 35 építményből álló, több műemlékvédelem alá tartozó épület is tartalmazó épületegyüttes és a hozzá tartozó park 2007-ig adott otthont az OPNI-nak, ekkor azonban bezárták. Az állami tulajdonban lévő területből és épületegyüttesből 18,2 hektárt kap a Közép-európai Oktatási Alapítvány.

Ahogy írják, a frissen létrehozott alapítvány nemcsak épületet kap, hanem kétmilliárd forintot is, amelyből egy öt évfolyamos, bentlakásos középiskolát hoznak létre. A tervezett elitgimnáziumban az oktatás fizetős lesz, a diákok nemzetközi érettségit szerezhetnek, de szociális okból kaphatnak egyes tanulók tandíjmentességet. Hozzáteszik: a törvényszöveg szerint az iskola létrehozásának egyik célja a magyar köznevelési rendszer megerősítése, de az intézmény alapítására, működésére és ellenőrzésére nem a nemzeti köznevelési törvény, hanem az újonnan benyújtott jogszabály rendelkezéseit kell majd alkalmazni.

A alapítvány és az iskola létrehozásában közreműködik a Külügyminisztérium, A törvényjavaslat vitáján Magyar Levente kifejtette, hogy "egy ilyen iskola fizikai kialakítása, utána az évi fenntartása borsos összegeket fog kitenni”.  Elmondása szerint az iskola 2022-ben, legkésőbb 2023-ban nyithat meg, utána  mintegy 400-500, zömében határon túli, nem magyar ajkú diákot vennének fel és tanítanának az intézményben.

A Népszava kérdéseire, miszerint a kormányzati retorika alapján a CEU-hoz hasonlóan nem tisztességtelen-e a többi magyar iskolával szemben, hogy itt nemzetközi végzettséget szerezhetnek a tanulók, a minisztérium még nem válaszolt.

Figyelmébe ajánljuk