Kulturális hírek

  • 1997. október 2.

Belpol

KVB-aktivitásA zömmel romák lakta borsodi Csenyétén és Budapesten forgatják a Közgáz Vizuális Brigád új játékfilmjét. 16 millió forintos költségvetésével ez az első olyan magyar low budget produkció, melyhez hozzájárul a Magyar Mozgókép Alapítvány is (emlékezetes, tavaly ősszel a KVB nyilatkozatban javasolta, hogy az MMA vegye figyelembe ezt a filmkészítési módot is).
A Pálos György és Czabán György által rendezett film főbb szereplői: Badár Sándor (képünkön balról, mellette Kárpáti Péter, a film alapjául szolgáló színmű, az Országalma írója), Búzás Mihály, Gyabronka József, Herskó János, Marozsán Erika, Nagy Mari és Székely B. Miklós. A KVB jelenleg fotókiállítással és filmvetítésekkel vesz részt a franciaországi Selestat-ban, az Európa > Humanizmus című kortárs művészeti biennálén, novemberben Berlinben és Stuttgartban, a The Best Of Input 1997 című rendezvényen vetítik KVB TV című munkájukat.

Szarajevóban a U2 A boszniai háború befejeződése óta a legnagyobb szabású koncertet tartották múlt kedden Szarajevóban, az 50 ezer emberrel teli Kosevo stadionban. Egész Boszniából és az egykori Jugoszlávia többi részéből érkeztek fiatalok, erre a napra mentesültek a vízumkényszer alól a Szlovéniából érkezők, különbuszok jöttek Ljubljanából, Zágrábból, sőt a boszniai Szerb Köztársaságból is. A U2 előadta a Miss Sarajevo című számot is, melyet Bono, az Edge és Brian Eno eredetileg Luciano Pavarottival rögzített jótékonysági célból, közben a háttérben lévő hatalmas vásznon az 1993-as szarajevói szépségverseny képei peregtek, ahol a lányok "Ne hagyjátok, hogy megöljenek minket" feliratot tartottak magasba. A zenekar eredetileg jótékony, de szerényebb kiállítású koncertet akart adni, Szarajevó viszont ragaszkodott a PopMart turné összes látványosságához, Bono nyilatkozata szerint mindenekelőtt azért, hogy ezzel is jelezzék, a városnak nem leereszkedő gesztusokra van szüksége.

Eközben egy francia bíróság 34 ezer dollár értékű kártérítést ítélt meg egy férfinak, aki a U2 egyik 1993-as koncertjén a kordonon túljutva egy hatalmas hangfal mellé lopódzott, ahol - mivel nem volt füldugója - bal füle 75, jobb füle 49 százalékos halláskárosodást szenvedett. Ez az első alkalom, hogy ilyen ügyben kártérítést ítéltek meg.

Gyász 67 éves korában elhunyt Zsoldos Péter író, újságíró, akit a közönség leginkább A feladat című sci-fi regény szerzőjeként, illetve a Magyar Rádió Ki nyer ma? című zenés vetélkedőjének műsorvezetőjeként ismert.

Quimby: No. 2 A lengyel Justyna Steczkowska mögött, az orosz Oke Lukkoével holtversenyben a Quimby második helyen végzett a francia RFI rádió által kiírt Eastern Discovery ´97 című, közép- és kelet-európai tehetségek felkutatását célzó versenyen. A harmadik albumát karácsonyra ígérő zenekar így ugyan nem léphet fel az október 2-i varsói gálaesten, de az első két albumáról (Jerrycan Dance, Majom-Tangó) legjobbnak ítélt dalokat műsoraiba emelte az RFI.

Művészet a Kék Acélban Ózd egyik legjellegzetesebb helye, a Kék Acél étterem október 3. délutánján, 16-19 óra között egy kortárs művészeti eseménynek ad otthont: Fekete Mosogató címmel harmincöt művész állítja ki (majd szedi le) munkáit, egyúttal be is vezetve a város hétvégi kulturális eseménysorát. A térségben szokatlan akció előzménye az a kiállítás, amelyet Kék Acél címmel rendeztek ugyanitt 1989-ben, zömmel ugyanezeknek a művészeknek a részvételével.

Lennon FBI-aktái szabadok 16 évi küzdelem után Jonathan Wiener kaliforniai történészprofesszor, egy John Lennonról szóló 1984-es könyv szerzője megkaphatott 80 oldalnyi FBI-aktát, melyek a zenészről 1971-1972 során készített titkosszolgálati jelentéseket tartalmazzák. Az anyagok egy része ki van satírozva: nyilvánosságra hozataluk, az FBI szerint, veszélyeztetné a nemzetbiztonság érdekeit. A feljegyzésekben szó esik Lennon és a háborúellenes mozgalom aktivistáinak kapcsolatairól, s olyan "fontos" részletekről, hogy mit tanított be papagájának John Lennon, akit azonban sem illegális tevékenységen, sem bizonyítható droghasználaton nem sikerült rajtakapni. Wiener azt nyilatkozta, harcolni fog az FBI által visszatartott további Lennon-akták nyilvánosságra hozataláért. Mostani győzelme annak tudható be, hogy az FBI inkább vállalta a peren kívüli megegyezést és több mint 200 ezer dollárnyi perköltség kifizetését, csak ne kelljen arra a bírói kérdésre válaszolnia, hogy a Lennon utáni nyomozás során folyamodtak-e törvénytelen eszközökhöz.

Kassák a magasban A 110 éve született és 30 éve elhunyt Kassák Lajos 1920-1922 közötti dadaista képverseiből és MA című lapjában megjelent költeményeiből vett töredékekkel ruházta fel a Liszt Ferenc tér lámpaoszlopait a Budapesti Õszi Fesztivál idejére az Artpool Művészetkutató Központ. A kiállítás web-változata a http://www.artpool.hu/Kassak/ címen található, az intézmény Artpool P60 névre keresztelt új - egyelőre még raktárként használt - kiállítótere pedig a Paulay Ede utca 60-ban. Itt október 12-ig a Szanatórium 2. projekt keretében főiskolások és friss diplomás művészek a maguk hipochondriáját vezetik elő, Dobozművek címmel a Marcel Duchamp születésének 110. évfordulójára küldött munkákat mutatják be, Emlékmű tér, Budapest címmel pedig azt, ahogy 140 művész egy Hősök tere-képeslapot alakított át.

Cse(h)ndes üzenetek E címmel mutatkozik be a Budapest Galériában az 50-es és 60-as években született cseh művésznemzedék kilenc képviselője. Az Õszi Fesztivál keretében, de annak befejeződése után még két hétig, október 26-ig megtekinthető kiállítás társrendezője az 1989-es változások után megalakult első prágai magángaléria, az MXM, amely azóta is jelentős szerepet játszik a kortárs cseh képzőművészet nyilvánosság elé segítésében.

Tárgyalások a Szigetről Oldódott a feszültség a Pepsi Sziget és a III. kerület polgármestere, Tarlós István között a múlt szerdán, a csillaghegyi Banán Klubban tartott nyilvános vita után, ahol a nyilvánosságot a sajtó képviselte, óbudai lakók nem vettek részt. Tarlós - akinek helyi ismertsége a Szigettel kapcsolatos nyári fellépése óta jelentősen megnőtt - ugyan nem ígérte meg, hogy 1998-ban is hozzájárul a fesztivál megrendezéséhez, de nem is zárta ki azt, amennyiben garanciát kap, hogy csak olyan jellegű és hangosítású koncerteket tartanak éjszaka, amelyek nem zavarják a lakosságot. Hétfőn ugyanerről tárgyalt Tarlós, Demszky Gábor főpolgármester és Müller Péter (Sziget): megállapodtak, hogy a szigetesek decemberig kidolgozzák 1998-ra szóló elképzeléseiket, s ezeknek találkozniuk kell az óbudai polgárok igényeivel - magyarán egyeztetni kényszerülnek a kerületi polgármesteri hivatallal.

Szabó sztárja: Fiennes Ralph Fiennes - az Oscar-díjas Schindler listája és Az angol beteg sztárja - lesz a főszereplője Szabó István új filmjének, jelentette be Torontóban a gyártó, az Alliance Pictures. Az egyelőre cím nélküli produkciót jövő nyáron forgatják Budapesten, Bécsben, Berlinben és Párizsban. A forgatókönyvet Szabó István és Israel Horovitz írja, a történet az Osztrák-Magyar Monarchiában játszódik majd, s egy szegény sorból magasra emelkedő zsidó család három generációjáról szól.

Oscar-nevezés: A Witman fiúk Magyarország Szász János több fesztiválon is díjjal jutalmazott alkotását, A Witman fiúkat nevezi a legjobb külföldi film Oscar-díjáért folyó versenybe, kópiáját november 8-ig kell eljuttatni az Amerikai Filmakadémiához, amely februárban hirdeti ki, bekerült-e az öt jelölt közé - hazai mozipremier: október 9.

Holocaust-múzeumok

Jeruzsálem: multimédia A jeruzsálemi Yad Vashem Múzeum 50 millió dolláros projektbe kezd, hogy a jövő nemzedékek számára minél megfoghatóbban tudják bemutatni a 6 millió zsidó tervszerű kiirtásának emlékeit: multimédia-központot alakítanak ki, videószobákkal és különböző holocaust-adatbázisokkal összekapcsolt számítógépes munkaállomásokkal. A jelenlegi múzeumnál körülbelül kétszer nagyobb épület várhatóan 2001-re lesz kész a város erdős domboldalában, Moshe Safdie tervei szerint, a költségek egy részét közadakozásból teremtik elő. Hozzáférhető lesz itt a Steven Spielberg által indított videódokumentáció is, a túlélők elbeszéléseivel.

New York: számmisztika Manhattan déli csücskén, a Battery Parkban megnyílt a Museum of Jewish Heritage (A zsidó örökség múzeuma), melyet 21,5 millió dollárból építettek Kevin Roche tervei szerint. A szinte ablaktalan épület hatszögletű formája a Dávid-csillag hat ágára és a nácizmus hatmillió áldozatára hivatott emlékeztetni. A látogatót egy hatszögletű teremben multimédia-élmény fogadja, az Ótestamentum sorai, holocaust-túlélők képei, a klezmer hangjai. Ezután három emeletre osztva feltárul a zsidó élet (és halál) története, 1880-tól napjainkig, majd egy újabb hatszögletű terem következik, hologramokkal, végül az ablakokhoz érve feltárul a New York-i kikötő, a Szabadság-szoborral.

Cyberia

Ingyenes e-mail Október 2-tól ingyenes e-mail-szolgáltatást kínál a Soros Alapítvány programjaként működő C3 Kulturális és Kommunikációs Központ: a freemail.c3.hu címen elérhető elektronikus posta webfelületen és telefonos (POP3) kapcsolaton keresztül használható, a rendszer grafikus arculatáról az aDaM Stúdió, a helyi tarifáról történő telefonos elérésről a Matáv gondoskodik.

Importszigorítás Az USA Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága szigorú intézkedéseket szavazott meg az amerikai komputergyártók érdekében, miután a kereskedelmi minisztérium megállapította, hogy egyes japán cégek (Fujitsu, NEC) dömpingáron kínálták szuperszámítógépeiket.

Jól álló észtek Évente 38 millió dollárt áldoz Internet-fejlesztésre Észtország: az oktatási szféra 27 százaléka csatlakozik jelenleg a hálózatra, 1999-re az ország közel 700 iskoláját tervezik bekötni úgy, hogy húsz diákra jusson legalább egy gép.

Alu helyett réz Komoly áttörést hozhat a félvezetőiparban az IBM új technológiája: ez lehetővé teszi, hogy a chipek alumíniumrétegeit rézre cseréljék: az alu rosszabb vezető, így előbb-utóbb behatárolná a processzorok teljesítményét. Elemzők szerint az IBM eredménye még annál is fontosabb változásokat hozhat, hogy az Intel nemrég a tranzisztorokban 1 helyett 2 bit információ tárolására képes technológiát fejlesztett ki.

Lehallgatták Clintont A nyári Hackers On Planet Earth számítógépkalóz-konferencia egyik szervezője nyilvánosságra hozta az üzeneteket, melyeket egy, a hálózaton hozzáférhető pager-lehallgatóprogram segítségével fogott el Bill Clinton áprilisi, philadelphiai látogatása során: az elnök személyhívójáról leszedett üzenetekből rekonstruálható Clinton útvonala. A hackerek ezzel arra akarták felhívni az elnök figyelmét, hogy a kriptográfiai technológiákat be kell építeni az olyan nyilvános hálózatokba is, mint a személyhívó; az üzenetek a http://www.inch.com/"esoteric/pam_suggestion/output.html címen olvashatók.

Virtuális egyetem Az UNIWORLD virtuális egyetem létrehozására irányuló kísérlet keretében, az iNteRNeTTo Este rovatában is hozzáférhető Nyíri Kristóf filozófusprofesszor két egyetemi kurzusa (Politikafilozófia és kommunikációelmélet; Filozófiatörténet kommunikációtechnológiai szempontból). Bárki nyomon követheti őket (www.internetto.hu/), de jegyet csak regisztrált hallgató kaphat.

Online info-törvény Kalifornia olyan törvényt fogadott el, mely az Internet site-tal rendelkező állami szerveket kötelezi, tegyék lehetővé panaszok benyújtását is e-mailen. A web-címeket ezek után kötelező a telefonkönyvekben is feltüntetni, és az emberekkel tudatni, hogy a közkönyvtárakban található számítógépeken keresztül panasszal élhetnek a hivatalok működésével kapcsolatban.

Figyelmébe ajánljuk