Döntött a bíróság: Magyarországnak is be kell fogadnia menekülteket

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. szept. 06., 12:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kormány szerint „az igaz csata csak most kezdődik el”.

A 15 fős bíróság döntése szerint Magyarország és Szlovákia is részt kell vegyen a menekültek elosztásában. A 2015-ös menekülteloszlási kvóta döntését perelte a két ország, mint most kiderült, sikertelenül. A mai bejelentés alapján legfeljebb 1294 főt kell befogadnia Magyarországnak, és csak olyan menedékkérőket, akiket a magyar kormány is menekültnek tekint.

A szimbolikus döntést a világsajtó figyelme kísérte, a magyar és szlovák kormányok által elbukott perről beszámol a New York Times és a BBC is.

A döntés a magyar kormány szerint felháborító és felelőtlen, ezt közölte a külgazdasági és külügyminiszter a sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter kijelentette, hogy „az igaz csata csak most kezdődik el”, Magyarország minden jogorvoslati lehetőséggel élni akar – tájékoztat az MTI.

A döntés kialakulásának folyamatáról lásd megjelent cikkünket:

Lesöpörve

A magyar kormány jogi érvei aligha állnak meg az EU luxembourgi bírósága előtt zajló kvótaperben, de ebből nem következik az, hogy Orbán Viktor feladná eddigi migrációs politikáját.

MTI
szerző
narancs.hu
publikálva
2017. szept. 06., 12:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 28 yoyo
    yoyo
    2017. szeptember 07., csütörtök 18:38
    Húsleves, te nem a 2-es kommentre reagáltál, hanem a magad téveszméidre.
    A tiszavirág nevű kommentelő avagy nikk is összekevert valakivel a napokban, valamiért az a tévképzet uralkodik rajtatok, hogy ilyen-olyan jelzős (odáig még rendben), valamint idézőjeles vagy idézőjel nélküli ellenzéki kommentelő kommentjéhez szóltok hozzá, majd ezt a tévképzetet, ha a fene fenét eszik is, fenntartjátok.
    Nem gond, nem annyira zavar, csak nem értem, mi jó van ebben nektek.
  2. 27 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. szeptember 07., csütörtök 18:11
    Galambleves.
  3. 26 húsleves
    húsleves
    2017. szeptember 07., csütörtök 17:51
    „kivel kever folyton össze”

    Senkit senkivel, tudniillik nickekkel nem foglalkozom. A 2-es számú hozzászólás SZÖVEGÉT kevertem össze a 2-es számú hozzászólás SZÖVEGÉVEL. Sajnos. Merthogy még én sem vagyok tökéletes. Sajnos.
  4. 25 galambocskám
    galambocskám
    2017. szeptember 07., csütörtök 16:47
    Húslevesnek kétségtelenül igaza van mert itt az Európai Bíróság megdorgálása történt az ítélet időpontjának tapintatlan - a magyar ellenzéknek nem megfelelő - megválasztása miatt.

    Normális emberi lény legföljebb sajnálkozott volna ezen, de semmi esetre sem jutott volna eszébe üstöllést megpirongatni az Európai Bíróságot.

    Húsleves, ha új itt (nem tudom hogy az-e) majd rá fog jönni hogy reménytelenek errefelé a népek.
    Engem kivéve, temészetesen!

    :)
  5. 24 rworse
    rworse
    2017. szeptember 07., csütörtök 15:58
    yoyo, 23

    Gyuricának éppenséggel jellegzetes patentje volt, hogy összekeverte, hogy ki mondott adott dolgot - plusz rendszeresen reagált olyasmire, amit a másik nem mondott.
  6. 23 yoyo
    yoyo
    2017. szeptember 07., csütörtök 14:53
    grrr troll, fizetett vagy hazafias alapon, önkéntesen működő, ez világos képlet, nincs is vele semmi gond, leszámítva, hogy aljas és visszataszító.
    De hogy milyen erő űzi, hajtja a húsleves nevű nikket, és hogy kivel kever folyton össze, az rejtély.
  7. 22 galambocskám
    galambocskám
    2017. szeptember 07., csütörtök 14:10
    Nadetényleg...húsleves....megy a levesbe...nem kizárt, nem kizárt.....:)
  8. 21 rworse
    rworse
    2017. szeptember 07., csütörtök 14:06
    Tényleg jé, ez tényleg Gyurica "Úr"!
  9. 20 húsleves
    húsleves
    2017. szeptember 07., csütörtök 13:21
    A megélhetési „ellenzék” morális és intellektuális kapacitásáról beszéltem. Becsmérlik, „tökéletlennek” nevezik az Európai Bíróságot, vagyis úgy brüsszeleznek (2-es hsz.), mint Kósa Lajos és Németh Szilárd együttvéve; és hogy ezt éppen hol és melyik „ellenzéki” tovaris adja írásban, tulajdonképpen mellékes.
  10. 19 yoyo
    yoyo
    2017. szeptember 07., csütörtök 10:36
    Húsleves, hiába írsz egyre hosszabbakat, nem igénylek, nem követelek, ne vetíts rám semmit, oké?

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Ugrás a semmibe
Mi lesz a Néprajzi Múzeummal?
Veszélyes takarékoskodás?
Vita a rákgyógyszerek finanszírozásáról
Interjúk
Péterfy-Novák Éva, Thierry Frémaux
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra