Döntött a bíróság: Magyarországnak is be kell fogadnia menekülteket

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. szept. 06., 12:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kormány szerint „az igaz csata csak most kezdődik el”.

A 15 fős bíróság döntése szerint Magyarország és Szlovákia is részt kell vegyen a menekültek elosztásában. A 2015-ös menekülteloszlási kvóta döntését perelte a két ország, mint most kiderült, sikertelenül. A mai bejelentés alapján legfeljebb 1294 főt kell befogadnia Magyarországnak, és csak olyan menedékkérőket, akiket a magyar kormány is menekültnek tekint.

A szimbolikus döntést a világsajtó figyelme kísérte, a magyar és szlovák kormányok által elbukott perről beszámol a New York Times és a BBC is.

A döntés a magyar kormány szerint felháborító és felelőtlen, ezt közölte a külgazdasági és külügyminiszter a sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter kijelentette, hogy „az igaz csata csak most kezdődik el”, Magyarország minden jogorvoslati lehetőséggel élni akar – tájékoztat az MTI.

A döntés kialakulásának folyamatáról lásd megjelent cikkünket:

Lesöpörve

A magyar kormány jogi érvei aligha állnak meg az EU luxembourgi bírósága előtt zajló kvótaperben, de ebből nem következik az, hogy Orbán Viktor feladná eddigi migrációs politikáját.

MTI
szerző
narancs.hu
publikálva
2017. szept. 06., 12:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 18 húsleves
    húsleves
    2017. szeptember 07., csütörtök 09:37
    A „követel” igének több jelentése van: kíván, igényel, kér, akar, áhít, elvár, apellál… ez mind azt jelenti, hogy „követel”, de más-más árnyalattal.
    Az adott szövegösszefüggésben ezt jelenti: a magyar „ellenzék” elvárná (feltételes mód) az Európai Bíróságtól, hogy az ne akkor alkosson ítéletet valamely NEMZETKÖZI (szlovák stb.) vonatkozású ügyben, amikor ésszerűnek gondolja, hanem akkor, amikor a magyar „ellenzék” véli az időpontot megfelelőnek.
    Hogy mikor (volna) megfelelő nekik? Na, azt már nem mondják meg, csupán közlik, a választások előtt 7-8 hónappal nem megfelelő.

    Ha viszont nem arról van szó, hogy a magyar „ellenzék” ELVÁRNÁ a bíróságtól: ne akkor ítélkezzék, amikor azt helyénvalónak véli, úgy az idézett szöveg valóban nem követelés. Hanem szimpla mocskolódás. Az Európai Bíróság „tökéletlennek” való minősítése nem egyéb, mint primitív szitkozódás.

    Tulajdonképpen nem érdekes, hogy egy névtelen fórumozó miként pocskondiázza az Európai Bíróságot, vagyis csak azért tettem szóvá a dolgot, mert az „ellenzék” kompletten ilyen. Nem tud (nagy valószínűséggel nem is akar) mit kezdeni az orbáni-habonyi demagógiával (persze nem könnyű, de volna megoldás, csak hát – mondom – a megélhetési „ellenzék” vagy nem ért hozzá, vagy nem óhajt kormányra jutni!), ezért becsmérli azokat a NEM POLITIKAI szervezeteket (is), amelyek nem kívánják a magyar „ellenzék” helyett megnyerni a választást.
  2. 17 yoyo
    yoyo
    2017. szeptember 07., csütörtök 05:51
    Húslevesnek fogalma sincs a követeli szó jelentéséről. Vagy egyszerűen csak vagdalkozik – szokás szerint.
  3. 16 Cyrano
    Cyrano
    2017. szeptember 06., szerda 19:45
    Jéééé ez télleg Gyurica. Akkor ugorgyunk. Által.
  4. 15 húsleves
    húsleves
    2017. szeptember 06., szerda 19:40
    Idézem (2): „Köszönjük szépen Brüsszelnek, hogy ilyen szép ajándékcsomagot küldött a fidesznek a 18-as választásra exklúzív díszdobozban! Hogy lehetnek ennyire tökéletlenek mindenhol?!”

    Vagyis: a „Brüsszelnek” nevezett Európai Bíróság tökéletlen. Mert az ítélete „ajándékcsomag” a Fidesznek. Bizony, ezt sok-sok tökéletlen ember így értelmezi. Ráadásul, amilyen tökéletlenek a honi tökéletlenek (is), az „exklúzív”-ot egyszerűen „exkluzív”-nak értelmezi.
  5. 14 Cyrano
    Cyrano
    2017. szeptember 06., szerda 19:28
    húsleves: szövégértési gondjaival nem tudunk mit kezdeni. Először érteni kellene, miről írnak itten az "ellenzékiek".
  6. 13 húsleves
    húsleves
    2017. szeptember 06., szerda 19:22
    Tény (nem én találtam ki): a jogállamiságról szakmányban fröcsögő „ellenzék” egyik híve, kommentelője (egyébként a politikusok se sokkal különbek) azt követeli az Európai Unió bíróságától, hogy időzítse és IGAZÍTSA az ítéletét a magyarországi választásokhoz, különben a magyar „ellenzék” még megszorítani sem képes a kormányt.
    Na most, ha mindezt egy politikai grémiumtól várnák el, akkor is szánalmasak, sőt megmosolyogtatóak volnának, ám mert egy tekintélyes bíróságról van szó, ami itt le lett írva (és más kommentelők által el lett fogadva), maga az agyrém.
  7. 12 Cyrano
    Cyrano
    2017. szeptember 06., szerda 18:49
    Egyszerű a válasz erre a hisztire: a letelepedési kötvénnyel 18-20 ezer ember jöhetett.
    Melyik nagyobb szám az 1300 vagy a 20 ezer?
    Drága jobbereink miért nem ezzel 20 ezerrel foglalkoznak? Ugyanis ők nem háborús rémségek ellen menekültek, viszont nem biztos, hogy veszélytelenek.


    Ma az az osztrák orvosnő (aki a lakását adta volna át menekültek üdültetésére) azt üzente: amikor 56-ban magyarok menekültek, Ausztria sokkal rosszabb helyzetben volt, mint most Magyarország, mégis segítettek. 2 éven belül mindenki otthonra talált, de addig is segítettek, nyelv és egyéb tanulási lehetőséggel, lakhatással. Magyarország a mostani viselkedésével a saját múltját köpi le.
    És sajnos igaza van:(

  8. 11 yoyo
    yoyo
    2017. szeptember 06., szerda 18:31
    Húsleves, avagy Gyurica úr, szarabb hely lenne nélküled a világ.
  9. 10 Kovacs
    Kovacs
    2017. szeptember 06., szerda 18:16
    9: A nacionalista népek reakciója ilyenkor, ha bántják a "Hellódiktátorukat".( Akármilyen szar, de magyar szar alapon - nem is beszélve a xenofóbiáról, amiben dobogós ez a nép) Így reagálnak többnyire a zemberek. Gondolom ezt akarta jelezni yoyo. De meg tudja ő a saját szövegét védeni, ha akarja.
  10. 9 húsleves
    húsleves
    2017. szeptember 06., szerda 17:43
    „ami az óperencián túlról jön, az Brüsszel, legyen az Juncker vagy Soros, tökmindegy”

    Igen. Pontosan erről beszéltem: a kormányoldal, az „ellenzéki” oldal, intellektuálisan tökmindegy.
    Az „ellenzéki” hozzászóló Brüsszelt gyomrozza azért, mert a BÍRÓSÁG hozott egy olyan döntést, amely az „ellenzéki” hozzászóló szerint nehezíti az „ellenzék” választási kampányát. Ennél nincs lejjebb. Ennél bizony Németh Szilárdék, Kósa Lajosék sincsenek lejjebb.
    Hogy ki nyeri a 2018-as választást? Tökmindegy.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Ugrás a semmibe
Mi lesz a Néprajzi Múzeummal?
Veszélyes takarékoskodás?
Vita a rákgyógyszerek finanszírozásáról
Interjúk
Péterfy-Novák Éva, Thierry Frémaux
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra