Lázár szerint minden MSZMP-tag a nemzet ellensége volt. De mit szólnak ehhez a párttársai?

  • narancs.hu
  • 2017. március 17.

Belpol

Mit szól majd ehhez Pintér elvtárs és Matolcsy elvtárs?

„Aki a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja volt, az 1989-ig arra esküdött, hogy megakadályozza a magyarok szabadságát, önrendelkezését” – mondta a miniszter egy hódmezővásárhelyi rendezvényen az MTI szerint.

Azt is hozzátette, hogy volt 7-7,5 millió ember, aki nem lett párttag, mégis tudott boldogulni, ami szerinte jelzi, hogy a tisztességhez, a helytálláshoz, a becsületes élethez nem feltétlenül kellett párttagság. Arra csak a kényelem, az érdemtelen előrejutás, a nagyobb tanácsi lakás és a jobb autó miatt volt szükség – mondta Lázár János.

false

 

Fotó: MTI

Az az egyik dolog, hogy mennyire cizellált történelemképet mutatnak e mondatok. Az meg a másik, hogy ebből még adódhatnak kellemetlen percek a kormánypártokon belül, hiszen egyes szemtelenek (mint például a Népszava 2011-ben) nem átallottak ilyesféle listákat összeállítani:

Pintér Sándor – MSZMP-titkár
Martonyi János – MSZMP-tag
Járai Zsigmond – MSZMP-tag
Matolcsy György – MSZMP-tag
Boros Imre – MSZMP-titkár
Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag
Fónagy János – MSZMP-tag
Kerényi Imre – MSZMP-titkár
Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

Figyelmébe ajánljuk