LMP: A Fidesz rasszista kampányba kezdett

  • narancs.hu
  • 2018. január 22.

Belpol

A kormánypárt nem bír leszakadni Szél Bernadettről.

A Fideszt nevezte Magyarország legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatának hétfői sajtótájékoztatóján Ungár Péter, az LMP országos elnökségének tagja, aki szerint a nagyobbik kormánypárt rasszista kampányba kezdett,

hazug módon kiáltva ki embereket nemzetbiztonsági kockázatnak.

Ungár Péter szerint miközben a Fidesz „Soros-tervvel” riogat, maga is egy külföldről finanszírozott szervezet. „Éves szinten 17 ezer milliárd forintot kapnak Moszkvából és Pekingből” – mondta Ungár az MTI tudósítása szerint. Az LMP-s politikus bírálta a 770 milliárd forintba kerülő Budapest–Belgrád vasútvonal tervét és a paksi bővítést, mert szerinte a két beruházással a kabinet nem a magyar nemzeti érdeket képviselnek, hanem saját gazdasági érdekeit, valamint orosz és kínai érdekeket.

„A magyarok 25 százalékkal magasabb gázszámlát fizetnek azért, mert Orbán Viktor miniszterelnök paktumot kötött Vlagyimir Putyin orosz elnökkel,

és fejenként évente több mint 1 millió forintot adóznak azért, hogy a kormány lehívhassa az orosz hitelt” – magyarázta az LMP elnökségi tagja, aki ma beült Halász János sajtótájékoztatójára, hogy felhívja a figyelmet a kormánypárt hazugságaira.

Ungár Péter egy korábbi sajtótájékoztatón

Ungár Péter egy korábbi sajtótájékoztatón

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ungár nemmel felelt arra a kérdésre, hogy körvonalazódik-e együttműködés az LMP és a Jobbik között. A párt tudta, hogy társelnökük, Hadházy Ákos részt vesz a Magyar Nemzet Szalon pénteki rendezvényén, ahol többek között Vona Gábor Jobbik-elnök is jelen volt. Szerinte előfordult már ellenzéki politikusokkal, hogy beszélnek egymással; a klub rendezvényére azért ment el politikusuk, mert az egy sajtótermék programja volt. „Feltételezték, hogy azon a Magyar Nemzet tulajdonosa, Simicska Lajos is jelen lesz” – mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy az Együtt visszalépteti jelöltjeit az LMP társelnökeinek körzetében, annyit reagált:

nagyon köszönik ezt az Együttnek,

és mindent megtesznek azért, hogy Budaörs–Budakeszi körzetben, valamint Szekszárdon győzzenek.

A mintegy 1300 befogadott menekültet firtató kérdésre közölte: az LMP nem becsmérli azok támogatását, akik oltalmazotti státuszt kapnak. Szerintük ugyanakkor

az nem helyénvaló, hogy a kormány több tízmilliárd forintot költött arra, hogy ezen emberek ellen hergeljen.

A paksi bővítéssel kapcsolatos osztrák panaszokra reagálva kijelentette: tiszavirág életűnek bizonyult az Orbán-kormány szövetsége az új osztrák kormánnyal, a bővítés ugyanakkor alapvetően a magyar emberekre veszélyes, Magyarországon kell megállítani.

Ungár beszélt arról is, hogy a Fidesz nem a kockázatokkal törődik, hanem showműsort csinál a nemzetbiztonsági bizottságból, ha kormánypárti tagjai azért nem lesznek jelen a Soros György által képviselt esetleges nemzetbiztonsági kockázat megtárgyalásán, mert azon Szél Bernadett LMP-s tag is jelen van.

Címlapkép: MTI/Varga György

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.