Mádl Ferenc két éve: Elnök a háttérben

szerző
Bugyinszki György
publikálva
2002/40. (10. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mádl Ferenc beiktatásakor azt ígérte, hogy elődjénél aktívabb államfői szerepre készül. A közelmúlt eseményei (szavazat-újraszámlálási hisztéria, hídlezárás, ügynökügy, Mécs-bizottság, legutóbb pedig a jászladányi romák esete) következményeként néhány hónap leforgása alatt többször is a figyelem középpontjába került. Az is jelzés értékű azonban, amikor a köztársasági elnök nem szólal meg. Legutóbb Orbán Viktor

Mádl Ferenc beiktatásakor azt ígérte, hogy elődjénél aktívabb államfői szerepre készül. A közelmúlt eseményei (szavazat-újraszámlálási hisztéria, hídlezárás, ügynökügy, Mécs-bizottság, legutóbb pedig a jászladányi romák esete) következményeként néhány hónap leforgása alatt többször is a figyelem középpontjába került. Az is jelzés értékű azonban, amikor a köztársasági elnök nem szólal meg. Legutóbb Orbán Viktor

uniós csatlakozással kapcsolatos "feltételeire" nem reagált, holott Mádl - már csak szakmai múltja miatt is - közismerten elkötelezett az integráció mellett. Az alábbiakban a megbízatása félidejéhez ért államfő eddigi két évét a politikai ügyekben történt megszólalásai és hallgatásai tükrében vizsgáljuk.Mádl Ferenc az Antall-kormány tudománypolitikával és külgazdasági kapcsolatokkal foglalkozó tárca nélküli minisztereként kezdte 1990 utáni politikai pályafutását. 1993-tól az 1994-es kormányváltásig kultuszminiszter volt.

Köztársasági elnökké jelölése 1995-ben éppúgy a polgári összefogás egységét demonstrálta, mint öt évvel később. Személye megfelelt a Fidesz uralta jobboldal eszményének: a jogászprofesszor vidéki származású első generációs értelmiségi. Bár az MSZP 2000 tavaszán úgy döntött, hogy nem indít ellenjelöltet az államfői tisztségért, Mádl csak harmadjára futott be: az első két fordulóban az Országgyűlés szükséges kétharmados támogatása nem jött össze, az utolsót követően - ahol már elegendő volt a képviselők felének (plusz egy fő) az igen szavazata - viszont már felszállhatott a fehér füst. (Lásd korábbi írásainkat: 259 szavazat, Magyar Narancs, 1995. június 22., Vissza az ablakon, 2000. május 4., Vigaszágon a célba, 2000. június 8.)

Három nem

Az augusztus 4-i beiktatási ceremónia pompázatos külsőségek mellett zajlott, igazodva az Orbán-éra többi, ugyancsak harsány ünnepségéhez: huszonegy ágyúlövés, 2500 díszvendég - minderre azonban (a várt tízezrek helyett) körülbelül hétezer látogató volt kíváncsi a helyszínen (lásd: Napfürdő, Magyar Narancs, 2000. augusztus 10.). Az előző köztársasági elnök, Göncz Árpád népszerűségét azóta sem sikerült megközelítenie Mádl Ferencnek, rácáfolva arra a főleg a jobboldalon hangoztatott nézetre, hogy Göncz idejében a köztisztelet elsősorban a posztnak szólt.

Mádl tevékenyebb elnöki működést ígért elődjénél; Göncz Árpád 1993 nyarától valóban csak reprezentatív funkciónak fogta fel tisztségét (addig öt esetben emelt vétót készülő törvény ellen). Beiktatási beszédében az új államfő a nemzeti összefogást sürgette, és célul tűzte ki "a politikai erők közti konszenzus erősítését". A nemzetközi alkotmányjog tudósaként külön hangsúlyozta az emberi jogok védelmét és - mindkét politikai térfélen némi meglepetést kiváltva - a liberális értékek fontosságát. Elemzők akkor még úgy vélték, hogy az európai uniós csatlakozás lesz elnökségének kulcstémája; szakmai előélete (a polgári, a kereskedelmi és a nemzetközi magánjog neves szakértője) ugyanis erre predesztinálja.

Az új elnököt a társadalom többsége elfogadta, bár párton felülisége felől voltak kétségek. Mádl Ferenc a jobboldali összefogás megteremtésének egyik vezéralakja volt - évekig ő töltötte be a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöki tisztségét -, sőt vannak, akik szerint ha ő nincs, a Fideszt sosem (vagy csak nagyon-nagyon nehezen) fogadja el a jobboldal vezető erőként.

Mádl első fontos belpolitikai lépése az volt, amikor 2000 szeptemberében előzetes normakontrollra küldte az Alkotmánybíróságnak a szervezett bűnözés elleni törvény szövegét. Az államfő aggályosnak ítélte, hogy a türelmi zónákat az önkormányzatok helyett a Belügyminisztérium is kijelölhetné; a tervezet alkotmányellenességét a taláros testület meg is állapította. A jogszabályt ugyan nem a kabinet, hanem egy kormánypárti képviselő terjesztette be, az elnöki vétó mégis alkalmas lehetett arra, hogy Mádl elhitesse a baloldali közvéleménynyel: ő nem pártkatona. Következő fellépése is hasonló szellemű volt: az SZDSZ kivételével valamennyi párt által támogatott "Lex Clodo" előzetes alkotmányossági kontrollját kérte. (A tervezett módosítás korlátozta volna a büntetés-végrehajtási intézményekben fogva tartott elítéltek és előzetesben tartottak sajtóbeli nyilatkozattételi jogát.) Az Alkotmánybíróság döntése ismét az államfőt igazolta. A "Lex Répássy" néven elhíresült törvénytervezetet az elnök aláírás előtt újfent az Alkotmánybíróság elé utalta (a fideszes képviselő bevezette volna a sajtóban a bírált személyek "válaszadási jogát"). A köztársasági elnök jogérzéke ezúttal is helyesen működött: az Alkotmánybíróság szerint a tervezet aránytalanul korlátozná a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságát.

Ne szólj, szám

Bár e három elnöki vétó a kormányoldallal szemben (is) történt, Mádl kerülte az Orbán-kormánnyal való komolyabb konfrontációt. Igazán nagy jelentőségű kérdésekben ugyanis nem szólalt meg: hallgatott a csonka médiakuratóriumok, a törvényben előírt ítélőtáblák felállításának elodázása, az ellenzéki vizsgálóbizottságok létrehozásának kormánypárti elszabotálása, a háromhetenkénti parlamenti ülésezés ügyében. Utóbbi miatt az SZDSZ hatpárti egyeztetés kezdeményezésére kérte az államfőt, ő azonban nem lépett.

Mádl Ferenc visszautasította az MSZP azon kérését is, hogy vétózza meg a szövetkezeti üzletrészekkel kapcsolatos törvénymódosítást. A Magyar Agrárkamara és a Bankszövetség által is nonszensznek minősített törvény több százezer egykori tsz-tagnak fizette volna a költségvetésből a külső üzletrészét. A kiutalni tervezett milliárdokat a szövetkezeteknek egy éven belül kellett volna visszafizetniük az államkasszába. Mádl némiképp aggályosnak nevezte ugyan a törvényt, de nem tartotta szükségesnek az alkotmányossági kontrollt. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor - egyebek mellett az önkényes állami fedezetvállalás és a szövetkezetek autonómiájába való beavatkozás törvénytelenségére hivatkozva - a jogszabályt 18 ponton találta az alaptörvénybe ütközőnek.

2001-ben ez a tendencia folytatódott. Amikor február 25-én a kommunista diktatúra áldozatainak parlamenti emléknapján az egykori ´56-os elítélt, Wittner Mária a demokratikus baloldalt a véreskezű kommunistákkal azonosította, az MSZP levélben kérte az államfőt, hogy szólaljon meg. Mádl válasza kurta és semmitmondó volt: tudatta, hogy ő beszédében a megbékélésre szólított fel. Ugyanezen év november 4-én, amikor a Nemzeti Panteon 21-es parcellájánál Kovács László, Mécs Imre és Demszky Gábor koszorúzott, a megemlékezést pocskondiázó bekiabálások zavarták meg. A szocialisták pártelnöke nyílt levélben tiltakozott, a köztársasági elnök viszont egyértelmű állásfoglalás helyett csak annyit mondott, hogy nem tartja méltó viselkedésnek mások megsértését egy temetőben.

Az idei év már a választási készülődések jegyében telt. A kampány előtt nem sokkal az egyik zsidó szervezet (a Mazsihisz) arra kérte a köztársasági elnököt, hogy nyilvános protokolleseményeken ne fogjon kezet Csurka István MIÉP-pártelnökkel. Mádl Ferenc a felvetésre nem reagált. Az országgyűlési választások időpontjának kitűzésekor ismét egykori tanítványainak, vagyis a Fidesznek kedvezett egy viszonylag korai időponttal. (Akkoriban Orbán stratégái még úgy vélték, ez lehet a biztos győzelem egyik záloga.) Sokan szemére vetették, hogy a két forduló között az Orbán keltette hisztériáról sem nyilatkozott, de ebben Mádlnak alighanem igaza volt: ezzel óhatatlanul a kampány szereplőjévé válik, ami sokkal problematikusabb lett volna, mint akkori hallgatása. A választási eredményeket megkérdőjelező újraszámlálási felhajtás ügyében viszont megint nem szólalt meg, jóllehet erre Kuncze Gábor nyílt levélben kifejezetten kérte. Az alkotmány azon vonatkozó passzusa is indokolta volna az államfő aktivizálódását, amely kimondja: "A köztársasági elnök (...) őrködik az államszervezet demokratikus működése felett." Medgyessy Péter miniszterelnöki megbízásával az államfő világossá tette álláspontját, egyúttal véget vetett azon - nem kevésbé hisztérikus - találgatásoknak, hogy vajon a legtöbb mandátumot szerzett párt jelöltjét kéri-e föl kormányalakításra. A választási hadjárat egyik utózöngéjét, a júliusi hídlezáró demonstrációt már Mádl Ferenc is törvénytelennek nevezte, és mindenkit arra kért, hogy "kritikus véleményét a törvényes formákat megtalálva mondja el".

Elegyes esetek

A kormányfő szigorúan titkos tiszti múltjának napvilágra kerülésekor az államfő éppen Olaszországban tartózkodott (kormánypárti spekulációk szerint tudatosan úgy időzítették az ominózus cikk megjelenését, hogy az mindkét vezető jobboldali politikust külhonban érje - Orbán Viktor ez idő tájt Japánban és Dél-Koreában időzött). Az elnök hazatérte után azonnal konzultált a miniszterelnökkel és a négy parlamenti frakció vezetőjével. A tájékozódást követően kijelentette: "Az alkotmányban megfogalmazott jogállása nem teszi lehetővé, hogy a miniszterelnök személyével kapcsolatban beavatkozó közjogi lépést tegyen." Elmondta azt is, hogy nem tudott Medgyessy titkosszolgálati múltjáról. Ez utóbbi kijelentését a jobboldal persze úgy értelmezte, hogy ezen információk ismeretében Mádl másként döntött volna, de az elnök nyilvánosan soha nem célzott erre egyértelműen.

A Medgyessy-üggyel foglalkozó vizsgálóbizottság munkáját és a készülő törvénytervezetet kiemelt figyelemmel kíséri - jegyezte meg a testület felállításakor. Mégsem e bizottság ügyében érezte fontosnak a megszólalást, hanem a rendszerváltozás utáni kormánytagok titkosszolgálati érintettsége körül matató Mécs-bizottság kapcsán. Az államfő felhívta a bizottságot az adatvédelmi biztos ajánlásainak figyelembevételére, és alkotmánysértőnek nevezte a testület működését. Mécs Imre válaszul arra kérte Mádlt: nyilatkozzon, hogy volt miniszterként vagy köztársasági elnökként szólalt-e meg. Mécs ugyanis úgy vélte: véleményével Mádl az alkotmányos rend feletti őrködés kötelezettségének csak "részben és egyoldalúan tett eleget", valamint az államfői tisztséggel összeegyeztethetetlennek ítélte a nyilatkozatot. A Nyilvánosság Klub szerint Mádl Ferenc a bizottság alkotmányellenességének kimondásával kétségbe vonta az Országgyűlés legitimitását, hiszen a Mécs-bizottságot a parlament többségi szavazással hozta létre.

Az önkormányzati választások időpontjának kitűzésekor az államfő egy október 23. előtti időpontot állapított meg (vagyis egyes várakozásokkal szemben nem kedvezett egyértelműen a Fidesznek), s így sokak szerint csökkentette az ünnepi megemlékezések várható feszültségét is. Bírálói azonban úgy vélik: az időpont még így sem a legszerencsésebb, eshetne távolabb is a hagyományosan belpolitikai célokra felhasznált megemlékezésektől.

A jelen problémája a jászladányi iskolaügy. (Lásd: Iskola a tűréshatáron, Magyar Narancs, 2002. szeptember 19.) Mádl Ferenc közvetíteni igyekezett - sikertelenül - a felek között. Az államfő már a jelölése utáni interjúiban hangsúlyozta elkötelezettségét a romakérdés, a hazai cigányság integrációja ügyében. A jászladányi esettel egy időben elhangzott Orbán Viktor-kijelentést, miszerint pártja az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításokat csak bizonyos feltételek teljesülése esetén szavazza meg, Mádl megint csak nem kommentálta. Pedig a neves nemzetközi jogászként számon tartott elnökben sokan változatlanul a csatlakozás ügyének élharcosát látják; ráadásul Mádl 2000. november 30-án az Országgyűlés európai uniós vitanapján arra kérte a pártokat, hogy a csatlakozás kérdését ne használják fel szűk belpolitikai célokra. Külföldi beszédeiben és uniós fórumokon (legutóbb Portugáliában) Mádl Ferenc persze rendre megerősíti, hogy Magyarországon a csatlakozás ügyében teljes a konszenzus a parlamenti pártok között, ám ha a kérdés körül egyre hevesebbek lesznek az itthoni polémiák - ami, ismerve Orbán Viktor mentalitását, egyáltalán nem kizárt -, hallgatását előbb-utóbb e téren is meg kell törnie.

Bugyinszki György

Veszélyben az uniós csatlakozás?

Amennyiben a volt miniszterelnök szó szerint veszi a saját feltételeit, akkor az alkotmánymódosítás megakadályozásával lehetetlenné teheti az uniós csatlakozást - mondta lapunknak Valki László nemzetközi jogász. Hozzátette: nem az Európai Unió dörömböl Magyarország ajtaján, hanem éppen fordítva, és az unió vezető politikusai tisztában vannak a tagjelölt országok belpolitikai történéseivel. Természetesnek veszik a mindenkori kormány és ellenzék közötti csatákat, de az már nem közömbös számukra, ha a csatlakozáshoz közvetlenül nem kapcsolódó problémákat valamely politikai erő össze próbálja kötni a belépés ügyével. Az unió számára - a NATO-hoz hasonlóan - az a lényeg, hogy a csatlakozás egyértelmű és általános támogatást élvez-e az adott országban (a szélsőségek ellenzését tudomásul veszi). Az államfő felelősségét firtató kérdésünkre Valki megjegyezte: jó lenne, ha a köztársasági elnök érvényesítené a befolyását a volt miniszterelnöknél, hiszen Mádl Ferenc köztudottan integrációpárti, sőt integrációs szakember: a 70-es években ő írta az első hazai nemzetközi magánjogkönyvet az EU működéséről.

A pártatlanság csapdája

Nehéz helyzetben van a mindenkori köztársasági elnök, amikor személyét pártpolitikai csatározásokba akarják bevonni: ha állást foglal, elfogulatlanságát kérdőjelezik meg, ha hallgat, érzéketlenséggel vádolják, sőt akár azzal is, hogy nem tesz eleget alkotmányos kötelezettségének. Löffler Tibor politológus szerint a köztársasági elnök magatartásának értékelésekor nem támaszkodhatunk csupán az alkotmány szövegére, hiszen az nem ad, nem adhat útmutatást minden egyes helyzetre. Löffler fontosabbnak tartja, hogy az adott köztársasági elnök milyen szerepfelfogás alapján tevékenykedik. Mádl Ferenc szerinte egy semlegesebb, pártpolitikai ügyekben passzívabb álláspontot képvisel, ennyiben tehát Göncz Árpád második ciklusának a gyakorlatát követi. A politikusok persze mindig provokálni próbálják az államfőt, hogy lépjen fel döntőbíróként, mint például Lendvai Ildikó (MSZP) azon felszólítása a kampány idején, hogy Mádl Ferenc bújjon ki a szobájából. Löffler szerint a hazai politikának megvan az a sajátossága, hogy éles helyzetekben fellebbviteli fórumokat keres, legyen az az Alkotmánybíróság vagy éppen az államfő. Úgy látja ugyanakkor, hogy Mádl Ferencnek még nem volt olyan éles konfliktusa a pártokkal, mint elődjének, aki ellen az MDF frakciója annak idején még törvényes felelősségrevonási eljárást is kezdeményezett.

Löffler Tibor szerint az exminiszterelnök uniós csatlakozással kapcsolatos kijelentése körüli nyilatkozatháború nem tekinthető fordulópontnak a köztársasági elnök és a pártok viszonyában: nem Orbán konkrét kijelentéséről, hanem annak értelmezéséről folyik a vita, ezért Mádl esetében az a kérdés, hogy ezt valódi stratégiai fordulatként vagy egyszerű kommunikációs viharként értékeli. Löffler emlékeztetett arra, hogy Göncz Árpád sem reagált nyilvánosan Orbán elhíresült mondására, miszerint az unión kívül is van élet. A politológus elismeri, hogy az államfő hallgatásának is üzenetértéke van, nem hiszi viszont, hogy Orbán valóban elszabotálná a csatlakozást. ""vatos vagyok - fogalmazott Löffler Tibor -, túl sok hasonló vádat hallottunk mostanában a politikai ellenfelekkel szemben."

Török Gábor politológus szerint az államfő pártpolitikai ügyekben való megszólalása éppúgy indokolt lehet, mint a hallgatás. Egyrészről az alkotmány tiltja, hogy a mindenkori köztársasági elnök nyíltan azonosuljon valamely politikai oldallal, másrészről viszont a demokratikus intézmények feletti őrködés kötelezettségéből adódik, hogy bizonyos kérdésekben nem hallgathat. Török szerint az újraszámlálás ügye határesetnek tekinthető: Mádl akkori hallgatása az államfő demokráciaértelmezéséről árulkodik. A politológus úgy látja: bár az uniós csatlakozás valóban nemzeti sorskérdés, a rendszerváltozás talán legfontosabb vívmánya éppen az, hogy ilyen kérdésekben is helye van az alternatívának. A kisebbségi álláspont éppoly legitim, mint a többségi - folytatta Török -, de azt semmi nem tiltja, hogy a köztársasági elnök kifejtse saját álláspontját is egy kérdésben. "Ez meg is történt" - véli az elemző, s hozzáteszi: "A mindenkori ellenzék gyakran él azzal az eszközzel, hogy napi ügyekben megszólítja a köztársaság első emberét, ez azonban elsősorban figyelemfelkeltő célzatú, hisz ily módon az álláspont előkelőbb helyet kap a hírekben." Török Gábor is úgy látja, hogy Mádl Ferenc elnöki szerepfelfogása nem különbözik lényegesen Göncz Árpád utolsó hat évének a gyakorlatától.

szerző
Bugyinszki György
publikálva
2002/40. (10. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra