Máris vizsgálja a tegnap elfogadott civiltörvényt az Európai Bizottság

  • narancs.hu
  • 2017. június 14.

Belpol

Brüsszel továbbra sem mutatja a megállás jeleit.

Az Európai Bizottság vizsgálja, hogy a magyarországi civiltörvény összhangban van-e az Európai Unió belső piaci szabályaival és az alapjogi chartával – közölte a brüsszeli testület illetékes szóvivője szerdán.

Alexander Winterstein a Bizottság szokásos napi sajtótájékoztatóján kijelentette: továbbra is figyelemmel követik az ügyet, és a Velencei Bizottsággal, az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testületével együttműködve elemzik, hogy a magyar hatóságok figyelembe vették-e a törvénytervezettel kapcsolatban korábban megfogalmazott aggályaikat.

Ezt amúgy kapásból meg tudjuk mondani: a Velencei Bizottság előzetes véleményéről kiadott közleményében foglalt lényegtelenebb pontokon engedett a Fidesz, a törvény szellemiségén azonban mit sem változtatott.

Az eredetileg tervezett három helyett csak egy évig maradnak a legalább 7,2 millió forint külföldi támogatást kapó szervezetek a „külföldről támogatott szervezetek listáján”, 500 ezer forint alatt immár nem kell közzétenni a támogatók személyes adatait, és a szankciók körében is nőtt a mérlegelés lehetősége.

Ugyanakkor a Velencei Bizottság ajánlásaival ellentétben az érintetteknek továbbra is valamennyi kiadványukon fel kell tüntetniük a „külföldről támogatott kitételt”, a kivételek – sport- és vallási szervezetek – körét nem megszüntette, hanem még bővítette is a módosított javaslat, és természetesen nem orvosolták az egyeztetések teljes hiányát sem.

Az uniós vizsgálat külön érdekessége lesz, hogy a lex NGO szerint külföldi támogatásnak minősül az a pénz is, amit egy civil szervezet az uniós kasszából közvetlenül, a magyar állam közbeiktatása nélkül kap.

Figyelmébe ajánljuk