Márki-Zay Péter: Nagyon fontos üzenete lehet Hódmezővásárhelynek

  • Magyar Krisztián
  • 2018. február 17.

Belpol

Február 25-én időközi választás lesz Hódmezővásárhelyen, a Fidesz legesélyesebb kihívója szerint Lázár Jánosék megijedtek, és ebben a nagy rémületben mindent megígérnek a vásáhelyieknek.

Jövő hét vasárnap új polgármestert választ Hódmezővásárhely. A kampány már egy ideje ezerrel pörög, soha ennyi miniszter nem volt ilyen rövid idő alatt Lázár János városában, ahol a politikus és a Fidesz is begyújtotta a rakétákat, mindent megígérnek, amihez pénzt vagy kormányzati jóváhagyást tudnak szerezni (talán még azt is, amihez nem). Az ezen a héten az újságárusokhoz került Magyar Narancsban egy hosszabb interjút olvashatnak a fideszes Hegedűs Zoltán független kihívójával, ebből szemezgetünk most.

Márki-Zay Péter lapunknak elmondta: szerinte az, hogy Hódmezővásárhelyen beálltak mögé az ellenzéki pártok úgy, hogy nem indítanak ellene jelöltet, követendő példa lehet az áprilisi parlamenti választások előtt is. A helyi politikus állítja: „Itt nem lehet arra hivatkozni, hogy nem fogok össze ezzel vagy azzal: Hódmezővásárhelyen megmutattuk, hogy igenis lehet együtt dolgozni, a Fidesz egyik legerősebb vidéki fellegvárát sikerült úgy megmozgatni, ahogy még soha. Mit hozna egy ilyen felállás ott, ahol korábban sem volt ekkora előnye a Fidesznek! Óriási potenciál van a kiábrándult fideszesekben is, akik akkor szavaznának egy ellenzéki összefogásra, ha egy számukra is hiteles embert állítanak ki eléjük. Nagyon fontos üzenete lehet Hódmezővásárhelynek, hogy tessék, ez lehet az az út, amellyel ezt a korrupt és megfélemlítéssel élő rendszert el lehet tüntetni. Mi lehet ennél fontosabb?”

Márki-Zay Péter

Márki-Zay Péter

Fotó: Németh Dániel

A független jelölt szerint Lázár Jánosék megijedtek, ennek is köszönhető, hogy Hódmezővásárhelyen most mindent megígérnek. Márki-Zay úgy látja, ez az ő szempontjából azért sem rossz, mert, ha nyer, a fideszes többségű testületen be fogja vasalni az összes kampányígéretet. „Ha február 25-e után én vezetem a várost, nem leszek gátja semminek. Emellett rengeteget nyer Vásárhely azzal, hogy nem fogom hagyni azt a brutális méretű korrupciót, ami most megfigyelhető a közbeszerzéseknél. Az átláthatóság érdekében meg fogom nézni, milyen módszerekkel osztják ki saját köreiknek a megbízásokat, és el fogom érni, hogy a leg­olcsóbb és leghatékonyabb megoldásokat válasszuk ki. Mert mit tudnak erre lépni? Azt azért csak nem merik bevállalni a város polgárai előtt, hogy szándékosan olyan megoldásokat választanak, amelyekkel kárt okoznak – ha pedig igen, akkor a népharag elsöpri őket” – nyilatkozta a független jelölt.

A Márki-Zay Péterrel készült interjúnk teljes változatát a legfrissebb Magyar Narancsban olvashatja.

„Fel kell szabadítani a várost" – Márki-Zay Péter útja a polgármesteri csatáig

Sokakat meglepve, szinte a semmiből jelentkezett be a hódmezővásárhelyi polgármesteri székért Márki-Zay Péter. Magát kiábrándult, egykori Fidesz-szavazóként jellemzi, aki sokakkal együtt egyik mai párttal sem tud maradéktalanul azonosulni. Elmondása szerint politikailag független, konzervatív, keresztény ember, aki fejlesztésben és közösségben gondolkodik pártprogramok helyett. Márki-Zay szerint nem ő keverte a vallást a politikába, ő csupán önmagát felvállalva beszélt világnézetéről.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.