Mars: Élet ez?

szerző
- sis-bod-xbr -
publikálva
1996/33. (08. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Giovanni Schiaparelli 1877-ben távcsövével pókhálószerű árkokat vélt felfedezni a Mars felszínén; 1938-ban Orson Welles rádiójátéka országos pánikot idézett elő, és már rég nem hitt senki a szemmel verésben, amikor a kis zöld emberkék mítosza még stabilan tartotta magát. A múlt héten még Bill Clinton amerikai elnök is megdicsérte a kutatókat, akik a Déli-sarkon talált meteoritmaradványban valamilyen marsi élet formáit vélték felfedezni. A bejelentés - egyelőre - fenntartással kezelendő, de annyi haszna azért volt, hogy újabb pénzeket szerezzen a megszűnés fenyegette Déli-sark- és Mars-kutatásnak, valamint megoldja a sajtó nyári anyaghiányát.

Giovanni Schiaparelli 1877-ben távcsövével pókhálószerű árkokat vélt felfedezni a Mars felszínén; 1938-ban Orson Welles rádiójátéka országos pánikot idézett elő, és már rég nem hitt senki a szemmel verésben, amikor a kis zöld emberkék mítosza még stabilan tartotta magát. A múlt héten még Bill Clinton amerikai elnök is megdicsérte a kutatókat, akik a Déli-sarkon talált meteoritmaradványban valamilyen marsi élet formáit vélték felfedezni. A bejelentés - egyelőre - fenntartással kezelendő, de annyi haszna azért volt, hogy újabb pénzeket szerezzen a megszűnés fenyegette Déli-sark- és Mars-kutatásnak, valamint megoldja a sajtó nyári anyaghiányát.

Mihelyt megtudjuk, hogy sokféle lakott föld létezik, kevésbé fogjuk csodálni azt, amit értékesnek tartunk ezen a világon, sőt, semmibe fogjuk venni azokat a jelentéktelen dolgokat, amelyekre az emberek többsége jelenleg vágyakozik.

Christian Huygens: Cosmo-theoros, avagy a világok sokaságának új tárgyalása

Kószáló csillagokra felfigyeltek már a jól installált görög obszervatóriumok munkatársai is, azoknak adták a bolygó nevet. A Mars színe miatt lett a hadisten, a tűz bolygója, és egészen 1659-ig csak kicsike vöröses vibrálása látszott a földről. Az éjszakai égről berobbant a földi emberek életébe, vallásaiba és legendáiba. Mára ugyan csökkent a vallási jelentősége, de minden űrkutatót - amatőr ufológust és professzionális csillagászt - foglalkoztat a szomszéd, amely a nap felől nézve mögöttünk az első bolygó.

Állítólag hasonlítunk

A Földhöz képest alig több mint félórás eltéréssel fordul meg a saját tengelye körül, és alig kétszer olyan hosszúak rajta a jóval hidegebb évszakok. A Marson is van talaj - vastartalma miatt vörös -, és sokáig azt hitték, hogy kékeszöld víz is borítja, de ez csupán a látószervek obskurus tévedésének bizonyult. Az élő és utolsó stádiumában levő marsi civilizációval kapcsolatos téveszmék valószínűleg akkor kezdődtek, amikor 1877 táján csatornákat véltek felfedezni a rőt bolygó felszínén. Az amerikaiak még valami "marsi csatornázási művek"-félét is létrehoztak, és elképzelték, amint ezek a csatornák befutnak az üvegburákkal fedett utolsó városokba, ők meg jól lízingelik azokat, ilyen módon neokolonializálva a naprendszert. Az amerikaiaknak egyébként mindig is élénk volt a fantáziájuk, akárcsak szovjet űrversenytársaiknak, akik - amikor harmadszorra is mellélőttek a Holdnak -, azt találták ki, hogy eleve mesterséges bolygókat akartak csinálni, triumvirátus gyanánt (könnyen elképzelhető, hogy mégis ült benne valaki, és azóta is ott szárad az objektumban, mint a szerecsen nagymester Kempelen Farkas cellulóz alapú korai sakkszámítógépében).

Az sem volt hát csoda, hogy a texasi sofőrök beszopták Orson Welles Világok harca című rádiójátékát a Mars-lakók New York-i partraszállásáról, és bikacsökkel készültek megküzdeni az azonosítatlan repülő tárgyakkal (ufó), pedig csak sziesztázó tehenek rázták a bokrot.

A Viking program irányítói a pasadenai űrközpontban 1976-ban örömükben egymás nyakára hágtak, amikor egyéves út után, 650 millió kilométert megtéve, végre odaért a szépreményű űrszondájuk, leszálláskor elemezve a vékony marsi légkört. Aztán csüngtek a monitorokon, de a felszínen más se volt, csak por meg kavics, vörös, illetve sárgásbarna. Az égbolt hasonlított az álmaikra, mert az legalább rózsaszín volt az erős szélviharok által felvert portól.

Buzgalom és csalódottság

A Marsnak vékony, főleg szén-dioxidból álló atmoszférája van, víz csak fagyott formában létezik a sarkokon. Felszínformáját vulkánok, kráterek, becsapódó kisbolygók és meteorok, a bolygótágulás következtében keletkezett vetődések alakítják. Legrafináltabban a szél dolgozik: koptat és épít, ezért gyorsan változik a felszín. A marsi nyár 250 km/h sebességű porviharokkal köszönt be, és úgy beburkolja a bolygót, hogy alig látható két holdja, a Phobos és a Demios. Vakmerő zöld emberkének kell lennie a talpán, aki ilyen körülmények között kimegy kutyát sétáltatni. Az űrszondák is általában szélviharban landolnak, nem csoda, ha nem tűnik fel senkinek a labdaszedő gyerek a szomszéd teniszpályán.

Mégis, valaha hasonlíthatott a Földre: légköre - mielőtt nagy része megszökött az űrbe -, elég meleg lehetett ahhoz, hogy eső essen és folyók folyjanak rajta. A Marson négymilliárd évvel ezelőtt tavak és talán tengerek is voltak. Most mínusz 50 fok van éjszaka és plusz 5 nappal. Több, egyidejűleg bekövetkezett időjárás-változással magyarázzák a sarki rétegek teraszos felszínét, amelyet a meleg erodált, a hideg pedig lerakott. A tudomány jelenlegi állása szerint mindez nem zárja ki, hogy előfordulhat szerves anyag a felszínén. A várakozások ellenére a Viking szonda 1976-ban a leszállás helyén nem talált bizonyítékot a marsi életre. Nagy volt a csalódottság, persze, de az akkori technológiai szinten a mostani szenzáció tárgyát képező meteorit is simán elment volna terméskőnek. A NASA mégsem adta fel, azóta is számos további, a marsi élet kutatására irányuló programot finanszíroz. A bizonyítékok pedig, mondják, egyre csordogálnak. És most egy ideig - úgy tűnik - ismét meg lehet élni Mars-kutatásból: nehéz elképzelni, hogy véletlenül pont most tudták bejelenteni a tudományos szenzációt; a program kifújni, a pénzforrás elapadni látszott. Most pedig ismét dől a lé, és ez egypár évig akkor is igaz lesz, ha a bejelentést időközben megcáfolják.

Újabb lendület

A marsi élet ötletének újratárgyalása azon a felfedezésen alapul, hogy az óceánban - több mint két mérföld mélyen -, mélytengeri hőforrások környékén olyan baktériumokat találtak, amelyek a fennmaradásukhoz szükséges energiát még áttételesen sem fotoszintézis útján szerzik, hanem kéntartalmú ásványok lebontásával. Ez azt jelenti, hogy a napfénytől teljesen függetlenül is kialakulhat és fennmaradhat egy ökoszisztéma, és hasonló körülmények más bolygókon is kialakulhatnak. A Yellowstone Nemzeti Parkban talált néhány nanométeres (egy átlagos baktériumnál százszor kisebb méretű) vas-oxid-részecskékben már korábban kimutattak fosszilis baktériummaradványokat.

A világsajtó ritkán hozza címlapon a Science című rangos tudományos lapban megjelenő szakcikkeket, de a NASA kutatócsoportjának múlt szerdára időzített bejelentésére (a cikk augusztus 16-án jelenik meg) mindenki felkapta a fejét. Pedig a tudósok már óvatosak: egy, a Mars felszínéről származó, alig krumpli nagyságú kődarab két évig tartó, a legkorszerűbb technológiával történt vizsgálata után is csak feltételes módban merték megfogalmazni, hogy azok a nanométeres izék ott a kavicson akár a Marson 3,6 milliárd évvel ezelőtt létezett élő mikroorganizmusok fosszilis maradványaiként is értékelhetők.

A Mars felszínéről meteoritbecsapódás következtében körülbelül 16 millió évvel ezelőtt levált kőzetdarab addig keringett a világűrben, amíg - mintegy tizenháromezer évvel ezelőtt - a Föld tömegvonzásába került, és leesett. Az amerikaiak rendes évi meteoritkutató expedíciója annak rendje és módja szerint be is gyűjtötte 1984-ben az Antarktiszon, és ALH84001 névvel raktárba került. Az akkori technológiai szinten még a kimutathatósági határ alá esett azon mikrostruktúrák mérete, amelyeket pásztázó elektronmikroszkópiával és lézerspektrometriával vizsgáltak az elmúlt két évben. A kutatók dolgát megnehezítette az is, hogy az élet jelei után való kutatásban csupán a földi élet ismeretére támaszkodhattak. "Feladatunk marsi biomarkerek kimutatása volt a meteoriton. A marsi biomarkereket csak akkor ismerhetjük fel, ha azok hasonlóak valamely földi biomarkerhez, mert az életnek csak a földi formáiról vannak tapasztalataink", szögezte le McKay, Gibson, Thomas-Keprta és interdiszciplináris csapatuk a Science hasábjain.

Bizonyítási kísérlet

A munka ennek ellenére eredményesnek bizonyult: a kődarab belseje szerves szénvegyületeket (például policiklikus aromás szénhidrogéneket) tartalmaz, amelyek semmiképpen nem kerülhettek oda a Földre érést követően. Az elektronmikroszkópos felvételek tanúsága szerint a lelet finomszemcsés magnetittel és vas-szulfidokkal, valamint globuláris karbon-mikrostruktúrákkal is dicsekedhet. Ez utóbbiak hasonlóak a földi baktériumok által létrehozott maradványokhoz, és bár nem szerves úton is létrejöhetnek, számos egyéb megfigyelés (izotópvizsgálat, vegyelemzés stb.) támasztja alá a biológiai magyarázatot.

A szerves élet bizonyítékait az alábbiakban foglalta össze a kutatócsoport: a kőzetet folyadék (minden bizonnyal víz) járta át, porózussá téve azt. A karbonstruktúrák jóval fiatalabbak, mint maga a kőzet, az elektronmikroszkópos felvételek pedig földi mikroorganizmusok fosszíliáihoz hasonló mikrostruktúrákat mutatnak, és a kimutatotthoz hasonló magnetit- és vas-szulfát-részecskék keletkeznek bizonyos földi mikrobák anyagcseréje során is. További bizonyítékként említik meg egyes bonyolultabb szerves szénvegyületek jelenlétét a mikrostruktúrákban. A NASA a közeljövőben több egymást követő leszállást is tervez a Marson a felszín vizsgálatára és fosszíliák gyűjtésére, 1996-tól 2006-ig kétévenként egyet. Az első misszió a Pathfinder (Nyomkereső) nevet kapta, és 1996 decemberében indul. Elsősorban valaha volt hőforrások pontos helyét kívánják meghatározni vele.

Még 1976-ban a Viking-1 űrszonda által közvetített huszonkétezer Mars-felszínfelvétel egyikén egyesek olyan arcot véltek felfedezni - mint mesterséges alakzatot -, amelyik mellett eltörpülhet a Kheopsz-piramis. Ami azért, egyelőre, majdnem olyan súlyos vízió marad, mint Jézus arcát látni egy tál spagettiben, esetleg Elvist az út szélén zoknit stoppolni.

- sis-bod-xbr -

szerző
- sis-bod-xbr -
publikálva
1996/33. (08. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra