Matolcsyék borozót nyitnak a Várban

  • Böszörményi Jenő
  • 2016. március 1.

Belpol

De hogy mindez mennyibe kerül az adófizetőknek, a jegybanki törvény legújabb módosítása miatt talán soha nem derül ki már. Tiborcz István volt cégének is jut munka.

A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA) Úri utcai ingatlanában, a régi budai városháza épületében borozó, bormúzeum és étterem is lesz. Néhány méterrel odébb, a Lónyay–Hatvany-villában pedig még egy étterem, plusz egy művészeti galéria is. A díszvilágításért az ELIOS Zrt. felel.

Pedig az első hírek még arról szóltak, hogy a ma már több mint 60 milliárd forintnyi közpénzből gazdálkodó PADA céljául a közgazdasági gondolkodás megújítását tűzte ki az alapító Magyar Nemzeti Bank (MNB). 2014. decemberi közleménye szerint az alapítvány a régi budai városháza patinás épületében „Magyarországon egyedülálló, angol nyelvű, nemzetközi oktatóbázissal és hallgatói körrel rendelkező doktori iskolát kíván üzemeltetni 2016 szeptemberétől”.

Az Úri utca 21. szám alatti régi budai városházát a Matolcsy György vezette MNB 1,85 milliárd forintért vásárolta meg az Akadémiától, majd 2014 februárjában vagyonjuttatásként a PADA rendelkezésére bocsátotta. A PADA kuratóriumának elnöke, mondanunk sem kell, Matolcsy György.

Dr. Kisfröccs, Prof. Hosszúlépés

Matolcsyék azonban időközben újragondolhatták a dolgot, hiszen a Narancs által Budapest Főváros Kormányhivatalától kikért építési engedélyek és egyéb dokumentumok szerint a pincében és a földszinten borozó, bormúzeum, étterem és bemutatótermek nyílnak majd, az igazgatási és oktatási funkciók pedig az emeletre és a tetőtérbe száműzettek a tervek szerint. A jegybankelnök unortodox megoldások iránti hajlama eddig sem volt ismeretlen, a borozóval vegyített angol nyelvű doktori iskola azonban kétségtelenül újabb minőségi ugrás a munkásságában.

Hasonló átalakuláson mentek keresztül a Lónyay–Hatvany villába megálmodott feladatok is: a fentebb már idézett közlemény szerint az épület „oktatási és rendezvényközpont”-ként előadások, kiállítások és más közösségi rendezvények helyszíneként szolgálná a magas szintű közgazdasági képzést, és többek között „a kor követelményeinek megfelelő szakmai könyvtárnak is otthont” adna. A lapunk birtokában lévő dokumentum szerint azonban a Matolcsy-féle alapítvány az épület korábbi tulajdonosa, a Budapanoráma Kft. terveit valósítja meg: „az új tulajdonos [vagyis a PADA] az épület korábbi rendeltetésének megfelelően művészeti galéria és étterem funkcióval az építkezés befejezését határozta el”. A „VILLA Művészeti Galéria és Étterem” néven futó projektben az első szinten lesz az étterem, a földszinten, illetve a második és harmadik szinten pedig kiállítóterek várják majd a „közgazdasági megújulás”-ra vágyókat.

A villaépület díszvilágítását a nemrég még Tiborcz István miniszterelnöki vej résztulajdonában álló ELIOS Innovatív Energetikai Zrt., a városháza építési munkálatait pedig a Mészáros Lőrinchez közelállónak mondott Magyar Építő Zrt. végzi.

De hogy mindez mennyibe kerül az adófizetőknek, az MNB-törvény legújabb módosítása miatt talán soha nem derül ki már.

Figyelmébe ajánljuk