Még a kormánypárti szavazók fele sem ért egyet a közvagyon alapítványokba szervezésével

  • narancs.hu
  • 2021. június 11.

Belpol

A többség szerint a Fidesz ezzel csak saját magának próbál vagyont kimenteni arra az esetre, ha elvesztenék a választást.

A teljes népesség háromnegyede, köztük a Fidesz–KDNP-sek 54 százaléka is helytelennek tartja, hogy a közpénz magánfenntartású alapítványokhoz vándoroljon - ez derült ki a Publicus Intézet Népszava számára készített felméréséből.

A felmérés szerint a magyarok 62 százaléka hallott róla, hogy a kormány alapítványokba szervezi ki a közvagyont, és a megkérdezettek többsége szerint ezzel

a Fidesz–KDNP arra készül, hogy egy esetleges választási vereség után is komoly, az új hatalom számára ellenőrizhetetlen vagyon felett rendelkezhessen.

Az ellenzéki szavazók 85%-a már hallott erről, a kormánypárt szimpatizánsai közül azonban 10-ből csak 4-en. A Cikk emlékeztet arra, hogy ez nyilván nem váletlen, ugyanis aFideszhez tartozó sajtó ugyan beszámolt arról, hogy a vidéki egyetemek alapítványi fenntartásba kerülnek, de azt már nem közölték, hogy a kuratóriumokba kormánypárti embereket ültettek, akik innentől saját hatáskörben dönthetnek a korábbi állami vagyonról.

Ennek ellenére is a megkérdezettek többsége: a teljes népesség háromnegyede, köztük a Fidesz–KDNP-sek 54 százaléka is helytelennek tartja, hogy a közpénzt magánfenntartású alapítványokhoz juttassák.

Az összes válaszadó 58 százaléka, illetve a fideszesek harmada szerint a kormány azért szervezi ki az állami vagyont, hogy egy esetleges választási vereség után a Fidesz kezében maradhasson. A megkérdezettek 53 százaléka,k a kormánypárti szavazóknak pedig 31 százaléka gondolja azt, hogy mindezzel a Fidesz-KDNP célja az, hogy a kiszervezett vagyont tetszőleges áron lehessen eladni Fidesz-közeli cégeknek. Azt csak 29 százalék gondolja, hogy az alapítványi átszervezés oka a stratégiai állami vagyon védelme külföldi felvásárlásokkal szemben.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk