Meghosszabbították Schadl György letartóztatását

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 8.

Belpol

Völner Pál továbbra is szabadon védekezhet. 

Három hónappal meghosszabbította a bíróság a Völner-Schadl vesztegetési botrány mindkét, letartóztatásban lévő gyanúsítottja esetében az augusztus 8-án lejáró kényszerintézkedést – közölte a hvg.hu kérdésére a Központi Nyomozó Főügyészség.

A portál szerint a mostani hosszabbítással november 8-ig rács mögött tartott két gyanúsított egyike Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, aki a nyomozó főügyészség gyanúja szerint összesen 880 millió forinthoz juthatott a kapcsolat révén (a végrehajtónak jelentkezők közül fizettek többen is 40–100 millió forint közötti összegeket a pozícióért cserébe).

 

A másik letartóztatásban lévő gyanúsított kiléte nem ismert, de a sajtóhírek szerint ő egy bírósági végrehajtó. Ugyanakkor nem látták indokoltnak a letartóztatást a volt igazszágügyi államtitkár esetében, így Völner Pál ugyan gyanúsított, de szabadlábon védekezik. 

Völner esetében az ügyészség azt gyanítja, hogy három éven át kapott rendszeresen 2–5 millió forintot Schadl Györgytől cserébe azért, hogy például végrehajtói kinevezéseket intézzen el neki. A gyanú szerint összesen 83 millió forint kenőpénzt vehetett át.

A hvg.hu július végén írt róla, hogy három új gyanúsítottja van az ügynek, így 22-re nőtt a bírósági végrehajtói kar elnökét és a volt miniszterhelyettest is érintő vesztegetési botrány gyanúsítottjainak száma, de továbbra is csak ketten vannak letartóztatásban.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk