Meglepte az egyházi iskolai tanárok kiállása az egyházat

  • narancs.hu
  • 2022. december 7.

Belpol

A Magyar Katolikus Püspöki Kar szerint „a munkavégzés megtagadásából” baj lesz.

„Az állampolgárt lelkiismerete kötelezi arra, hogy ne engedelmeskedjék a polgári hatóságok előírásainak, amikor ezek ellenkeznek az erkölcsi rend követelményeivel, a személyek alapvető jogaival és az Evangélium tanításával. A polgári hatóságokkal szembeni engedetlenséget – amikor a hatóságok követelései ellenkeznek a helyes lelkiismerettel – az Isten szolgálata és a politikai közösség szolgálata közötti megkülönböztetés igazolja.” – idézte a katolikus egyház katekizmusát a budapesti Piarista Gimnázium tizennyolc tanára közös nyilatkozatban a Facebookon hétfőn, megindokolva, miért van erkölcsi szempontból is alapja a pedagógusok polgári engedetlenségi mozgalmának. 

A piarista tanárok arra biztatják az egyházi fenntartású intézmények pedagógusait, december 8-án ők is álljanak a polgári engedetlenségi mozgalom mellé.

Az a véleményük, hogy a múlt héten elküldött nyolc tanár esete „sürgetően világít rá arra, hogy az oktatásban közös, egységes, határozott kiállásra van szükség. Nem engedhetjük, hogy ebben a helyzetben az állami és egyházi fenntartású intézmények pedagógusait szembeállítsák egymással. A világnézeti és stílusbeli különbségeket félretéve együtt kell a közös célért, az oktatás felemelkedéséért kiállnunk” – írják.

 

A 24.hu vette észre, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerdán reagált az egyházi iskolai tanárok kezdeményezésére.

A főpapság tisztában van azzal, mi zajlik az oktatásban, és hogy nehéz a pedagógusok helyzete, de továbbra is azt tartja, tárgyalás útján kell rendezni a problémákat. 

„A munkavégzés megtagadása vagy felfüggesztése munkáltatóként is nehéz helyzetbe hozza az egyházi fenntartókat, hiszen felelősséggel tartoznak azon szülők felé, akik rájuk bízták gyermekeiket, illetve az állam felé is el kell számolniuk, hiszen teljesíteniük kell a köznevelési szerződésekben vállalt kötelezettségeiket” – olvasható a püspökök közleményében.

Remélik, hogy a döntéshozók is, a pedagógusok is mérlegelik ezt a helyzetet, bölcsen döntenek, kialakulhat közöttük olyan szakmai párbeszéd, amely előreviszi az oktatás és nevelés ügyét. Ezért is vesz részt az egyház a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács, a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal, a Szakképzési Innovációs Tanács és a Köznevelési Tudományos Tanács munkájában. A püspöki konferencia és a Katolikus Pedagógiai Intézet jövőre országos szakmai tanácskozást szervez ebben a témában.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk