Megpuccsolták a Népszabadságot, máris megszólal az egyik újságíró

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2016. október 8.

Belpol

Úgy tűnik, eldöntötték, hogy bedöntik a Népszabadságot. Brutális tempóban csinálták, egyszerűen felfüggesztették a kiadását.

Felfüggesztették a Népszabadság kiadását. A nol.hu már elérhetetlen, a munkatársak sem tudnak egyelőre semmit. A kiadó a lépést a példányszám drasztikus csökkenésével igazolta. A lépés példátlan, az újságírók átverve érzik magukat, a körülmények gyanúsak. A szerkesztőség épp költözik, a Népszabadság buktatta le pár hete Matolcsy közpénzen tartott szeretőjét, és Rogán helikopterezését is.

A Népszabadság kiadásának felfüggesztése annyira váratlanul érte az újságírókat, hogy ők is a sajtóból tudták meg: nincs Népszabadság, legalább egy ideig biztosan. A hvg.hu arról számolt be, hogy a Mediaworks felfüggeszti a napilap kiadását. Az újságírók szombat reggel azzal szembesültek, hogy nem tudnak belépni a belső, céges levelezésbe. Először azt hitték, pusztán szerverleállásról van szó, hiszen vasárnap költöztek volna. Vissza a régi, Bécsi úti székházba. A szerkesztőség néhány éve a kiadó Futó utcai irodájában működött, ahogyan a szintén Mediaworkshöz tartozó Világgazdaság is. A Bécsi úti iroda ki volt adva, ám pár hónapja már arról volt szó: a Bécsi úti ingatlant felújították, a Futó utca bérlet drága, így október elején költözés lesz. Az újságírók tehát pénteken összecsomagoltak, a felfüggesztésről szóló hír idején tehát minden dobozokban van a Népszabadságban. „Mintha ki lettünk volna csalva a jégre” - fogalmazott a Narancsnak a lap egyik munkatársa. „Először azt hittük, hogy a költözés miatt álltak le a szerverek, mi is a sajtóból értesültünk a felfüggesztésről. Mivel ki lettünk zárva a céges levelezésből, a Mediaworks erről szóló közleményét sem kaptuk meg.” A lap vezetése a munkatársaknak megerősítette a felfüggesztésről szóló híreket. Úgy tudjuk a lap munkatársai ezekben a percekben gyűlnek össze, hogy megbeszéljék a történteket.

A Mediaworks pár hónapja vásárolta fel a Pannon Lapok Társaságát, így vezetővé vált a megyei lappiacon. Hónapok óta tartják magukat azok a híresztelések a szakmában, hogy az Orbán Viktor kedvenc napilapját, a Nemzeti Sportot is kiadó Mediaworksot a kormány házon belül szeretné tudni, az új tulajdonos pedig egy Mészáros Lőrinchez köthető Duna Aszfalt lenne.

A Mediaworks MTI-hez eljuttatott közleményében a növekvő veszteségekkel indokolta a felfüggesztést: „A Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 %-kal, azaz 100.000 példányt meghaladó mértékben csökkent. Ennek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és az idei évben ez idáig szintén jelentős veszteséget halmozott fel.

Azért, hogy valamennyi érdekelt teljes mértékben ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni, a Népszabadság kiadása valamennyi formájában (beleértve a nyomtatott és az on-line kiadást is) a mai nappal, az új koncepció kialakításáig illetve megvalósításáig, felfüggesztésre kerül. A fentiek következményeként az érintett területhez rendelt munkavállalók a munkavégzés alól felmentésre, míg a szerződéses partnerek szolgáltatásai időlegesen felfüggesztésre kerülnek.”

A Magyarországon példa nélküli lépés indoklása azonban nem tűnik túl igaznak. A példányszám zuhanása az utóbbi években lelassult. Az elmúlt fél évben a Népszbadság több, jónevű újságírót igazolt le, és jelentősen bővült a nol.hu csapata is. Ez meg is látszott a lap idézettségén, a Népszabadság írt először Matolcsy közpénzen tartott szeretőjéről és Rogán helikopterezéséről is.

Kerestük a lap vezetőit, de ők jelenleg elérhetetlenek. A Népszabadság Facebook-oldalán ez olvasható: "Kedves követőink! A Népszabadság szerkesztősége a nyilvánossággal egyidőben értesült róla, hogy a lapot azonnali hatállyal bezárták. Első gondolatunk, hogy ez puccs. Hamarosan jelentkezünk."

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.