Megszüntették a nyomozást Horváth András ellen

  • narancs.hu
  • 2017. május 18.

Belpol

Már csak azt kéne látni, hogy a Horváth által feltárt visszaéléseknek jogi következménye legyen.

Az ügyészség döntése alapján nem valósult meg egyetlen bűncselekmény sem azok közül, amelyekkel a feljelentő NAV vádolta Horváth Andrást, a NAV egykori munkatársát. A határozat azt is kimondta, hogy a közérdekű bejelentők ellen akkor sem indítható büntetőeljárás, ha a közérdekű bejelentés kapcsán megsértik a jogszabályokat, írja közleményében a Horváth András jogi védelmét ellátó Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

Horváth Andrást a NAV személyes adatokkal való visszaélés miatt jelentette fel, mert állítólag jogsértő módon kutakodott az adóhatóság nyilvántartásában, és így számos adótitkot tartalmazó adatot, iratot szerzett meg. Horváth András ezekre az adatokra és iratokra alapozta a rendszerszintű áfacsalásról szóló korrupciós bejelentését.

A Nemzeti Nyomozó Iroda a NAV feljelentése nyomán 2017. január 19-én gyanúsítottként hallgatta ki Horváth Andrást, mert állítólag megsértette a NAV információs rendszerét azzal, hogy adatokat kért le szakkoordinátori munkaköréhez közvetlenül nem kapcsolódó feladata ellátásakor több száz adózóval kapcsolatban. A nyomozás eredményeként a Fővárosi Ügyészség megszüntette az eljárást.

Horváth András

Horváth András

Fotó: Németh Dániel

A nyomozás megszüntetésének két okát jelölte meg az ügyészség. Egyrészt a feljelentésben szereplő bűncselekmények tényállási elemei hiányoznak, vagyis Horváth nem tett olyan dolgokat, amelyeket a büntetőjogi szabályok tiltanak. Másrészt megállapították, hogy Horváth közérdekű bejelentést tett a megszerzett adatok alapján, a közérdekű bejelentőket védő törvény alapján ilyen esetben a bejelentő mentesül a büntetőjogi következmények alól még akkor is, ha megsérti a jogot.

„Nagy lépés, hogy az ügyészség végre figyelembe vette, hogy Horváth András a tiszta adózás és a közösség érdekében tette meg a bejelentését. Most már csak azt szeretnénk látni, hogy a közel négy éve tett bejelentése hatására az általa feltárt visszaéléseknek sem marad el a jogi következménye” – mondta az ügyről Koncsik Anita, a TASZ politikai szabadságjogok programjának munkatársa.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.