Megújuló Magyarország megújuló hazugságokkal?

szerző
Ács Sándorné
publikálva
2017. okt. 03., 20:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ács Sándorné nyílt levele Szél Bernadettnek.

SAJNÁLOM, EL VAGYOK KESEREDVE ÉS FEL VAGYOK HÁBORODVA!

Kedves Bernadett!

Ott ültél velem a kocsimban 2014 áprilisában, amikor Kishantos földjeit letarolták, engem autóval üldözőbe vettek és leszorítottak Orbán kigyúrt kopasz fiúi, és ott voltál akkor is, amikor Zászlós Tibor levelét kihozta egy civil ruhás rendőr. Zászlós, a hantosi dűlőutakat is elprivatizáló zrt.-vezérigazgató és kamarai alelnök üzent, hogy nem lehetünk az ő útjain, ezért a kigyúrt kopaszok kilökdöstek mindenkit: újságírót, országgyűlési képviselőt, szimpatizánst.

Ennek a közös élménynek az alapján biztos voltam benne, hogy segítesz legyőzni az orbáni diktatúrát. Másképp döntöttetek… Keresztbe feküdtetek a biztos kormányváltást ígérő Botka-javaslatnak, és részetek van a megbuktatásában. Megjósoltam, hogy erre fognak titeket felhasználni. Bár ne lett volna igazam!

Most látom, hogy büszkén és lelkesen miniszterelnök-jelöltként állsz a pódiumon, és talán magad is elhiszed, amit mondasz… de nagy bajok vannak, Detti, mert a fele sem igaz!

Elmondtam neked, hogy 5–8 százalék körüli támogatottsággal leváltani nem tudjátok a kormányt, de hatalomban tartani igen. Hát most éppen ezt teszitek. Ez engem mélységesen felháborít és elkeserít.

De a legszörnyűbb az, hogy újabb és újabb hazugságokat dobtok be – tényleg mindenkit hülyének néztek… Lesajnáltad Botka Lászlót és az MSZP-t:

„Botka László lemondása nehéz pillanat személyesen neki és pártjának is, amely az MSZP belügye, és ezt az LMP tiszteletben tartja.”

NEM, Detti, Botka László lemondása NEM az MSZP belügye, hanem az ország ügye. Itt és most a reményt és a jövőt vettétek el tőlünk egy alávalóan aljas játszma aktív szereplőjeként.

Egyedül Botka László javaslata volt a működőképes megoldás a kormány leváltására – ma már Róna Péter is éppen ilyesmiről beszélt azt vizionálva, hogy mindenki beáll mögétek… Úgy tett, mintha valami nagyon új, LMP által kitalált csodáról beszélne, pedig valójában Botka László választási együttműködési javaslatáról beszélt LMP-vezetéssel… én erre nem találok szavakat.

De nem ez az egyetlen lopott holmi, mert a meglehetősen eklektikus és kurta-furcsára sikeredett programotok is a Botka-program kiherélt és átfazonírozott változata.

És hogyan tudsz jó szívvel arról beszélni, hogy a Szél-kormányban nem lesznek „újracsomagolt” politikusok, üres ígérgetések a választások előtt, sem oligarchák és „aljas alkuk” – miközben Hadházy Ákos a Fideszből, Demeter Márta az MSZP-ből érkezett „újracsomagolt emberek” ott ülnek szemben veled?

De a legkínosabb téma az oligarchák kérdése…  Azt mondjátok, hogy az LMP-ben nincsenek oligarchák… hát benne talán nincsenek, de a környezetében ott van az összes föld oligarcha érdekeit képviselő szervezet. Az LMP társelnökének Hadházy Ákosnak az édesapja az állami földek eladását leginkább szorgalmazó szervezet – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke – aki így Zászlós csapatában, a Fidesz legbelső – vagyonosztogató körében játszik.

Én hatalmas ellentmondást látok abban, hogy akkor, amikor 2016 nyarán az aktivistáitok 13 000 aláírást gyűjtöttek össze az állami földek eladása ellen – ti megválasztottátok társelnöknek Hadházy Ákost, aki édesapján keresztül nagyon is közel áll az állami földek elmutyizását kierőszakoló körökhöz. Az ő megválasztása óta nem is szól az LMP egy szót sem az állami földek eladása ellen, holott az az államnak 1000 milliárdos nagyságrendű kárt okozó, a jövő élelmezésbiztonságát veszélyeztető nemzetellenes bűncselekmény.

Hát ezeket itt és most el kellett mondanom nektek és mindenkinek, hogy tudomást szerezhessenek róla az emberek – és világosan lássák az andalító szép szavak mögött az igazságot. Mert elég volt már a hazugságokból egyszer és mindenkorra!

Szerettem volna megbeszélni mindezeket olyan LMP-sekkel, akiket ismerek és nagyra becsülök – de meglepődve értesültem arról, hogy szinte mindenki otthagyta az LMP-t, és már rágondolni sem akarnak a vezetés diktatórikus módszerei miatt. Ez is hozzátartozik a képhez.

Végül, de nem utolsósorban el kell mondanom azt is, hogy tisztességtelen az, ahogy korábbi szövetségesetek, az MSZP lejáratására játszotok – vagyis nem a kormányt, hanem az ellenzéket akarjátok leváltani…? Éppen azt a pártot, amelyikkel esély lett volna a kormányváltásra, és éppen azt az egyetlen parlamenti pártot, amely az Élőlánccal együtt a mai napi következetesen harcol az állami földek visszaszerzéséért? Talán éppen ezért vált nemkívánatossá?

Baráti szövetségben dolgoztatok az MSZP-vel az állami földek eladása elleni aláírásgyűjtéskor - ld. mellékelt kép –, ezt elárulni, és most nekik rontani számomra elfogadhatatlan.

Nagy kárt, nagy bajt okoztatok – soha vissza nem térő történelmi lehetőséget vettetek el tőlünk, és hazugságokat és üres lózungokat kaptunk cserébe…

Bizalom? Hitelesség? Egység? – ÍGY?

SAJNÁLOM, EL VAGYOK KESEREDVE ÉS FEL VAGYOK HÁBORODVA!

Mezőfalva, 2017. október 3.

Ács Sándorné

 

szerző
Ács Sándorné
publikálva
2017. okt. 03., 20:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 46 yoyo
    yoyo
    2017. október 05., csütörtök 13:01
    Cyrano, a tömeg alatt most nem az utcán lévő tömeget értem, hanem a választói tömeget.
    A közvéleménykutatások ismeretében minden számítás szerint kisebbségben van a társadalom demokrata, nyugatos része.
    Azoknak, akik a passzívakat amolyan aranytartalékként mindig hozzá szokták adni a párszázalékos pártokhoz, ajánlom figyelmébe a tegnapi 444-es beszámolót, a pártot nem választók sokkal közelebb állnak a fideszesekhez, mint a korábbi legpesszimistább becslések, legalábbis amik a migránsozós, sorosozós, brüsszelezős véleményeket illeti, vagyis ha a választásokon nem kis részvétel lenne, hanem sokakat sikerülne mozgósítani, akkor valószínűleg a fidesz/jobbik szavazatok száma növekedne nagyobb mértékben (még ha a menekültellenesség és mindenféle más paranoia más pártok szavazóitól sem idegen)
    Szóval nem hiszem, hogy a széles társadalmi tömegek spontán kezdenének el a demokrata térfél irányába mozogni.

    Addig a választási matek sajnos az ellenzék öntúlértékelése.

    A zemberekkel kellene elkezdeni valamit csinálni.
  2. 45 Cyrano
    Cyrano
    2017. október 05., csütörtök 12:45
    Tényleg nem ugyanabban az országban élünk.:(

    Okt. 23 és Botka színre lépése között nem telt el két egész hónap.
    Mit vártál? Egy munkahelyen is 3 hónap a próbaidő.
    (Eddig minden megbeszélést szétvert a "kipofázás", most először tartotta magát mindenki az egyezséghez.)

    Nincs hatása a tömegnek?
    2013 okt. 23-án, amikor Mesterházy-Bajnai javában töketlenkedett, a tömeg elkezdett összefogást követelni. (Tudom hekkelés volt.:D ). Az akkor még liberális Rózsa Misi vállalta magára, hogy ő kiáltotta először. Öt perc múlva zúgott a tömeg, mszp-sestűl, dk-tól, civilestől.
    És tetszett vagy sem, kénytelenek voltak tárgyalni. Igaz, ott is folyamatosan kipofáztak. Meg is lett a "jutalma".
  3. 44 yoyo
    yoyo
    2017. október 05., csütörtök 08:26
    Cyrano, mintha két külön országban élnénk, te olyasmiről beszélsz, ami helyett én egészen mást láttam, és valahogy meggyőződésem, hogy nem valamilyen alternatív dimenzióban: azaz ha botkát teljesen figyelmen kívül hagyom (ahogy tényleg), akkor se láttam mást, mint tanácstalan, ötletelő, egymás mellett elbeszélő, különböző egyéni és pártérdekekre pörgő kakofóniát, és ha a kulisszák mögött szabadkőművesi rejtőzőképességgel folyt valami Nagy Háttérmunka, annak tényleg semmilyen megnyilvánulása nem volt kifelé. Viszont 2018 egyre közelebb került.

    A társadalom zöme magától, valami spontán erjedéssel nem fog a fidesszel ellentéte oldalra átrendeződni, oda hiteles, inspiratív, kreatív emberek szervezőmunkája lenne szükséges.

    Én ezt már jó ideje egyedül a közös ország mozgalomban látom, és biztos vagyok abban, hogy a már eddigi komoly teljesítményen túl (pl. slejm, agóra), hosszú távon is lesz is eredménye.

    A 18-as bulit valami előre nem látható, váratlan dolog zavarhatja még össze, esetleg ha egy reggel az egész ellenzéki bagázs véletlenül egyszerre ébred fel csak kicsit másnaposan, és nem iszik rá egyből, és tényleg feladják a saját pitiáner mandátumirigységüket.
  4. 43 galambocskám
    galambocskám
    2017. október 05., csütörtök 08:07
    Arról már nem is beszélve Cyrano, hogyan tudatnák egymással a szimpatizánsok/választók hogy ők most közös nevezőn vannak?

    Még sosem hallottam olyasmit hogy egy párt választói lakógyűlést tartottak volna.

    :)

    Valójában az történik hogy a szimpatizáns/választó idomul a nyavalyás pártjához ha bír. Fölveszi a kötelező szemellenzőt és pártul kezd gondolkodni, pártul kezd érezni. És kizár minden zavaró információt - ha bír. Ha képes erre. Egy darabig még megy a dolog, működik az önáltatás, de nem a végtelenségig és az ember előbb utóbb a középső ujját mutatja a kedvenc párt felé fölfelé nyújtott állapotban és elküldi őket a fészkesbe.

    Lásd, a maszop szimpatizás táborának botkai sorvadását.

  5. 42 galambocskám
    galambocskám
    2017. október 05., csütörtök 07:42

    "Vesszőparipám: először nekünk választóknak kellene közös nevezőre jutni, a pártok igazodnának."

    Ez tényleg vesszőparipa Cyrano, nem több és nem más. Emlékszem amikor még szoci szimpatizáns voltam nem tudtam mást tenni mint dühöngeni. És dühöngtem is.

    A szimpatizánsnak - de állítom hogy a mezei párttagnak - sincs semmiféle befolyása az általa kedvelt pártra.

    Mert hogyan is lenne? Semmiféle eszköze nincs, azon kívül hogy nem szavaz rá.

    A pártvezetőség azt csinál amit akar. Azt mond amit akar. Ha mázli van és tehetséges és tisztességes vezérkara van egy pártnak akkor minden rendben van és a szimpatizáns jól érezheti magát a bőrében, ha ostoba, tehetségtelen és/vagy tisztességtelen vezetése van a kedvenc pártnak akkor gutaütést kaphat, illetőleg lapátra teheti a kedvenc pártot.

    Slussz.

    Megjegyzem, nálunk csak a másodiknak felsoroltra van példa.
  6. 41 Cyrano
    Cyrano
    2017. október 05., csütörtök 07:21
    yoyo
    Bokros 500 napos programja pont erről szólt, erről is folytak a tárgyalások.
    Ezt verte szét Botka.
    Időrendben:
    2016 okt 23 ötök szövetségének bejelentése (Molnár Gyula mszp elnökkel)
    2016 dec vége 2017 jan eleje (bocs nem kerestem rá) Botka bejelenti, hogy ő akar me. jelölt lenni.
    2017. május végén a kongresszus megerősíti Botkát. (Demokratikus megoldás eleve az lett volna, ha a kongresszus dönt először - utána nevezik meg kit indítanak. Nem beszélve arról, hogy az ötök fontosabbnak gondolták a minimum cselekvési program kidolgozását, mint megnevezni, ki veszi a nyakába az egésznek a levezénylését.)
    Innentől hullik szét az együttműködés, ami pont azt tette, amit hiányolsz. Miközben okt 23-és dec vége között iszonyú kevés idő telt el ahhoz, hogy érdemi döntést hozzon 5 különböző formáció. De május végére már kikristályosodhatott volna az ötszáz napos program minden részlete.
    Ezért voltam nagyon dühös Botkára. Ezért nem értettem, mit csinál az mszp.
    IDŐT rabolt el a cselekvéstől.

    (Lehet, hogy intézményi túlsúly van, de hidd el, vannak technikák, amivel ez simán kivédhető. Egyszer hallottam egy szakértőt erről beszélni, aki azt mondta: vannak/lesznek eszközeink, de nem fogjuk elmondani, nehogy a fidesz felkészülhessen ellenük.)

    És igen, rajtunk állampolgárokon is sok múlik, én viszont pont itt látom a mérgező fidesz igazi hatását: a hazug rezsirizsa a havi csekkeken a narancssárga csík a tapasztalatuk ellen hat (egyre vacakabb vízminőség, szemétszállítás kudarcai), az ostoba "emútnyócévezés" pl az eü-ben. (Lázár 600 milliárdja 7év alatt, ami 90 %-ban Uniós pénz és csak renoválásra- új kórház építésére fordítható, nem strukturális reformra), a külföldön dolgozó kb 1 millió (hazaküldött pénzek alapján számolták ki), akiknek köszönhetően nincsenek itthon éhséglázadások, nincsenek ezrek fedél nélkül, és végül a menekültekkel való gonosz riogatás az, amivel már küzdenie kellene a pártoknak, ehelyett Botka körül pörgött minden.:(

    Vesszőparipám: először nekünk választóknak kellene közös nevezőre jutni, a pártok igazodnának. De amíg azt látják, hogy ilyen-olyan zászlók mentén hadakozunk egymással, addig az "én vagyok vezér" taktikát gondolják hatásosnak. És bármennyire nem szereted Gyurcsányt, azt el kell ismerned, hogy ebben az egész huzavonában ő nyilatkozott a legkevesebbet, és ha megszólalt, akkor is azt mondta, hogy lesz együttműködés. Bokros is csak annyit tett, hogy az ÉS-ben kifejtette, miért káros, amit az mszp tesz. Higgadtan, logikusan, nem sarat dobálva. (Abban bíztam, megszólalásai a józan ész felé terelik az mszp-t. Nem ez történt, sajnos.)
  7. 40 yoyo
    yoyo
    2017. október 05., csütörtök 06:47
    Cyrano, nem "összefogást" szeretnék. Nem "kormányképes" nagykoalíciót.

    Egyrészt ezek már nevetségessé tették magukat.

    Másrészt ha egy csoda folytán sikerülne a választást megnyernie egy ilyen-olyan mandátumarányú pártszövetségnek, az nagyon hamar dicstelen véget fog érni.
    Bukik, mert túl nagy lesz a feladathalmaz, túl nagy lesz az intézményi ellenállás, és túl nagy lesz a koalíción belüli feszültség. Következmény: a társadalom a legutolsó beléjük vetett bizalmát örökre kitörli, soha többet egyik résztvevőre se fog szavazni (leszámítva a családtagokat és üzlettársakat).

    A választások előtt kellene minden érdemi kérdésben a választási törvényjavaslat mintájára törvényjavaslatokat előkészíteni, majd négyéves kormányzás helyett alkotmányozó nemzetgyűlésként működve visszaállítani a demokratikus kereteket, a fékek és ellensúlyok rendszerét, korrekt pártfinanszírozási törvényt alkotni, felszámolni az intézmények fideszes befolyását, majd új választásokat kiírni, és azokon végre tiszta küzdelemben egymással vitázva, szövetségeket kötve vagy egymással szemben indulva megküzdeni a mandátumokért.

    Sajnos az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjrendszer problémáit és rengeteg más alapvető kérdést is már csak egy új, valóban kormányzó győztesnek lenne feladata elkezdeni megoldani. De sajnos ez van akkor, amikor ennyire hosszú időn keresztül szól minden másról a politika, és ennyire szétzüllik minden.


  8. 39 rworse
    rworse
    2017. október 04., szerda 23:40
    most már értem
  9. 38 rworse
    rworse
    2017. október 04., szerda 23:39
    reuters, 34

    Jó, most már lrtem, hogy mi a gondod a közléssel. No de hát ez van. A levél megszületett, tájékoztatni KELL róla, mivel számottevő személy számottevő levele számottevő ügyben. Nincs mit tenni, tájékoztatni KELL róla, ha kellemetlen is.
  10. 37 Cyrano
    Cyrano
    2017. október 04., szerda 21:59
    yoyo (33)
    lehet, nagyon romlik a felfogásom, de nagyon nem értem, mit is akarsz.
    Összefogást szeretnél - mondom volt ötpárti (Lehet elkerülte a figyelmedet, bár elég nagy visszhangja volt.)
    Azt mondod, unalmas az össze-vissza fecsegés, a kibeszélés. - mondom, ebben is megállapodtak a színpadon állók.

    Most azt mondod, mindez lényegtelen.

    Össze vagyok zavarodva, mint Ádám anyák napján.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Jobbik és az ÁSZ-büntetés
Vona Gábor dilemmái
László Géza írása
Miért maradtak velünk a különadók?
Interjúk
L. Ritók Nóra, Rufus Wainwright, Ráduly György
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra