Micsoda nagyvonalúság! Részletfizetést is kérhet a Jobbik, sőt, akár két évre is!

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 12., 17:01
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Itt a nagy hátra arc. Vagy a cinizmus csúcsa? Már fizetési könnyítésről is szó van.

Akár kétéves részletfizetést is kérhetnek az ÁSZ szerint tiltott támogatást elfogadó, illetve szabálytalanul gazdálkodó pártok a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Korábban nem volt szó két évről, egy féléves halasztási lehetőség merült fel.

Mint ismert, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azért büntette a Jobbikot, az LMP-t, a DK-t, az Együttet és a Párbeszédet, mert áron alul folytattak plakátkampányt vagy béreltek irodát, ezzel tiltott támogatást fogadtak el, amit a törvény tilt. A legnagyobb, 331 millió forintos büntetést (ami tehát emellett 331 millió forintos állami támogatás megvonásával is jár) a Jobbik kapta. A másik négy párt büntetései 5 és 10 millió forint között vannak.

A pártok nem fogadták el a büntetést és koncepciózusnak nevezték azt, példaként említve, hogy abban az ÁSZ valamiért semmi vizsgálnivalót és kivetnivalót nem talált, amikor nem a Jobbik, hanem a Fidesz hirdetett Simicska Lajos cégénél.

Az NGM közleményében most azt írta: a választásokra való zavartalan felkészülés érdekében javasolták a Magyar Államkincstárnak (MÁK) és a NAV-nak, hogy a törvényes lehetőségek keretein belül adjanak fizetési könnyítést a tiltott támogatást elfogadó, illetve szabálytalanul gazdálkodó pártoknak.

És ezután jön az MTI közleményének legmulatságosabb része:

Az érintett pártokat mind a kincstár, mind a NAV részéről kapcsolattartók segítik.

Az érintett pártok idén júliusig kérhetnek fizetési halasztást, ezt követően pedig akár – „az adóhivatal joggyakorlatában hosszúnak számító” – kétéves részletfizetést a NAV-tól. 
Az NGM megjegyezte: erre a lehetőséget törvény biztosítja, hiszen ha a párt működését veszélyeztetné az ÁSZ által megállapított összeg megfizetése, akkor akár fizetési könnyítéssel is rendezhető a tartozás.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 12., 17:01
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 2 galambocskám
    galambocskám
    2018. január 12., péntek 18:30
    Mit jelenthet ebben a vonatkozásban a fizetési könnyítés? Netán a két éves határidőt?

    Valamit segítene a helyzeten ha a fidesz nyilvánosságra hozná az ő vizsgálatukről készült jelentést. Az összehasonlítás végett. Bár itt mindenki olyan szabadon értelmez mindenfélét hogy vélhetőleg az sem számítana.
  2. 1 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2018. január 12., péntek 17:39
    Még a végén Varga Mihály fogja kifizetni a büntetéseket.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Interjú Szabó Szabolccsal
Ellenzéki harcok Csepelen
Az elhibázott tét
Ungváry Rudolf: vitában Kis Jánossal
„Válsághelyzet” ürügyén
Mire mentek el a százmilliárdok?
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra