Miközben a kormány kicsinálja az MTA-t, Navracsics a tudomány fontosságáról beszél

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. júl. 10., 20:47
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem ez az első alkalom, hogy az uniós biztos szembemegy a kormánnyal.

Az elmúlt évben Navracsics Tibor uniós biztos többször is odaszólt a kormánynak. Tavaly márciusban a Twitteren állt ki a kormány által gyakorlatilag betiltott szélenergia mellett, miközben a paksi bővítés volt épp napirenden, és ugyanaznap megosztott egy olyan cikket is, mely azt mutatja be, hogyan integrálja a menekülteket egy belga fociklub. Ez után nem sokkal Navracsics kiállt a CEU mellett is, mondván: „A Közép-európai Egyetem egyike a legfontosabb felsőoktatási intézményeknek nemcsak Magyarországon, de az egész európai felsőoktatási térségben. Ezért tartom fontosnak, hogy az esetleges szabálytalanságok korrekciója után zavartalanul folytathassa működését Budapesten.” Szeptemberben pedig a Hír Tv kamerájába mondta, hogy nincs semmiféle Soros-terv.

Ma ismét a Twitteren posztolt olyat, ami szembemegy az Orbán-kormánnyal. Miközben ugyanis a kormány épp elvenné a Magyar Tudományos Akadémia támogatásainak nagy részét, megszüntetve ezzel a kutatói szabadságot, Navracsics egy uniós programot népszerűsítve azt írja, hogy a tudományos bizonyítékok és a tudósok tanácsai jobb döntésekhez segítik hozzá a döntéshozókat Európa-szerte.

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. júl. 10., 20:47
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    rworse
    2018. július 11., szerda 06:09
    Hehe, ez megint egy kicsit erőltetett cikk - no persze, szalmaszálba is kapaszkodni kell, főleg, hogy A CSELÉDMÉDIA MOST MÁR AZ MTA-BAN AKNAMUNKÁT VÉGZŐ, SOROS PÉNZELTE SOROSISTA HÁLÓZATOKRÓL HADOVÁL! MÁR A TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁT IS MEGSZÁLLTÁK A SOROS HÁLÓZATOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ÉS A "TUDÓSOK" A NER-ELLENES AKNAMUNKA VÉGZÉSÉÉRT VANNAK OTT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Nem (dehogynem) gondoltam, hogy ezt is megérjük.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Kelet és Nyugat érdekellentétei
Interjú Timothy Snyderrel
Választási riport Szerencsről
Az új Hazafias Népfront
A rendszer árnyéka
TGM a Jobbikról
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra