Milliárdokat szakít közbeszerzéseken az oktatásért felelős államtitkár korábbi cégtársa

  • Magyar Krisztián
  • 2017. november 16.

Belpol

Palkovics László egykori üzlettársa többször, valódi verseny nélkül jutott megbízásokhoz, Fauszt Zoltán érdekeltségei ráadásul pont oktatási fejlesztésekben vehetnek részt.

Az utóbbi években mindössze 500 ezer forint nettó árbevétele volt egy Informin’ Informatikai Tanácsadó és Szolgáltató Kft. nevű vállalkozásnak, amely azóta teljesít ilyen rosszul, hogy 2014 májusában kilépett a cégből az akkori egyik tulajdonos, Palkovics László. A tulajdonrészről nem sokkal azelőtt mondott le Palkovics, hogy szerepet kapott az Orbán-kormányban, felsőoktatásért felelős államtitkár lett, később pedig megkapta a köznevelési ügyek irányítását is. Az Informin’ Kft.-ben a 2000-es alapítás óta Palkovics László üzlettársa volt Fauszt Zoltán, aki jelenleg is tulajdonos a vállalkozásban, de számos más érdekeltsége is van. A Fauszthoz köthető vállalkozásoknak feltűnően sok állami megrendelés jutott azóta, hogy Palkovics László államtitkári pozícióban van, ráadásul pont az oktatási területről érkeznek a jobbnál jobb lehetőségek a korábbi üzlettárshoz.

Ez nem photoshop

Palkovics László

Fotó: shogunse.hu

Neptun, Kréta – a két aranybánya

Az összefonódásra csütörtöki korrupcióinfóján hívta fel a figyelmet Hadházy Ákos, aki szerint nem lehet véletlen az egybeesés. Az LMP társelnöke közölte, hogy a volt cégtárs érdekeltségei milliárdokat szakítanak a köz- és a felsőoktatás informatikai fejlesztésére kiírt közbeszerzések jóvoltából. Az egyik ilyen cég az SDA Informatika Zrt., amelyben egy másik vállalkozáson keresztül, az RC Invest Zrt. révén tulajdonos Fauszt Zoltán. Az SDA az egyetemek tanulmányi rendszere, a Neptun fejlesztője, sok felsőoktatási intézmény dolgozik a céggel, és ezért rengeteg pénzt fizetnek nekik. Milliárdos tételről van szó, csak az ELTE egy majdnem másfél milliárd forintos megbízást adott 2015-ben az SDA Informatika Zrt.-nek a tanulmányi rendszer fejlesztésére. Ugyanezért a Budapesti Corvinus Egyetem 464 millió, a Debreceni Egyetem pedig 309 millió forintot fizetett a cégnek, míg többtucatnyi más felsőoktatási intézmény ezeknél kisebb tételekre szerződött az SDA-val a Neptunnal kapcsolatos informatikai munkákra.

Szintén az RC Invest Zrt.-n keresztül köthető össze Palkovics László volt üzlettársa egy másik olyan céggel, amely az utóbbi időben nagyot szakított állami megrendeléseken. Az eKréta Informatikai Zrt. – a már korábban említett SDA Informatikával közösen – fejlesztheti a Klebelsberg Központ által fenntartott általános és középiskolákban nemrég bevezetett e-naplót, a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszert (Kréta). Fausztéknak nem volt versenytársuk, mivel az általuk fejlesztett és fenntartott Neptun közoktatásba történő adaptálásáról és átfejlesztéséről szóltak a megbízások, így csakis ők jöhettek szóba. Az SDA még 2015 decemberében kapott egy 728 millió forintos megbízást a Kréta fejlesztésére az állami Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságtól. A végleges ár végül 185 millió forinttal lett magasabb az előzetesen becsültnél, de mivel más ajánlatot nem kért be az Educatio, ezt fogadták el.

Ezután már az eKréta Informatikai Zrt. kapta az e-napló rendszerének továbbfejlesztésére és működtetésére kiírt közbeszerzéseket: a Klebelsberg Központ 2016-ban 221 millió, majd idén szeptemberben 439 millió forint értékben rendelt meg szolgáltatásokat a cégtől. Itt is bebiztosították, hogy ne kelljen más ajánlatot bekérniük vagy teljesen nyílt közbeszerzést kiírniuk, hiszen csak az a vállalkozás fejleszthetett tovább, amely rendelkezett a kizárólagos joggal, ez pedig az eKréta volt, amely megalakulása után nem sokkal már meg is kapta az első megbízást. Idén októberben a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal is megtalálta az eKrétát, ők is a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer – amelyet időközben a szakképzésben is bevezettek – működtetésével kapcsolatos szolgáltatásokkal bízták meg a céget, amelyért 163 millió forintot fizetnek.

Csak véletlen egybeesés?

Hadházy Ákos szerint meglehetősen gyanús, hogy Palkovics László volt cégtársa azután jutott a köznevelésben is zsíros állami megrendelésekhez, hogy az államtitkár 2016-tól ezt a területet ellenőrzi. A politikus szerint ráadásul sok panasz is érkezik a nemrég bevezetett e-naplóra, az idei tanévkezdéskor több helyen akadozott a működés. Erről még szeptemberben a Magyar Nemzet is írt, a lapnak nyilatkozó Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt is kiemelte, miután a rendszer még új, a pedagógusoknak nemcsak digitális, hanem papíralapon is vezetni kell a naplót egy tanéven át.

Egy korábbi korrupcióinfóján az LMP társelnöke bemutatott egy olyan, uniós forrásokból finanszírozott informatikai fejlesztést, amelyet az akkori Klik felügyelt, és amelynek része volt az e-napló kialakítása. A 900 millió forintos program egyik elemeként – sok más mellett – el is készült egy tanügyi rendszer, de azt a politikus szerint nem használhatták fel, később lecserélték a Kréta kedvéért.

Figyelmébe ajánljuk