Most már biztos: Berlinbe költözik Soros alapítványa
soros_2_1724_top_story_lead.jpg

Most már biztos: Berlinbe költözik Soros alapítványa

  • narancs.hu
  • 2018. május 15.

Belpol

Már áprilisban felmerült, hogy elköltöznek Budapestről a Nyílt Társadalom Alapítványok, de akkor még bíztak abban, hogy maradhatnak.

Hétfőn Orbán Viktor Varsóban arról beszélt, hogy amint megalakul az új kormány, első dolguk lesz benyújtani a parlamentnek a Stop Soros törvénycsomagot és az alkotmánymódosítás tervezetét. A törvény jelentősen szűkítené a civilek mozgásterét, és a kormány soha nem tapasztalt kontrollt gyakorolhatna működésük felett.

Kedd reggel kiderült, Soros György Nyílt Társasdalom Alapítványai (OSF) ezt már nem várják meg.

„Az egyre nyomasztóbb magyar politikai és jogi környezet miatt a Nyílt Társadalom Alapítványok áthelyezik nemzetközi tevékenységüket és a munkatársakat átköltöztetik a német fővárosba, Berlinbe“ – áll közleményükben. Hozzáteszik: hasonlóan  más nemzetközi szervezetekhez, a Nyílt Társadalom Alapítványok továbbra is támogatni fogják a civil szervezeteket Magyarországon az olyan fontos területeken, mint az emberi jogok, a művészet és a kultúra, a sajtószabadság és az átláthatóság, valamint az oktatás és egészségügyi ellátás biztosítása minden magyar állampolgár számára.

A közlemény szerint Patrick Gaspard, a Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke kijelentette:„a magyar kormány a munkánkat becsmérli és hamis színben tünteti fel, korlátozza a civil társadalmat politikai előnyszerzés céljából, olyan taktikát alkalmazva, amelyre még nem volt példa az Európai Unió történetében.” Szerinte "az úgynevezett Stop Soros jogszabálycsomag a legújabb ilyen próbálkozás. Nem tudjuk tovább garantálni a munkánk és a munkatársaink biztonságát Magyarországon, és nem tudunk védelmet nyújtani az önkényes kormányzati beavatkozással szemben.”

Figyelmébe ajánljuk