Magyar Narancs: Mit mondanak az előrejelzéseik, mi lesz a választás végeredménye?
Zoran Lucic: Utoljára a választás előtt három héttel végeztünk felmérést, azaz még a Stabilitási és Társulási Szerződés aláírása előtt (a szerződésről lásd keretes anyagunkat). Úgy tűnik, a radikálisok nyernek, de a Kostunica-féle DSS-szel együtt sem lesz meg a többségük, kellene egy harmadik koalíciós partner is. (A pártokról lásd keretes anyagunkat.) Ez lehetne a milosevici utódpárt, a szocialisták (SPS) is, de a méréseink szerint hármójuknak összesen is csak 120-124 mandátumra van esélye, a parlamenti többséghez meg 126 kellene. A kampány végzetesen eldurvult, nem tudom, ilyen előzmények után a pártvezetők le tudnak-e majd ülni egymással tárgyalni, kompromisszumokat kötni, konszenzusra jutni. Elhúzódó kormányalakítási periódusra lehet számítani, aminek számos kimenetele lehet.
MN: 2000-ben még a szerb demokrácia letéteményeseként ünnepelte Kostunicát a fél világ, ma pedig nyíltan a radikálisokkal készül kormányozni. Mi történik eközben a szavazóival?
ZL: Kostunica 2000-ben, Milosevic megbuktatásakor a szerb történelem legtámogatottabb politikusa volt, 2,4 millió híve volt. 2002-ben már csak 1,2 millióan szavaztak rá az érvénytelen elnökválasztáson, aztán az ismétléskor, 2003-ban, már csak 670 ezren. Mostani méréseink szerint 4-500 ezer körüli szavazóbázisa van a DSS-nek. Hét év alatt kétmillió szavazót vesztett - komoly teljesítmény. A DSS mai szavazóinak fele második pártként a Tadic-féle, mérsékelt Demokrata Pártot (DS) választaná, a radikálisokat csak 20 százalékuk. Tehát a DSS szavazótábora elméletileg közelebb áll a DS-hez, mint a radikálisokhoz, Kostunica mégis a radikálisokkal szándékozik koalícióra lépni. Így biztosan elveszíti szavazói egy újabb részének a bizalmát. De ő ezzel nem foglalkozik. Mindent történelmi távlatból szemlél. Az a fontos számára, hogy ötszáz év múlva mit írnak majd róla az általános iskolás történelemkönyvek.
MN: A vizsgálataik szerint mit gondolnak ma a szerbek Kosovóról?
ZL: Egy évvel ezelőtt végeztünk egy felmérést, amelyben megpróbáltuk ezt az alapkérdést árnyalni. Például megkérdeztük az embereket, hajlandók lennének-e lemondani Európáról Kosovóért. Lemondanának-e a jólétükről Kosovóért? Végül, hogy vállalnának-e egy háborút Kosovóért? Az igen válaszok aránya sorrendben 40, 20 és 10 százalék volt. Az a tíz százalék, akik háborúznának Kosovóért, többnyire nyugdíjasok és háztartásbeliek voltak. 'k úgy gondolják, hogy személyesen nem vennének részt a háborúban, majd valaki más, nem a fiuk vagy az unokájuk persze, hanem mondjuk a szomszédjuk. De ettől még ez a véleményük.
MN: Kik a radikálisok szavazói?
ZL: Azok, akik osztják a radikálisok roppant tradicionális értékrendjét. Nem foglalkoznak a jövővel, a jelenre is kizárólag a múltbéli szempontokból tekintenek. Mondok egy példát. Egy-másfél éve történt. Tomislav Nikolicnak, az SRS vezetőjének egy fiatal újságíró nekiszegezte a kérdést, hogy ő maga személyesen mit fog tenni Kosovóért. Nikolic így válaszolt: "A két fiam és én harcolni fogunk." "A két fiam és én" - miközben a srácok 25 és 30 évesek. Talán meg kellene kérdezni őket is, mit szólnak az ötlethez, akarnak-e meghalni Kosovóért. Számomra ez volt a válasza lényege: "Én vagyok a családom feje, a családon belül mindenről én döntök, az életetekről is. Én vagyok a család feje, a párt feje, és egy szép napon az ország feje." És az emberek megértik ezt a kommunikációt.
MN: És miként tekintenek az unióra?
ZL: Az EU a szerb választóknak teljesen absztrakt dolog. Kit érdekelnek az európai sztenderdek? Azt sem tudjuk, mik azok. "Nem lehet majd a pincében pálinkát főzni." Miközben Szerbiában mindenki így csinálja. Itt van például a stabilitási paktum. Senki el sem olvasta. Először is túl hosszú, több száz cikkely. Tehát senki nem tudja, mi van benne. De jönnek az ellenzői, a szokásos egyszerű mondatokkal: "Soha nem fogjuk ratifikálni, mert azzal elismernénk Kosovo függetlenségét." A valóságban persze semmi köze nincs Kosovóhoz, meg Kosovo függetlenségéhez, de megpróbálnak valamit kikövetkeztetni belőle, és az jön ki, hogy Kosovo független lesz, ha aláírják. És ez lesz a fontos, amikor az emberek szavazni indulnak. Pedig a fő kérdés nem Kosovo vagy az EU, hanem az új munkahelyek létrehozása, a gazdasági fejlődés, az életszínvonal javítása. Az embereknek elegük van a szegénységből. A gazdasági teljesítményünk 70 százalékkal csökkent a kilencvenes években. Amerikában a harmincas években 30 százalékos volt a visszaesés, és azt ma mindenhol "nagy gazdasági válságként" tanítják.
MN: Milyen változást hozott a belpolitikai helyzetben a stabilitási szerződés aláírása?
ZL: Az aláírása, de különösen az azt másnap követő Fiat-szerződés új helyzetet teremt. A Fiat privatizálja a kragujevaci Zastava-gyárat, befektet több százezer eurót, és ez mind a szerződés aláírásának a direkt következménye. Ennek már lehet hatása a választási eredményre. Ez már valóban elgondolkoztathatja a szavazót, hogy mégsem a radikálisokra érdemes szavazni, hanem inkább az EU-barát pártokra. Úgy hallottam, a DS támogatottsága máris három százalékkal nőtt, több versenytársunk is ezt mérte. A Fiat-szerződés amúgy is ravasz. Aláírtuk, de csak akkor lép érvénybe, ha Szerbia ratifikálta a szerződést. Ez kihívás a szerződést ellenző pártoknak: hogyan fognak odaállni a kragujevaci munkások elé, fiúk, felejtsétek el ezt a pár száz millió eurót, a munkahelyeket, mert szerintünk hazaárulás a stabilitási paktum?
MN: Milyen alternatíva Szerbiának Oroszország az EU-val szemben? A nemzeti olajtársaságot, a NIS-t a Gazprom kezére játszotta a kormány, Putyint minden nagyobb szerb településen díszpolgárrá választották...
ZL: Ez teljesen természetes, nem? Van egy rakás ellenségünk a világon, minden utcasarkon ellenünk szőnek összeesküvést, de végre lett egy barátunk is, aki megpróbál megvédeni minket. Még szép, hogy díszpolgárt csinálunk belőle. Nekem ezzel nincs bajom. Sőt, azzal sincs, hogy a NIS-t eladjuk egy orosz cégnek. Bajom csak azzal van, hogy mindezt tender, versenyeztetés nélkül csináljuk. A szerződés pedig egyből monopóliumot csinál a Gazpromból. Ez élesen szembemegy az európai elvekkel.
MN: Miért olyan fontos Szerbia Oroszországnak?
ZL: A Szovjetunió összeomlása óta a nemzetközi közösségben csökkent a befolyásuk. Valahogy nem voltak már túl fontosak. A Kosovo-ügynek köszönhetően azonban újra erős és központi szereplővé léptek elő a nemzetközi politikában. Ezt Szerbiának köszönhetik, és hálásak is érte. Másfelől viszont az oroszok racionálisak. Tudják, hogy Szerbia nem lesz Oroszország része. Tudják, hogy azzal járnak a legjobban, ha Szerbia valahogy betagozódik az EU-ba. Akkor lenne egy jó barátjuk az unión belül. Igazából erre lenne szükségük. Az oroszokkal él már a szabad kereskedelmi szerződésünk. Ha az EU-val is életbe lép, az az orosz cégeknek is jó lesz. Azt azonban nem hiszem, hogy az oroszok azon gondolkoznának, amit a mi politikusaink nekik tulajdonítanak, hogy mostantól csőstül jönnek az orosz befektetések például. Azt látni kell, hogy Oroszországnak nincs pénze. Pénzük az orosz befektetőknek van. Õk viszont racionális tőkések. Az oroszok szépen, legálisan megvehették volna a bori rézbányát. Csakhogy a befektető visszalépett. Ez a saját döntése volt, hisz a saját tőkéjét fektette volna be. Neki nem kell a világpolitikán törnie a fejét, hogy mi lenne jobb Oroszországnak. Õt a nyereség érdekli.
MN: Visszatérve a DSS-SRS koalícióra, azaz Kostunica és a radikálisok szövetségére: menynyire biztos, hogy össze fognak állni? Azt már tudjuk, hogy Kostunicának mindegy, mert nem foglalkozik a pártja jövőjével. És a radikálisok?
ZL: Emocionálisan állnak hozzá. Egy évvel ezelőtt Tomislav Nikolic lett az országgyűlés elnöke, méghozzá a DSS szavazataival. Kereken egy hét múlva ugyanazok vissza is hívták. Volt egy nyilatkozata akkor: "Utoljára vertetek át. Becsületes ember vagyok, kicsit talán naiv, ezért tudtatok átverni. De többé nem leszek veletek naiv." Az különben is szerfölött érdekes kérdés, hogy ki lehet a kormányfő. Kostunicának van benne gyakorlata, de hát ő nem a legerősebb párt élén áll, a radikálisok háromszor olyan súlyosak, mint az ő szervezete. Tehát még olyan tárgyalási pozícióban sem lesz, mint tavaly a DS-szel szemben, amikor mindössze néhány százalék volt a két párt között. Így Nikolicnak lenne nagyobb az esélye. Csakhogy Seselj Hágából felhívta Kostunicát, és személyesen ajánlotta fel neki a miniszterelnöki posztot. Seselj arra számít, hogy nemsokára szabadul Hágából. Ha el is ítélik, úgy hét évet kaphat, azt pedig már letöltötte előzetesben, jöhet haza. Akkor pedig nem szeretné Tomislav Nikolicot látni miniszterelnöknek. Nikolic különben sikeresebb politikus, mint Seselj, bármennyire is Seselj a párt vezetője papíron. Érdekes lesz megfigyelni, hogyan alakulnak az erőviszonyok a Radikális Párton belül, miután Seselj hazatér. Seselj ugyanis egy kellemetlen alak, mindig erősen fogalmaz. Az emberek érzik, hogy ez már talán túlzás. Sokan hajlandók Nikolicra szavazni, de Seselj már túl sok nekik.
MN: A másik oldalon sem konfliktusmentes az elvben szövetséges két formáció, a DS és a liberálisok kapcsolata.
ZL: Közöttük is nehezen áthidalható ellentétek feszülnek, ők sem természetes szövetségesek. Másfél éve még egy párt voltak, de Cedomir Jovanovic, aki a Djindjic-kormány miniszterelnök-helyettese volt, a saját ideáljait szerette volna megvalósítani, csak éppen megbukott a párton belül, kitaszítottá vált, ezért csinálta meg a saját pártját, az LDP-t. A DS a háta közepére kívánja az LDP-t, azt szeretné, bárcsak eltűnnének a színről. Végül is egymás versenytársai, ugyanazokért a választókért küzdenek.
MN: Miközben az LDP támogatottsága egy-re nő.
ZL: Ez is természetes folyamat. A DSS a radikálisok irányába mozog, de tudjuk, hogy a DSS szavazói inkább a DS-t preferálják, mint a radikálisokat. Ahogy a DSS jobbra tolódik, egy rakás szavazót hagy a DS-nek, feltéve, hogy a DS is jobbra mozog. A DS jobbra mozgásával pedig éppen az LDP tábora tud megnőni. Tehát ahogy a szavazótábor szép lassan a radikálisok irányába tolódik, úgy nő a liberálisok sansza.
MN: Én nagyon meglepődtem, amikor azt hallottam, hogy van esély a DS és az SPS együttműködésére is. Hisz mégiscsak a Milosevicet 2000-ben az utcán megdöntő demokraták fognának össze az esküdt ellenség utódpárttal.
ZL: Azt tudni kell, hogy állítólag a februári elnökválasztáson az SPS első fordulós kampányát a DS szponzorálta. Én ezt el tudom képzelni. Végül is a szocialistákra leadott minden szavazat a radikálisok esélyeit csökkentette. És itt 250 ezer szavazatról van szó. Ha ezek a szavazatok Nikolichoz kerültek volna, a különbség az első forduló után Tadic és Nikolic között nagyobb lett volna, és az befolyásolja a választás végkimenetelét, Tadic hajráját is. Úgyhogy logikus volt a DS-nek az SPS jelöltjét megtámogatni. Még akkor is, ha az SPS nem egy kiköpött szociáldemokrata párt. Minden kelet-európai volt szocialista országban azt láttuk, hogy előbb-utóbb a kommunista utódpártok a szociáldemokrácia felé nyitottak, és így tudtak újra hatalomra kerülni. Ez lett volna a természetes Szerbiában is. Csakhogy Milosevic elrontott mindent. Az ő pártja nem képes átalakulni. A szociáldemokrácia fontos politikai szerep lenne, de Szerbiában jelenleg nincs képviselője.
MN: Hol lesz Szerbia tíz év múlva?
ZL: Reményeim szerint az Európai Unióban. Az lenne az egyetlen racionális válasz Szerbia minden mai problémájára. A baj megint csak a politikai elittel van. El kellene mozdulniuk abba az irányba, és közös nevezőre kellene jutniuk egymással. Sajnos erre egyelőre kevés az esély. Pedig a szerbek 70 százaléka szeretné Szerbiát az unióban látni. Legalábbis ez volt a helyzet jó három hónappal ezelőtt. Most erős EU-ellenes kampány folyik, de az emberek továbbra sincsenek meggyőződve arról, hogy nem kellene az EU-t támogatniuk, csak dezorientálja őket Kostunica és Nikolic retorikája. A választás előtt volt egy telefonos kampányunk. Az volt a célja, hogy az emberek menjenek el szavazni. Semleges kampány volt, de része volt, hogy elbeszélgettünk az emberekkel. Tipikus volt az alábbi párbeszéd: "Kire fog szavazni?" "A radikálisokra." "Mi a véleménye az EU-ról?" "Szeretném, ha Szerbia is tagja lenne." "De Nikolictyal?" "Hát persze. Ezek nem vittek minket be, majd Toma." Ez a következménye a kampánynak. Végül is Nikolic is az EU-ról beszélt, meg hogy majd ő vezeti be az országot az EU-ba. Ráadásul ugye Kosovóval együtt. Nagy zavar van a fejekben.
A Stabilitási és Társulási Szerződés (Stability and Accession Agreement)
A régió egyik utolsó országaként Szerbiával írta alá az EU a stabilitási és társulási szerződést. Korábban Belgrád elégtelen együttműködése a Hágai Nemzetközi Bírósággal hátráltatta Szerbia uniós tagjelölti státuszának kihirdetését. A szerb belpolitikai helyzetre tekintettel azonban április 29-én az EU mégis lehetővé tette, hogy az ügyvivő kormány demokrata párti (DS) miniszterelnök-helyettese - az államelnök, szintén DS-es Borisz Tadic jelenlétében - aláírja a szerződést. A miniszterelnök Kostunica, akinek pártja, a DSS viszályban áll egykori koalíciós partnerével, a DS-szel, erősen ellenezte a szerződést, csakúgy, mint a legnagyobb ellenzéki párt, a radikálisok. A paktum aláírásának másnapján a Fiat bejelentette, hogy megvásárolja az állami tulajdonú Zastava autógyár 70 százalékát, és 700 millió euró értékben valósít meg beruházást, több ezer új munkahelyet teremtve Szerbiában. A majdan itt készülő évi 300 ezer autó 95 százalékát az EU piacaira szánják.
Ki kicsoda?
A hétvégi szerbiai választás egyfordulós, tisztán listás szavazás lesz. A parlamenti küszöb 5 százalék. Hogy a választáson részt vehetnek-e a kosovói szerbek, kérdéses: a kosovói alkotmány szerint nem tehetnék meg, ugyanakkor a kosovói állam által nem ellenőrzött Kosovska Mitrovicában és környékén valószínűleg mégis fognak szavazni.
A bekerülésre esélyes pártok a következők:
DS - Demokrata Párt, Demokratska Stranka. A 2003-ban meggyilkolt miniszterelnök, Zoran Djindjic, és a jelenlegi államelnök, Boris Tadic mérsékelt, polgári, európai orientációjú pártja. Kebelbarátjuk és listás partnerük a G-17 Plus, a klasszikus laissez faire liberális kispárt. Szívük Kosovóért sajog, Európát ennek dacára kedvelik. 35-37 százalékot mérnek nekik a közvéleménykutatások.
SRS - Szerb Radikális Párt, Srpska Radikalna Stranka. Vezetője a Hágában háborús bűnökkel gyanúsított Vojislav Seselj, távollétében az egykori kragujevaci tanácsnok, Tomislav Nikolic áll a formáció élén. A népszerű Nikolic a februári elnökválasztás második fordulójában másodikként futott be. Beceneve: Toma Grobar, Sírásó Tomi (a kragujevaci temetkezési vállalatnál viselt tisztséget egykor). Kosovóért szívük majd meghasad, Európáért nem rajonganak, de talán hagynák magukat rábeszélni. 35-40 százalék.
DSS - Szerbia Demokrata Pártja, Demokratska Stranka Srbije, az eddigi kormányfő, Vojislav Kostunica formációja, eddig a DS-szel koalícióban kormányzott, most a radikálisok felé tendál. Kosovót nem adják, ha Európa elveszi, inkább nem kérnek Európából. 10-15 százalék.
LDP - Liberális Demokrata Párt, liberálisok és demokraták, vezetőjük a 90-es évek végének legendás diákvezére, Cedomir Cedo Jovanovic. Erősek a Vajdaságban, gyengék Dél-Szerbiában, Kosovo elvesztése alig fáj nekik. 5-7 százalék.
SPS - Szerbiai Szocialista Párt, a néhai Slobodan Milosevic egykori pártja, és ez mindent elárul róluk. Első emberük az ifjú Ivica Dacic, nemzetiek és szocialisták, de jól értenek az üzlethez is. Kosovóért mindent odaadnának. 5-7 százalék.
