"Természetesen a kinevezés az ön kizárólagos hatásköre. Mégis azt gondolom, hogy az a kívánatos, mondhatni elegáns, ha személyes döntésével megvárja a jelölt, még inkább a jelöltek bizottsági meghallgatását" - rótta fel a kinevezésről döntést hozó Katona Béla házelnöknek Gulyás József képviselő, az SZDSZ egykori szakpolitikusa. Ám hiába tiltakoztak a liberálisok kivonulással az eljárás ellen, az utolsó ülésnapon a fideszes és a szocialista politikusok egy emberként szentesítették a levéltárat hét éve irányító főigazgató újrázását. "Mi úri szabóság vagyunk, hozott anyagból dolgozunk" - fejtegette némileg cinikusan a nemzetbiztonsági bizottság hétfői meghallgatásán az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) régi-új vezetője, amikor Mécs Imre (MSZP) arról faggatta, miként lehetséges, hogy róla semmilyen dokumentum nincs az archívumban, holott 1956 után halálra ítélték, majd évekig figyelték. Gyarmati ezzel a mondatával arra utalt, hogy a munkatársai csak azokat a forrásokat tudják az 1990 előtti vegzálásuk történetére kíváncsi kérelmezőknek prezentálni, amiket már átpakoltak hozzájuk. A 2007-2008-as feltáró munkát végző Kenedi-bizottság becslése szerint az iratok
közel negyede
még a titkosszolgálatoknál porosodik - már amit nem hordtak szét vagy semmisítettek meg korábban.
Nemcsak Mécs méltatlankodott, a kulturális bizottságban Gyimesi Endre (Fidesz) is megjegyezte: nem érti, hogy a házelnök miért ennyire bizalmatlan a bizottsággal, miért nem bocsátotta a rendelkezésükre Varga László és a levéltár elődjét irányító Markó György pályázatát. (Az ÁBTL történetéről lásd keretes írásunkat.) Az ellenzéki képviselő érvelése azonban sántít, hiszen Varga egy hónappal ezelőtt az Élet és irodalom hasábjain nyilvánosságra hozta a karcos kritikát megfogalmazó pályázatát, ráadásul Gyimesi párttársai egyáltalán nem tartották problematikusnak a kinevezési eljárást, mi több, a nemzetbiztonsági bizottságban megszavazták Gyarmati kinevezését (a kulturális bizottság csak meghallgatta a jelöltet, nem szavazott). Demeter Ervin, illetve Halász János azzal hárította a termet tiltakozásul elhagyó Bőhm András, illetve Pető Iván észrevételeit, hogy nekik nincs joguk beidézni a többi pályázót, a hatályos jogszabály szerint csak arról dönthetnek, akit Katona Béla eléjük terjeszt.
Tény, hogy a házelnök a két bizottsági meghallgatást puszta formalitássá degradálta. A 2010. december 19-én meghirdetett pályázatra beérkezett munkákat - bár a 2003. évi III. törvény nyilvános pályázatot ír elő - egy máig ismeretlen összetételű "bírálóbizottsággal" véleményeztette, majd az illetékes parlamenti testületekkel ellentmondást nem tűrően közölte, hogy az ÁBTL élére 2010. április 1-jei hatállyal Gyarmati Györgyöt kívánja kinevezni. Pedig az ÁBTL főigazgatói posztja az egyetlen olyan tisztség, amelyet az Országgyűlés nyílt pályázat útján tölthet be, tehát jogos Gulyás azon észrevétele, mely szerint elegáns lett volna az összes jelöltet meghallgatni.
Információink szerint ebben a bizottságban mindössze egy szakember kapott helyett: Katona kabinetfőnöke és a parlamenti szakszervezet delegáltja mellett kikérték az Országos Levéltár főigazgató-helyettesének a véleményét. Igaz, a házelnök megkérdezte a Magyar Levéltárosok Egyesületét, illetve az Önkormányzati Levéltárak Tanácsát is. Csakhogy szakmai körökben közismert, hogy az utóbbi elnöke, Á. Varga László nincs túl jó viszonyban a Fővárosi Levéltárat előtte irányító Vargával, az előbbi vezetője, Tyekvicska Árpád pedig szoros kapcsolatot ápol Á. Vargával (őt követte a Nógrád megyei archívum élén).
Úgy tudjuk, Katona Béla elhatározásában egyébként sem a szakmai szempontok játszották a fő szerepet, valójában politikai döntés született. Sem az MSZP-nek, sem a Fidesznek nem lenne ínyére egy konfrontálódni kész, nyilvánosságpárti elnök, aki folyamatosan szembesítené a politikusokat az 1990-ben beígért, de húsz éve húzódó információs kárpótlás hiányosságaival. Márpedig a titkosszolgálatoknál "elfekvő" iratok áthelyezését évek óta követelő Varga László szerint az ÁBTL működésével komoly problémák vannak. Szerinte a levéltár vezetősége belenyugodott abba, hogy a 2003-as törvény nem ruházza fel azokkal a jogosítványokkal, amelyekkel a "mezei levéltárak" eleve rendelkeznek, mi több, "ettől feljogosítva véli magát arra, hogy ne is működjön levéltárként". Pályázatában azt írta, hogy "az intézményt a fejéről a talpára kell állítani". Azaz, ha az ÁBTL "alapvető feladata - amint azt a rendészeti miniszter állítja -, hogy a közlevéltárakhoz képest korlátozza az iratok nyilvánosságát, akkor haladéktalanul fel kell számolni. Ha - állításával ellentétben - a nagyobb nyilvánosság a cél, akkor van, lehet létjogosultsága".
Varga László
úgy véli, még csak törvénymódosításra sincs szükség ahhoz, hogy az ÁBTL végre teljesítse küldetését: "az egyértelműen megalapozatlanul visszatartott iratok átadásáról bármikor rendelkezhet a kormány". Ugyanakkor a levéltár vezetőségének fejére olvassa, hogy az iratok visszatartását az elmúlt hét év során egyszer sem támadta meg bírói úton, pedig ezt a lehetőséget törvény garantálja. (A Kenedi-jelentés egyenesen arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi állapotnál még az is jobb lenne, ha beolvasztanák az Országos Levéltárba, mert akkor helyreállítható lenne az iratok eredeti rendje.)
A lapunk által megkeresett - a vitába bekapcsolódni nem kívánó, ezért nevük elhallgatását kérő - levéltárosok, történészek szerint Gyarmati irányítása alatt sokat javult az ÁBTL működése. Míg Markó idejében szinte lehetetlen volt kutatni az archívumban - akkortájt gyakran előfordult, hogy az érdeklődők a kiadott iratokban csak a saját nevüket olvashatták, mert az anonimizálás miatt mindent kitakartak -, ma már nemcsak a nevekből, hanem tematikusan is lehet feltárást végezni, sőt a digitalizálás is felgyorsult. Ennek ellenére a szakemberek szerint nemzetközi összehasonlításban az ÁBTL még mindig lassú, Gyarmati pedig nem vállalja az ütközést az iratokat visszatartó titkosszolgálatokkal.
Mindenesetre - pótolván a parlament mulasztását - a Szabad Európa Rádió egykori dokumentációját őrző OSA Archívum február 23-ra (lapzártánk után) nyilvános meghallgatást szervezett. Ám egyelőre úgy tűnik, hogy ezen csak Varga fog megjelenni. Sajtóinformációk szerint Markó nem vesz részt a rendezvényen, csak levélben köszönti az összegyűlteket, Gyarmati pedig lapunknak azt mondta, délután más programja van. A Narancs kérdésére, hogy nyilvánossá teszi-e a pályázatát, a régi-új főigazgató azt válaszolta, a versenymunka annyiban nyilvános, hogy a parlamenti bizottságok tagjaihoz eljuttatta, továbbá az öt pontban összefoglalt terveit a nyílt ülésen bemutatta, de magát a pályázatot nem kívánja publikálni.
Titokszolgálat
Közel hatéves vita után, 1996-ban fogadta el a parlament az ÁBTL jogelődjét, a Történeti Hivatalt (TH) megalapító lusztrációs törvényt. A TH-ba kerültek azok a dokumentumok, amelyeket még 1990-ben vett át a jogutód nélkül megszüntetett állambiztonsági szolgálattól a Belügyminisztérium, s amelyeket az 1995-ös iratfeltáró bizottság talált meg a tárca különféle zugaiban. Csakhogy az iratok egy részét már korábban megsemmisítették, egy másik részét a Nemzetbiztonsági Hivatal egyszerűen szelektálta, rekvirálta, rengeteg anyagot évtizedekre titkosítottak. A TH sem volt képes információs kárpótlást nyújtani: miközben az "ügynökök" neve titokban maradt, a megfigyeltek legszemélyesebb adatai gyakran kiszivárogtak. Kőszeg Ferenc az 1957-es büntetőügyével kapcsolatban például kevesebbet kapott meg a TH-tól, mint amit '57-ben a Gyorskocsi utcában a rendelkezésére bocsátottak. Egy 2001-es törvénymódosítás a TH-t a nemzetbiztonsági szolgálatok szaklevéltárává alakította át, igaz, ekkor azt is leszögezték, hogy amire a szolgálatoknak nincs már szükségük, feltétlenül adják át. A D209-es ügy kirobbanása után 2003-ban a Hivatal végre levéltárrá változott - ekkor jött létre az Országgyűlés felügyelte ÁBTL -, szélesítették a kutathatóságot, az ügynökök nevét is megismerhetővé tették, ám a törvénymódosítás során növelték azon kategóriák számát, amelyek alapján iratokat lehetett visszatartani. A 2007 júliusában felállított Kenedi-bizottság a szolgálatoknál tömérdek olyan dokumentumot talált, amit a 2003-as törvény szerint már rég át kellett volna adni, a minősítésekről pedig sok esetben kiderült, hogy indokolatlanok. A jelentést 2008 szeptemberében tették le a kabinet asztalára, ám azóta csak annyi történt, hogy az állambiztonsági szolgálatok adattárát tartalmazó mágneses szalagok anyagát kimentették. A parlament utolsó ülésnapján a miniszterelnök bejelentette: újabb, háromtagú bizottságot állít fel Kenedi János vezetésével a szalagok feldolgozásának és a titkosítások feloldásának felügyeletére - ám a kérdést végérvényesen rendező "dossziétörvény" továbbra is várat magára.
