Navracsics most már olyanokat mond a fideszes mantráról, hogy lassan ő lesz Orbán ellenzéke

  • narancs.hu
  • 2017. november 24.

Belpol

Ha így haladunk, holnap már Soros embereként fog szerepelni a fideszes közleményekben.

Az MTI tudósítása szerint Navracsics Tibor azt mondta a Pannon Egyetemen tartott mai előadásában, hogy „az a jó európai identitás, amely a helyi, regionális, nemzeti identitások mellé gazdagító rétegként alakul ki”.

Az Európai Bizottság biztosa az egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karán működő társadalomtudományi intézet Politika csúcsformában című rendezvénysorozatának első programján vett részt, és itt mondta el, hogy szerinte az európai identitás nem arról szól, „hogy eszperantóul kell beszélnünk, el kell felejteni azt, hogy magyarok vagyunk és valami vegytiszta közegben kell lebegnünk”.

false

 

Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Navracsics kiemelte, hogy ma már kilencmillió olyan európai állampolgár van, aki részt vett az Erasmus programjaiban és szinte mindenki úgy szerzett magának európai identitást, hogy azzal nem rombolta le saját nemzeti identitását. Úgy fogalmazott:

„akkor vagyok jó európai, ha jó veszprémi, jó dunántúli és jó magyar vagyok, büszke vagyok ezekre a lojalitásaimra, és ehhez jön még gazdagodásként az európai identitás”.

Navracsics szerint ilyen európai identitásra van szükség, mert ez az, amely szimbolizálja a nemzeti érdek és az európai érdek kapcsolatrendszerét. Azt mondta,

hogy „nem az a jó európai érdek, amely szemben áll a nemzeti érdekekkel és nem az a jó nemzeti érdek, amely szemben áll Európa érdekeivel.

Az a jó nemzeti érdek, amely harmóniában áll Európával és az a jó európai érdek, amely képes magát harmonizálni a nemzeti érdekekkel.”

Emlékezetes, hogy Navracsics szeptember végén beszélt arról a Hír TV-nek, hogy nincsen Soros-terv, az Európai Bizottság napirendjén biztosan nem szerepel ilyen. Nemrég pedig Kecskeméten mondta el, hogy szerinte úgy beszélünk Európáról, mintha nem lennénk a részei.

Orbán ezt nem köszöni meg: Navracsics mondja ki, hogy nincsen semmiféle Soros-terv

Szerinte kampányfogás a sorosozás. Navracsics Tibort, az Orbán-kormány korábbi külügyminiszterét, a három éve az Európai Bizottságba száműzött fideszes politikust kérdezte a Hír Tv arról, hogy téma-e a bizottságban Soros György. A válasz: nem, egyáltalán nem téma. És persze az sem igaz, amit a kormány állít, vagyis hogy a bizottság hajtana végre valamiféle „Soros-tervet".

Figyelmébe ajánljuk