Negyedmillióval nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága

  • narancs.hu
  • 2021. március 16.

Belpol

A Závecz Research friss felmérése szerint emellett a Jobbik és a DK tábora is nőtt. A többi párt stagnál.

A Fidesz elmozdult a mélypontról, a decemberi 30 százalék után februárban 31, mostanra 33 százalékra nőtt a támogatottsága a teljes népességen belül – derült ki a Závecz Research friss közvéleménykutatásából, amelyhez a válaszokat március 2-11. között rögzítették. 

E kutatás szerint tovább erősödött a Jobbik is, tavaly év végén 7, egy hónappal ezelőtt 9 százalékon állt, most pedig 11 százalékra mérték. A Demokratikus Koalícióra februárban a választók 10 százaléka szavazott volna, ezúttal 11 százalékon állnak. A DK és a Jobbik eszerint holtversenyben az ellenzéki oldal legerősebb pártjai. 

E pártokat követi a Momentum, mely az előző hónapokéval azonos, 6 százalékos táborral bír. Az MSZP támogatottsága szintén nem változott, ezúttal is 5 százalékot érne el.

A mostani felmérés szerint az LMP és a Mi Hazánk is ugyanúgy áll, 2-2 százalékot ért el, míg a Párbeszéd és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 1-1 százalékon.

A felmérés szerint aktivizálódtak a választók: a februári 32 százalékról 27 százalékra csökkent azok aránya, akiknek nincs kedvelt pártja.

Az ezer fős minta alapján készített kutatás szerint a biztos pártválasztók csoportjában a Fidesz 46 százalékos, a kormánypártot a DK követi 16 százalékkal. A Jobbik a harmadik helyen áll, az aktív szavazók 14 százaléka voksolna a pártra, míg a Momentum 9 százalék. Az MSZP 7 százalékot kapna, a Mi Hazánk pedig 3-at. Az LMP és a Párbeszéd 2-2 százalékot kapna az elkötelezett szavazói körétől, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig 1 százalékot.

A listás szavazás esetében a választókorú népesség körében az ellenzék kontra Fidesz verseny szorosabb lett március elején: előbbi 37, utóbbi 36 százalékon áll.

(Závecz Research)

Figyelmébe ajánljuk