Nem kell visszamennie Tarsoly Csabának a börtönbe

  • narancs.hu
  • 2017. június 23.

Belpol

Házi őrizetben maradhat.

Döntött a Kúria, lesöpörte az ügyészség fellebbezését, így házi őrizetben maradhat az egykori Quaestor-vezér, Tarsoly Csaba – írja a hvg.hu.

Tarsoly Csaba: „Kaptam egy ígéretet a megfelelő helyről"

A Quaestor egykori elnök-vezérigazgatója, a Quaestor-ügy első rendű vádlottja. Az ő története következik. Az ügyészség szerint 210 milliárd forint tűnt el, és csak Tarsolyt 753 rendbeli, bűnszervezetben elkövetett csalással és sikkasztással vádolják. A vád szerint a Quaestor fiktív kötvényeket bocsátott ki, és Tarsoly a cég házipénztárát is dézsmálta.

Áprilisban, két év előzetes letartóztatás után a Fővárosi Ítélőtábla kiengedte a Quaestor-csoport korábbi tulajdonos-vezetőjét. Tarsoly Csaba tavasszal házi őrizetbe került, de a döntés ellen az ügyészség fellebbezett.

A Kúria mostani döntésével jóváhagyta az előzetes letartóztatás megszüntetését, fenntartva a házi őrizetet. Az ügyészség azzal érvelt, hogy fennáll a bűnismétlés veszélye, ezért kellene továbbra is, vagyis újra börtönbe kerülnie a Quaestor-vezérnek. A bíróság ezzel nem értett egyet, mert Tarsoly cégei mind vég- vagy felszámolás alatt állnak, így gyakorlatilag nincs is mivel „megismételnie” a bűncselekményeket.

Figyelmébe ajánljuk