Nem közli már az energetikai hivatal, mennyiért szerzik be az áramot, amit a lakosságnak adnak el

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 3.

Belpol

Az energetikai hivatal szerint ez az adat már nem fontos, és eddig sem volt az a fogyasztók számára.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerint tavaly nettó 14,93 Ft/kWh volt országosan a villamos energia egyetemes szolgáltatásban a "tényleges piaci vásárlási átlagár". A 24.hu arra lett volna kíváncsi, mennyibe kerül most, vagyis ez évben 1 KWh. De mint kiderült, ez az adat már nem elérhető.

A lap kérdésére a MEKH azt írta, a jövőben hasonló tartalmú tájékoztatás azért nem várható, mert egyetlen egyetemes áramszolgáltató maradt, az MVM, merthogy megvette az utolsó másik, még meglévő egyetemes áramszolgáltatót, az E.ON Áramszolgáltató Kft.-t.

A MEKH minde mellett azt is hangsúlyozta, hogy a közzététel célja eredetileg az volt, hogy tájékoztassák az egyetemes szolgáltatókat az árszabályozási pozíciójukkal kapcsolatban. Ugyanakkor szerintük ez az ár semmilyen gyakorlati információval nem bír(t) a fogyasztók számára.

"Akkor volt jelentősége (a szolgáltatók számára), amikor a piacon több, nem állami tulajdonban lévő, egyetemes szolgáltató működött."

(24.hu)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk