Nem talált bizonyítékot a jutalékos rendszerre a Városháza-ügyet vizsgáló bizottság

  • narancs.hu
  • 2022. január 24.

Belpol

De arra sem, hogy eladták volna az épületet.

„A Városháza ügyében felállított fővárosi vizsgálóbizottság munkája ma lezárult. Büszke vagyok rá, hogy a főváros vezetése a teljes átláthatóságra való törekvéséről tett tanúbizonyságot, amikor támogatta az ügyben a vizsgálóbizottság felállítását” – jelentette be Facebookon Soproni Tamás, VI. kerületi momentumos polgármester, a vizsgálóbizottság alelnöke az ügy lezárását.

A hétfői ülésen a Soproni Tamás bizottsági alelnök által készített jelentéstervezetet fogadta el a bizottság, amely egyúttal leszavazta a Kovács Péter (Fidesz-KDNP) bizottsági elnök által készített 35 oldalas tervezetet.

Soproni Facebook-posztjában azt írja, hogy a munka során több mint 10 embert hallgattak meg és ez alapján, valamint a rendelkezésünkre álló mintegy 5,5 GB terjedelmű dokumentumtömeg átnézése alapján a következő megállapításokat tették:

  1. Nem született arra vonatkozó döntés a 2019. októberében megválasztott városvezetés részéről, hogy a Városháza épülete eladásra kerüljön.
  2. Egyetlen bizottsági tag sem tudott megjelölni olyan szűkítő feltételt a pályázati kiírásban, amely a hangfelvételeken szereplő „irányított pályázatra” vonatkozó sejtetéseket alátámasztotta volna.
  3. A Fővárosi Önkormányzat ingatlanértékesítési rendszere olyan sok szereplő bevonását teszi szükségessé egy-egy ingatlan eladásában, hogy ezzel lehetetlenné válik az illegális befolyásolási kísérletek titokban maradása.
  4. A megvágottan nyilvánosságra hozott hangfelvételeken Gansperger Gyula által emlegetett „jutalékos rendszer” kapcsán megállapítást nyert (írásban és szóban tett nyilatkozatok alapján), hogy a rendszert állítólagosan működtető Berki Zsolt nem ismeri és nem volt kapcsolatban Karácsony Gergely főpolgármesterrel (2019-), Tarlós István volt főpolgármesterrel (2010-2019) és Kiss Ambrus főpolgármesterhelyettessel (2019-) sem. A két érintett nyilatkozata szerint Berki Zsolt több alkalommal találkozott Bagdy Gábor volt főpolgármester-helyettessel (2010-2019), amely találkozókon a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok értékesítés iránt érdeklődött. A Vizsgálóbizottság az általa megvizsgált anyagok, továbbá írásbeli és szóbeli nyilatkozatok alapján nem találta semmilyen nyomát, hogy a hangfelvételeken szereplő ún. „jutalékos rendszer” működött volna a Fővárosi Önkormányzat értékesítései során.
  5. A Vizsgálóbizottság kompetencia hiányában a konkrét ügyre vonatkozóan nem tud kellő mélységű vizsgálatokat elvégezni, ugyanakkor a szakértői vélemény alapján a 2022. évi választások az orosz biztonságpolitikai törekvések szempontjából kiemelt jelentőséggel bírnak, amelyből más országok tapasztalatai alapján a választásokba az orosz érdekeltségeken felhasználásával való beavatkozás lehetősége is felvetődik. Ennek részletesebb vizsgálata más állami szervek kompetenciájába tartozik.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk