Németh Szilárd a közismert besúgóval együtt talicskázta a fát

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. dec. 21., 15:22
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nemrég még Lévai Anikó fényképezkedett vele.

A csepeli önkormányzat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel közösen osztott tűzifát – tudósít az eseményről az önkormányzat honlapja, a csepel.hu. Az eseményen természetesen részt vett a kerület egykori polgármestere, Németh Szilárd is, aki a képek alapján láthatólag boldogan tolta a talicskában a tűzifát.

false

 

Fotó: csepel.hu

Feltűnik még a fotókon Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnöke, vezérigazgatója is, akiről a Magyar Nemzet újságírója, Lukács Csaba tavasszal írta meg, hogy Filozófus fedőnéven ügynökként dolgozott a Kádár-rendszerben. Lehel akkor beismerte, hogy együttműködött az állambiztonsággal – a III/III-as főcsoportfőnökség szervezte be –, és bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggeszti tevékenységét. Ám ez nem tartott sokáig, mert az ökumenikus segélyszervezet közgyűlése már május 15-én visszahívta, és visszahelyezte a pozíciójába.

false

 

Fotó: csepel.hu

Úgy tűnik, a fideszes politikusokat sem túlságosan zavarja Lehel múltja, mivel az elmúlt hónapokban több olyan rendezvényen is feltűnt, ahol kormánypárti politikusokkal közösen tartott sajtótájékoztatót. December elején pedig Lévai Anikóval (ő egyébként a segélyszervezet „jószolgálati nagykövete”), a miniszterelnök feleségével fényképezkedett és gyújtott adventi gyertyát.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. dec. 21., 15:22
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 Cyrano
    Cyrano
    2017. december 21., csütörtök 16:10
    Tégla + tuskó, (nem a talicskában levőre értettem, mert az hasábfa) lehet építkezni.
    Ezt teszi Orbán.
    Szereti a foltosokat.
  2. 2 rworse
    rworse
    2017. december 21., csütörtök 20:07
    Téglák és tuskók, mi meg ehetjük a kőlevest.
  3. 3 rworse
    rworse
    2017. december 21., csütörtök 20:07
    És akkor az örökérvényű:

    Besúgók és provokátorok...
  4. 4 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. december 21., csütörtök 21:52
    Végre sikerült Németh Szilárdot egy hozzáillő feladattal megbízni. Fa-, tuskó- és talicskaügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztos.
  5. 5 MonaLujza
    MonaLujza
    2017. december 22., péntek 19:33
    Az ember azt várta volna, hogy esetleg elszégyelli magát, hogy mások rápirítanak, csúnyán néznek rá, és ilyesmik. Elhangzik egy "nahát". De nem! Lévai Anikó ökumenikus nagyasszony továbbra is - elvégre az ő apukája is hasonló elvű volt, sőt, több visszhang nélküli, dokumentumokkal megjelent újságcikk szerint 56-osokat súgott be eredményesen -, boldogan avat, vág szalagokat, visz jótékonyan adományokat ezzel az alakkal.
  6. 6 rworse
    rworse
    2017. december 23., szombat 07:44
    A kör bezárul, a szélsőségek összeérnek.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Interjú Szabó Szabolccsal
Ellenzéki harcok Csepelen
Az elhibázott tét
Ungváry Rudolf: vitában Kis Jánossal
„Válsághelyzet” ürügyén
Mire mentek el a százmilliárdok?
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra