Németh Szilárd már nem retteg attól, hogy Szél Bernadett Soros György ügynöke

  • narancs.hu
  • 2018. május 8.

Belpol

Különben aligha szavazta volna be az LMP-s politikust a nemzetbiztonsági bizottságba.

Szél Bernadett, az LMP társelnök-frakcióvezetője a Ház egyhangú döntése alapján (183 igen) ismét a nemzetbiztonsági bizottság tagja lett – írja a hvg.hu. A hír így folytatódik: „Ezt tehát megszavazták a kormánypárti képviselők is, köztük a fideszes Németh Szilárd, aki bizottsági alelnökként hónapokon át arra hivatkozva bénította meg a titkosszolgálatokat ellenőrizni hivatott testület munkáját, hogy a 2014-ben általa is elfogadott LMP-politikus »Soros embereként« nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért jelenlétében nem lehet titkos ügyekről tárgyalni.”

Úgy tűnik tehát, hogy Németh Szilárd 1. már nem gondolja Soros ügynökének Szélt, 2. vagy soha nem is gondolta annak, csak benyögte.

(Egyébként a parlamenti honlapon szereplő irat szerint Németh Szilárd nem is lesz tagja a nemzetbiztonsági bizottságnak, annak fideszes alelnöke Németh Zsolt lesz. Ez azonban alighanem elírás, mert Németh Zsolt a külügyi bizottságot is vezeti majd, ami sokkal hihetőbb, életszerűbb verzió, ismerve a politikus előéletét. A nemzetbiztonsági bizottságot a jobbikos Mirkóczki Ádám fogja vezetni. Frissítés: mégsem elírás, a bizottság tagjai megerősítették a 24.hu-nak, hogy Németh Zsolt tényleg Németh Zsolt! Hoppá, ezek szerint Németh Szilárd nem lesz tag.)

 

Figyelmébe ajánljuk