Népszavazás a kettõs állampolgárságról: A vér szavaz

szerző
Mészáros Bálint
publikálva
2004/45. (11. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A népszavazásdömping egy hónap múlva sorra kerülõ elsõ fordulójában arról is kellene dönteni, hogy kaphassanak-e állampolgárságot a határon túli magyarok. Ám úgy kellene mérlegelni, hogy elõzõleg nem sikerült tisztázni: mindennek mik a feltételei, és az esetleges új állampolgárokat milyen jogok és kötelezettségek illessék meg.

A népszavazásdömping egy hónap múlva sorra kerülõ elsõ fordulójában arról is kellene dönteni, hogy kaphassanak-e állampolgárságot a határon túli magyarok. Ám úgy kellene mérlegelni, hogy elõzõleg nem sikerült tisztázni: mindennek mik a feltételei,

és az esetleges új állampolgárokat milyen jogok és kötelezettségek illessék meg.

A kérdés a kifejezés elterjedtségének ellenére nem a kettõs állampolgárság bevezetésérõl szól - ez az intézmény ma is létezik a magyar jogban -, hanem arról, hogy a szomszédos országokban élõ magyarok a saját állampolgárságuk mellé minden különösebb faxni nélkül is megkaphassák-e a magyart is. Az állampolgársági törvény rendelkezéseinek értelmében egy "mezei" kérelmezõ ma akkor jogosult e státusra, ha nyolc éven át Magyarországon lakott, büntetlen elõéletû, nem folyik ellene büntetõeljárás, megélhetése és lakó-helye Magyarországon biztosított, honosítása nem sérti az ország érdekeit, továbbá alkotmányos alapismeretekbõl magyar nyelvû vizsgát tett. Ehhez képest azoknak, akik magyar nemzetiségûnek vallják magukat, és felmenõjük magyar állampolgár volt, a törvény csak egy év ittlakás igazolását írja elõ - a többi feltételt azonban nekik is teljesíteniük kell.

A "kettõs állampolgárság" igénye többször felmerült, legutóbb a Fidesz-kormányzás alatt; az akkori kabinet ennek kiváltására hozta létre a státustörvényt, melyet késõbb a Medgyessy-kormány szinkronizált az uniós normákkal és a szomszédos országok elvárásaival. (A kedvezménytörvény magyarságkritériumairól lásd Ki a magyar? címû keretes írásunkat.) Azóta Szlovákia már EU-tag, és Románia, valamint Horvátország csatlakozása is belátható közelségbe került. Az intézményesített kapcsolat leginkább a vajdasági és a kárpátaljai magyaroknak jelenthetne valamiféle megoldást, bár Ukrajna jogrendje ezt egyelõre nem teszi lehetõvé, mivel nem ismeri el a kettõs állampolgárságot. A népszavazást végül a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) kezdeményezte (a Fidesz elõbb hallgatólagosan, utóbb nyíltan támogatta), az Országos Választási Bizottság (OVB) hitelesítette az aláírásgyûjtõ ívet, a felteendõ kérdés pedig megjárta az Alkotmánybíróságot is. A megfelelõ számú (minimum 200 000 érvényes) aláírás simán meglett, ezért az Országgyûlés szeptemberben elrendelte a referendum megtartását. Az ügy ezután még egyszer az Alkotmánybíróság elé került, de mivel a taláros testület újfent mindent rendben talált, a köztársasági elnök december ötödikére kiírta a nép-szavazást.

A kérdés így hangzik: "Akarja-e, hogy az Országgyûlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - kérelemre - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségûnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. tv. 19. § szerinti >>Magyar igazolványnyal<< vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?" E téma egymagában nem biztos, hogy szélesebb néptömegek urnához özönlését eredményezné, de ugyanazon a napon egy másik kérdésben is nyilatkozhatunk: a kórház-privatizáció kapcsán elmerenghetünk a szocializmus részleges visszaállításán is, ami jóval kézzelfoghatóbb, így a szavazási részvétel nemigen tippelhetõ meg. A referendum akkor lenne eredményes, ha az egyes kérdésekre az összes választásra jogosult polgár negyede plusz egy fõ - vagyis valamivel több mint kétmillió szavazó - adna azonos választ.

Belátásuk szerint

Miután az OVB hitelesítõ határozata ellen az év elején kifogást nyújtottak be, a kérdés tartalmi megfelelõségérõl az Alkotmánybíróság határozott. Az indítványozó úgy vélte, hogy az eredményes népszavazás olyan törvény megalkotására kötelezné az Országgyûlést, amely sértené az állampolgárságról szóló európai egyezmény diszkriminációellenes rendelkezéseit: ilyen kérdésben viszont nem lehet népszavazást tartani. A testület arra jutott, hogy nem mindenfajta megkülönböztetés ellenté-tes az egyezménnyel: nincs szó a diszkrimináció tilalmának megsértésérõl, ha a különbségtétel eltérõ tényállási elemek alapján történik, továbbá ha a megkülönböztetés közérdeken alapul, és a közösség érdekeinek védelme arányban áll az alkalmazott hátrányokkal. A határozat hivatkozik az egyezmény kommentárjára is, mely szerint megalapozott az a honosítási kedvezmény, amelyet a nemzeti nyelv ismerete, a leszármazás vagy a születési hely alapján nyújtanak. (Az egyik szerkesztõségi munkatárs közeli hozzátartozója például ugyanazon egyházi schutzpasszal igazolta egyenes ági õse magyar nemzetiségét, amivel 1942-ben a felmenõ azt igazolta az akkori magyar állam elõtt, hogy nem zsidó.) A dokumentum maga is elõír kedvezményeket házastársi kapcsolat, az állam területén való születés és tartózkodás, valamint hontalan státus alapján, és elismeri a tagállamok azon gyakorlatát, amely bizonyos esetekben rövidebb tartózkodási idõhöz köti a kedvezményes honosítást.

Kukorelli István alkotmánybíró a különvéleményében (melyhez Holló András is csatlakozott) azonban kifejtette: a kommentár által említett példák objektív jogi tények. Nem vonta kétségbe, hogy a jogalkotónak az állampolgárság könnyebb megszerzése érdekében lehetõsége van az objektív feltételek némelyike alól további mentességet biztosítani, de nem az összes alól. A népszavazásra bocsátandó kérdés viszont kizárólag egy szubjektív feltételhez kötné a kedvezményes honosítást: az illetõ vallja magát magyarnak. A jogcím független a lakóhelytõl, születési helytõl, nyelvtudástól (ez a "Magyar igazolvány" megszerzéséhez sem feltétlenül szükséges), leszármazástól. A jelenlegi állampolgársági törvény alapján két feltétel alól még a legkedvezményesebb esetben sem adhat felmentést a köztársasági elnök: a honosítás ne sértse a Magyar Köztársaság érdekeit, illetve a kérelmezõ büntetlen elõéletû legyen, és bíróság elõtt ne legyen ellene büntetõeljárás folyamatban. Eredményes referendum esetén a törvényhozás immáron az Alkotmánybíróság pecsétjével is ellátott felhatalmazást kapna akár e feltételek kihagyására is. Kukorelli István talán legfontosabb észrevétele szerint a kérdés azért sem volna népszavazásra bocsátható, mert "a nemzetiségre (nemzeti hovatartozásra) mint egyetlen állampolgárság-szerzési feltételre utalás sérti" az állampolgárságról szóló európai egyezmény 5. cikkében foglalt diszkriminációtilalmat. A nemzeti hovatartozásról szóló nyilatkozat ugyanis önmagában nem alkalmas a polgár és az állam közötti "szoros, valódi (effektív) kapcsolat létének bizonyítására". Kukorelli a lényeget mondja ki: a népszavazás kezdeményezõi és támogatói nem az országhoz (az államhoz, államterülethez), hanem a nemzethez kívánják kötni az állampolgárság intézményét, s ily módon szembemennek azzal az európai felfogással, mely szerint az állampolgárság a szuverenitás (terület, népesség, fõhatalom) klasszikus alkotmányjogi, nem pedig etnikai alapú intézménye.

Az ügydöntõ népszavazást elrendelõ országgyûlési határozat ellen szeptemberben ismét kifogást nyújtottak be. Az indítványozók többek között azt nehezményezték, hogy az állampolgárok a kezdeményezés céljairól, elõnyeirõl, hátrányairól semmilyen tájékoztatást nem kaptak, ami pedig sérti a közérdekû adatok megismeré-séhez való alkotmányos jogot. A "megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon" szövegrész pedig sérti a népszavazási törvényben foglalt egyértelmûség elvét, hiszen ebbõl nem derül ki, pontosan milyen feltételekkel lesz megszerezhetõ az állampolgárság, s így nem lehet a támogatásról vagy az elutasításról dönteni. Az Alkotmánybíróság azonban úgy találta, hogy ezeket az aggályokat tartalmuk szerint a hitelesítés szakaszában lehetett volna elõterjeszteni, hiszen azt a döntést "lényegében bárki kifogással támadhatja meg". Ezt az indítványozók akkor elmulasztották, az elrendelõ országgyûlési határozat után viszont a testület már csak a formális szabályszerûségekrõl, például az eljárási szabályok betartásának felülvizsgálatáról dönthet. Ez alól kivételt jelenthetnek azok az esetek, amikor a két vizsgálat között lényeges változások történnek: például módosul az alkotmány, vagy nemzetközi szerzõdés lép életbe, illetve veszíti el a hatályát - ám ilyen körülmények nem merültek fel, ezért a kifogásokat vizsgálat nélkül elutasították.

Ami van

Ezzel elõállt az a helyzet, hogy a törvényhozás adott esetben a lehetõ legtágabb jogalkotási tevékenységre kaphat felhatalmazást: az igen gyõzelme esetén a szavazó kedvû polgárok kockázatkedvelõ részhalmaza december ötödikén arra utasítja az Országgyûlést, hogy valamikor hozzon valamilyen jogszabályt, amely azután valahogy könnyebbé teszi a határon túli magyarok honosítását. Ezzel együtt pedig végsõ soron arra is, hogy - ha majd errõl lesz valamilyen kikristályosodott elképzelés - töltse is meg ezt tartalommal, azaz igazítsa hozzá a vonatkozó törvényeket is, vagy esetleg mégse. (Egy esetleges majdani vállalkozó kedvû és kockázatkedvelõ kormány pedig igen érdekes tartalommal is megtöltheti, amitõl mindenkit mentsen meg a magyarok istene.)

Az állampolgári törvénybõl ugyan csak ki kellene húzni a magyarországi megélhetésre, a lakóhelyre és az egy év itt-tartózkodásra vonatkozó részeket (bár kétharmados törvényeknél ennyi sem szokott sikerülni), de ez elõtt konszenzusra kellene jutni abban, hogy milyen jogok és kötelezettségek illessék meg a külhoni magyar állampolgárokat. Erre kevés volt másfél évtized, és semmi okunk arra számítani, hogy a népszavazás e problémát megoldja.

Az egyik legfontosabb kérdés a szavazati jog megadása. A jelenlegi szabályozásban ez egyértelmû: az alkotmány kimondja, hogy "A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkezõ minden nagykorú magyar állampolgárt megillet az a jog, hogy az országgyûlési képviselõk választásán választó és választható legyen, valamint országos népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen". Ha valamelyik honi politikai erõ a határon túli állampolgárokra is ki akarná e jogot terjeszteni, akkor el kellene érnie az alkotmánymódosítást.

Az alaptörvény nem köti magyarországi lakhelyhez a szociális biztonsághoz való jogot, de annak megvalósítását a társadalombiztosításra és a szociális intézmények rendszerére bízza. A hatályos törvény pedig az egészségügyi ellátás és a nyugdíj feltételéül fõ szabályként nem az ittlakást, de még csak nem is a magyar állampolgárságot jelöli meg, hanem a járulékfizetést. A nem Magyarországon élõ kettõs állampolgároknak nem lenne kötelezõ tb-járulékot fizetni, de aki megteszi, az a befizetéssel arányos ellátásra válhatna jogosulttá. A járulékfizetés természetesen az itthoni munkavégzésbõl eredne, melyre egyébként a magyar útlevél birtokában automatikusan lehetõség nyílna (ez kedvezményes elbírálással jelenleg a magyarigazolvánnyal rendelkezõknek is csak évi három hónap idõtartammal lehetséges). Ugyanez igaz az adózásra is: állandó itteni lakóhely híján a kettõs állampolgároknak csak a jövedelemszerzés helye alapján belföldrõl származó bevételeire terjed ki az adókötelezett-ségük. És így van ez a szociális ellátásról szóló törvényben is, melynek hatálya szintén az itt élõ állampolgárokra vonatkozik. Ezek a törvények egyszerû többséggel módosíthatóak, így bármikor el lehet játszadozni az államháztartás és a társadalombiztosítás romba döntésének gondolatával. A kezdeményezõ MVSZ elnöke, Patrubány Miklós nyilatkozatai szerint a szövetség létrehozná a "külhoni magyar adóalapot", amelybe a kettõs állampolgárok az itteni munkájuk után fizetnének, és abból kapnák a juttatásaikat, megkímélve a magyar költségvetést; de ez egyelõre nem több egy kósza ötletnél.

Bizonyos jogszabályok nem szólnak itthoni lakóhelyrõl, mivel megalkotásukkor ez a szempont még nem merült fel: ilyen például a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet is, amely minden, a feltételeknek egyébként megfelelõ magyar állampolgárra vonatkozik. Továbbá az alkotmány minden állampolgár kötelességévé teszi a haza védelmét, és az általános honvédelmi kötelezettség alapján a fegyveres, az a nélküli vagy a polgári szolgálat teljesítését. Erre megint csak azt mondhatjuk: eldöntésre vár, hogy mit szeretnénk és tudunk adni a határon túli magyaroknak, és mit várunk el tõlük.

Bár eredményes népszavazás esetén a törvényhozás meglehetõsen szabad kezet kapna, a politikai konszenzus ettõl még nem válik megkerülhetõvé, vagyis nem kellene pánikszerû jogalkotásra számítani. Hasonló példaként felhozható a sorkatonaság megszüntetése, ahol pedig alapvetõen mindegyik párt ugyanazt akarta: miután a honvédelmi törvény módosítása a múlt héten nem kapta meg a kétharmados támogatást, fennmaradt a hadkötelezettség, de a kormány szándékaival megegyezõen nem lesz több bevonulás. Az abszurd helyzetet az idézte elõ, hogy az ellenzék szerint a törvény elõtt az alkotmányt kellett volna módosítani, ám az arra vonatkozó javaslatát a kormány visszavonta.

Ne sürgess má'

Még ennél is beszédesebb az a tökölõdés, ami a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok szavazása körül tapasztalható idestova tizenöt éve, máig végleges megoldás nélkül (lásd Mi legyen? címû keretes írásunkat). Ha az efféle, egyébként rendkívül lényeges, de nem nagyon bonyolult kérdésben sem sikerül megegyezni, akkor lehet némi elképzelésünk arról, hogy milyen ütemû lenne a megállapodás összeácsolása a mostani népszavazás sikeressége esetén. A legvalószínûbb, hogy az Országgyûlés a mulasztásos alkotmánysértésekbõl álló gyûjteményét egészítené ki egy elemmel, viszont nyilván sokat hallanánk arról, hogy adott pillanatban éppen melyik párt volt a hibás.

December ötödikén mindenesetre az Országgyûlést kötelezõ nyilatkozatra kérheti fel a köz úgy, hogy se a társadalomnak, se a politikusoknak fogalmuk sincs arról: mit jelenthet ez az egész a késõbbiekben az itthoniaknak, vagy egyáltalán milyen megoldások jöhetnek szóba. Még ennyire sincs tisztázva, hogy a kedvezményes honosítás a határon túliak szülõföldön maradását vagy elvándorlását katalizálja-e (na, vajon melyiket); és ha kiderült, akkor ezért a "két félnek" milyen árat kell fizetnie, és kinek milyen elõnye származik belõle. Bár a támogatók feszt hajtogatják, korántsem biztos, hogy az érzelmi kötõdés erõsítésére és a határátlépés megkönnyítésére tényleg ez a legjobb megoldás-e. A következmények beláthatatlanok és meg-jósolhatatlanok.

Mészáros Bálint

Ki a magyar?

Az esetleges kettõs állampolgárság alapjául szolgáló kedvezménytörvény szerint magyarigazolványt az kaphat, aki tud magyar nyelven, vagy a lakóhelye szerinti állam nyilvántartja magát magyar nemzetiségûnek vallóként, illetve egy kinti, magyar nemzetiségû személyeket tömörítõ szervezet vagy egyház bejegyzett tagja. Az igazolvány kiváltásakor a szomszédos államok magyar közösségei által mûködtetett területi információs irodákhoz kell fordulni, itt lehet bizonyítani a nyelvtudást is. Az irodák eljuttatják a kérelmet az adott országban mûködõ diplomáciai és konzuli képviseletekhez, amelyek igazolást állítanak ki arról, hogy a "nemzethez tartozás" feltételei teljesültek-e. Ez az okirat lehet egy magyar tannyelvû iskolai végzettségrõl szóló bizonyítvány, magyar szervezet vagy egyház igazolása a szervezethez, egyházhoz való tartozás tényérõl, vagy az adott szomszédos ország illetékes szerveinek arról szóló igazolása, hogy az állampolgársága szerinti állam a kérelmezõt magát magyar nemzetiségûnek valló személyként tartja nyilván. Ha ilyen okirat nincs, akkor a feltételek fennállásáról a külképviselet tájékoztatást kérhet a magyar közösség által létrehozott társadalmi szervezettõl. Ha se okirat, se tájékoztatás, a kérelmet akkor is továbbítani kell Magyarországra, ahol az igazolvány kiadásáról a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala dönt. Mostanáig a 825 ezer kérelem alapján mintegy 815 ezer igazolványt gyártottak le (ebben benne van a magyar hozzátartozói igazolványok száma is), ebbõl csaknem félmillió igénylés érkezett Romániából, 107 és 120 ezer Szerbiából és Ukrajnából, 96 ezer Szlovákiából. Az átadott okmányok száma 694 ezer.

Mi legyen?

Az 1989-ben hozott választási törvény eredetileg úgy szólt, hogy a szavazásban akadályozott az, aki a szavazás napján külföldön tartózkodik. Ezt a rendelkezést az Alkotmánybíróság 1990-ben megsemmisítette, mivel ez "a modern hírközlési és közlekedési viszonyok mellett" indokolatlanul sértette a választás alapvetõ jogát. Az így keletkezett joghézagot a parlament azonban nem a külföldi szavazás módjának meghatározásával szüntette meg, hanem azzal a frappáns megoldással, hogy a megszüntetett passzust beemelte az alaptörvénybe - így az a továbbiakban elérhetetlenné vált az Alkotmánybíróság számára, és a választási eljárásról szóló törvény 1997-es megalkotásakor sem merült föl a rendezés igénye. A választójognak az országban tartózkodáshoz való kötését végül külsõ kényszer, az uniós csatlakozás miatt szükséges alkotmánymódosítás szüntette meg, 2004. május elsejei hatállyal. A pártoknak azonban azóta sem sikerült dûlõre jutni a választási eljárásról szóló kétharmados törvény módosításáról (pedig az alkotmánymódosítást 2002 végén már elfogadták). Emlékezetes volt az európai parlamenti választások elõtti huzavona, amit akkor eseti jelleggel, csak arra az alkalomra oldottak meg. Szeptemberben az Alkotmánybíróság is figyelmeztette az Országgyûlést a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzetre, és felhívta a Tisztelt Házat, ugyan módosítaná már a választási eljárásról szóló törvényt. Miután a köztársasági elnök is sürgetõleg lépett föl, született valamiféle eredmény: a küszöbönálló népszavazásokra és az idõközi országgyûlési választásokra tekintettel ismét csak ideiglenesen, 2005. december 31-ig szóló hatállyal rendezõdött a magyar állampolgárok külföldön történõ szavazása.

Amit el kellene dönteni: mûködjenek-e a külképviseleteken szavazóbizottságok. A Fidesz szerint igen (a csalás így teljesen kizárt, de ez a megoldás aránytalanul drága), a többi párt szerint meg lehet bízni a külképviseletekben dolgozókban (a szavazás pedig történhetne levélben - mondja az MDF, elektronikusan - szorgalmazza az SZDSZ, így is, úgy is - ajánlja az MSZP).

Az eseti kompromisszum: nem küldünk ki bizottságokat, de a pártok, ha akarnak, a saját költségükön küldhetnek megfigyelõket. Ezek az emberek - a Fidesz javaslatával szemben - csak szavazati joggal rendelkezõ magyar állampolgárok lehetnek.

szerző
Mészáros Bálint
publikálva
2004/45. (11. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:

Legfrissebb Narancs

Kamukoncert, kamuszínház
Trükközés a taóval
Minden harmadik
Gyerekszegénység
Laki Mihály írása
Megvédi-e az MTA az alapkutatásokat?
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...