Novák Katalin szerint szükség van a pedagógusok béremelésére, csak életszerűtlen az ehhez kellő átalakítás

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 21.

Belpol

A miniszter a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után beszélt erről.

Novák Katalin  kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón válaszolt néhány újságírói kérdésre. Az ATV vetette fel: hiába emelik a minimálbért, a pedagógusi bértábla még mindig a 2014-es 101 ezer forintos összeghez van kötve, így a pedagógusok bére nem fog emelkedni továbbra sem. Az újságíró megkérdezte: gondolkozik-e a kormány a pedagógusbér számításának megváltoztatásán.

Novák a válaszát azzal kezdte, hogy szerinte nincs arról egyáltalán vita, hogy szükség van a pedagógusbérek emelésére - írja a 444.hu.

De hozzátette: a pedagógus életpálya nem minimálbérhez kötött.

"Ilyen értelemben ez egy olyan felvetés, ami megváltoztatná a mostani logikáját a pedagógus életpályának. Én nem érzem azt életszerűnek, hogy változtassunk a jelenlegi logikán alapjaiban. Azon, hogy egyébként a pedagógusoknak a bérét kell emelni, ezzel nem tudnék vitatkozni, és nem is szeretnék.”

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.