Ön is jobban szereti most Orbán Viktort, mint áprilisban?

  • narancs.hu
  • 2017. július 4.

Belpol

A miniszterelnök örülhet, Botka László pedig szomorkodhat a legfrissebb közvélemény-kutatási eredményeket látva. Gyurcsány meg ugyanott kullog, ahol már egy jó ideje.

A Medián készített egy friss közvélemény-kutatást június 16-a és 21-e között, amelyben egyebek közt azt is mérték, melyik politikusnak hogyan változott a népszerűsége április óta. Hogy az ezerrel pörgetett plakátkampány, az EU-ellenesség, a Soros elleni szájkarate, vagy az ezerrel pörgő propaganda eredménye, nem tudni pontosan, de Orbán Viktort népszerűsége négy százalékot emelkedett áprilishoz képest.

De még így sem a miniszterelnök, hanem a mindent aláíró Áder János államfő a legnépszerűbb politikus ma Magyarországon. A dobogó harmadik fokán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerepel, őt követi a – kutatás szerint – legnépszerűbb ellenzéki politikus, a PM-es Karácsony Gergely, aki nyolc százalékot javított áprilishoz képest. Ez persze sokat nem jelent a pártjának, amely továbbra is az alig mérhető egy százalékon áll. A top tízben ott van még Szél Bernadett és Vona Gábor is, mindketten stagnálnak, ugyanannyira népszerűek, mint néhány hónapja.

Karácsony népszerű, de a pártja nem

Karácsony népszerű, de a pártja nem

Fotó: MTI

A legnagyobbat az MSZP-s Botka László népszerűsége zuhant, és már csak két hellyel van a top huszas lista utolsó helyén található Gyurcsány Ferenc előtt. Botka ellen is folyamatos a lejárató kampány, a fideszes harsonák megállás nélkül kreálják az ügyeket a szocialisták miniszterelnök-jelöltjéről, látszik is az eredmény.

A másfél éves távlatban mélypontnak számító áprilisi 31 százalék után a Fidesznek sikerült valamelyest javítani: a Medián felmérése szerint a kormánypárt ismét a teljes szavazókorú népesség 34 százalékának voksaira számíthat. Az MSZP támogatottsága kevésbé ingadozik, bár ráférne az emelkedés, hisz mostanában hol 8, hol 9 százalékon áll – gyakorlatilag két és fél éve nem mozdult ki a 8 és 11 százalék közötti sávból. A Jobbik 13 százaléka az jelenti, hogy a jobboldali ellenzéki párt továbbra is megelőzi a baloldalit, a DK és az LMP támogatottsága pedig változatlanul a parlamentbe jutás 5 százalékos küszöbe körül ingadozik.

Figyelmébe ajánljuk