Önálló miniszterelnök-jelöltet indít 2018-ban a Momentum

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 08., 15:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ezt Orosz Anna, a párt elnökségi tagja jelentette be az ATV-ben.

„Biztosan lesz önálló miniszterelnök-jelöltünk” – mondta Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Orosz Anna

A műsorvezető Vujity Tvrtko.

Csak a harmadik visszakérdezésre ismerte el, hogy saját miniszterelnök-jelöltet indítanak. Elsőre azt mondta, erről alkalomadtán, a pártprogram október 15-i ismertetésekor tájékoztatnak, másodszorra pedig azt válaszolta, most nem szeretne erről beszélni. Azt végül tényleg nem árulta el, ki lesz a miniszterelnök-jelölt.

A Momentum hétvégi küldöttgyűlése arról döntött, hogy senkivel sem fognak össze a 2018-as országgyűlési választáson.

A párttal kapcsolatos hír még, hogy egy héten belül két tag – Pottyondy Edina és Kádár Barnabás – is távozott az ötfős elnökségből. Pottyondy személyes okokra, Kádár belső nézeteltérésekre is hivatkozott. Sem Orosz Anna, sem a HírTV-ben nyilatkozó Fekete-Győr András nem kommentálta, hogy milyen nézeteltérésekről van szó. Azt mondták, két elnökségi tag lelépése természetes egy ilyen fiatal és gyorsan növekvő szervezetben. Egyébként Pottyondy Edina és Kádár Barnabás is a párt tagja marad.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 08., 15:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 54 rworse
    rworse
    2017. augusztus 10., csütörtök 14:15
    Na de hogy mondjak végre valami korrektet, értelmeset is:
    Orosz Anna jó csaj. Sunáznám... :)
  2. 53 rworse
    rworse
    2017. augusztus 10., csütörtök 14:12
    megpróbált önmagával értelmesen, koncepciózusan beszélni

  3. 52 rworse
    rworse
    2017. augusztus 10., csütörtök 14:10
    yoyo, 50

    Magyarország esetében Mohács óta a Reformkor és annak másodverziója, a Kiegyezés idején volt egy-egy rövid időszak, hogy az ország (és részei) megpróbált önmagával értelmesen beszélni. Egyébként 600 éve permanens hisztiország. (Részben érthető történelmi okokból.)
  4. 51 rworse
    rworse
    2017. augusztus 10., csütörtök 13:56
    szegedi789

    Természetesen a Narancs esetében is a poitikai hiszti témákban szoktak létrejönni a hatalmas kommentfolyamok. A zegész zország egy hiszti hatszáz éve. Kevés a kivétel.
  5. 50 yoyo
    yoyo
    2017. augusztus 10., csütörtök 13:53
    Valakicske:

    Magyarország népe képtelen arra, hogy bizonyos dolgokat másképpen is látni legyen képes, mint ahogy az éppen van, emiatt aztán egyetlen egy dologra képes, mindenre és mindenkire legyintget.

    Nem új uralkodót kell választani, hanem visszaállítani a demokráciát, legalább azon a gyerekcipős szinten, ahogy a 90-es években volt, aztán minden pártot és politikust, aki a susnyás felé indult, elküldeni a jó kurva anyjába, ahogy történt az az mdf-fel, aztán hornnal és az szdsz-szel, meg a többivel.

    Legyen egy lmp-s, dk-s vagy együttes, vagy különös, vagy tökmindegy milyen kormány, egészen kicsi vagy hatalmas nagy koalíció, aztán 4 évnyi izé után kapjanak a pofájukra akkorát, amekkorát csak megérdemelnek.

    Orbán addig volt jó, amíg 2002-ben el lehetett hajtani a halál faszára, kár, hogy később úgy alakult, hogy már soha többé ez nem lesz lehetséges.

    A demokrácia nekem nem azzal egyenértékű, hogy aki meg lesz választva, az már örökké azt csinál, amit akar. Kár, hogy az ország népének zöme ezt nem képes felfogni.
  6. 49 rworse
    rworse
    2017. augusztus 10., csütörtök 13:51
    Cyrano

    Rendben, nem adom elő az igazságosztó szerepét.


    A számos lehetőségek közül két koncepciózus javítás.

    1. Nem gondolom, hogy a véleményem megfellebbezhetetlen. Sőt. Örülök, ha másnak más a véleménye. Sokkal könnyebben és szívesebben beszélgetek akkor, ha a beszélgetőtársnak más a véleménye. Keresem is az ilyen beszélgetési lehetőséget. Ez Magyarországon nem szokás, ezért Magyarországon sokan meghökkennek, félreértenek, alkalmasint felháborodnak a véleménytisztázó szándékon, az eltérő véleményekről való beszélgetési szándékon. Kevesen értik.
    Ritkán korrigálom a véleményemet, ugyanis felkészülten és óvatosan véleményezek, alaposan megrágom a véleményemet, és a más véleményeket is. Tehát, ha kimondok egy véleményemet, akkor már előtte ismerem a jellemző ellenvéleményeket. Ergo beszélgetésben ritkán lepnek meg újszerű ellenvéleménnyel, mert mire arra kerül a sor, hogy véleményt mondok, már ismerem az ellenvélemények lehetően széles körét is, és az azokat megalapozó adatokat is. Egyszer már példálóztam tiszapolgárival, most mégegyszer. Vele azt is félszavakból meg szoktuk érteni, ha homlokegyenest mást gondolunk. Félszavakból tudjuk, hogy mit gondolunk másképp, hogyan és miért gondolunk másképp. Két-három mondatban ki tudjuk fejteni egymásnak az egész világunkat, akkor is, ha az homlokegyenest ellenkező. Egyrészt, mert akarjuk érteni a másikat, másrészt, mert feltételezzük a másikról a bizalmat, a felkészültséget. Nem szoktunk egymásnak spanyolviaszokat felfedezni. Egy-két hozzászólásban két-három mondattal el tudunk intézni egy egész estés beszélgetést a véleményünkről- nyilván ezt könnyíti, hogy persze sokszor egyetértünk, de nem ez a lényeg benne.

    2. Nem tudom, honnan veszed, hogy éppen én ne bírnám grrr-rel a gyűrődést. Egy pillanatra se álltam le a grrr-rel való gyűrődéssel, amikor itt volt-van a "fórumon" . Rendszeresen reagálok vele kapcsolatban, manapság is, amióta visszajött Nemrégóta jött látványosan vissza, de azóta is legalább ötször gyűrődtem az ügyeivel. Régóta másképp teszem ezt, mint például te teszed. Anno módszert változtattam, ővele már régóta nem kommunikálok, mert megtapasztaltam, hogy értelmetlen, ergo, ignorálom. De róla, vele kapcsolatban rendszeresen megnyilvánulok - sajnos muszáj. A visszatérése óta is számos megállapítást tettem a grrreselyű tevékenységével kapcsolatban. Dokumentált. Kilátástalan tevékenységekben nálam kitartóbbat a világon nem találsz. Ezt már írtam, érdemes elhinni. Ennek ellenére igyekszem ügyedben felhagyni az "igazságosztó" szerepével (most "osztottam" másodszor, legyen ez az utolsó, remélem nem feledkezek meg magamról). Elnézést, hogy segíteni akartam.
  7. 48 szegedi789
    szegedi789
    2017. augusztus 10., csütörtök 11:59
    Rworse, "beleálltam". Bár most csak végigvezettem cyrano módszerét, és felhívtam rá figyelmét 2006ozás meg a tudom is én, hát kicsit fals hangokból született. Nem tudom, általában c. és még pár nickname bedob mindenféle hülyeséget, összeesküvéselméletet (utóbbi időkben momentum lett itt a kedvenc e téren, egy 2-3 % párt . . . bár tavaszra jobb lesz a helyzet . . . úúúúúúúúú !), én erre vagy ironizálgatok ezen, vagy felhívom rá figyelmüket, de kapom... Most is mi van ? Honnan indulunk ?
    De tényleg, rworse, ez baromi fárasztó, UNCSI. Politikai hiszti közepében tobzódni . . .
    Keresek valami izgalmasabb dolgot.
    Pá.
  8. 47 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. augusztus 10., csütörtök 11:11
    A Momentum becses tagjai pillanatok alatt a magyar politikai pocsolya részeivé váltak, ráadásul az önreflexió teljes hiányával is rendelkeznek, hasonlóan ellenzéki társaikhoz, azt képzelik magukról, hogy ők az új "erő", a "jövő", holott az elaggott múlt összes jellemzőjével rendelkeznek, bár politikailag az sem derült ki, hogy kicsodák, a szemétbe velük is, oda valók a fidesszel együtt.
  9. 46 Valakicske
    Valakicske
    2017. augusztus 10., csütörtök 10:49
    yoyo (23)

    Mivel láttam a fiatal Orbánt és látom a mostanit, sőt, ebben az országban éltem a köztes időben is, azt hiszem, meg tudom ítélni, hogy kiből mit lehet kinézni.
    A Momentumból pl. azt, hogy ugyanezt a pökhendi stílust még fokozni is tudják majd.

    Nem óhajtom Orbánt, egy fél pillanatig sem - egészen 1994 óta ez a véleményem róla -, de ha valaki arra vár, hogy ezek a nagyképű, az ország - ha patetikusan akarok fogalmazni, akkor hívjuk őket így, mert ők vannak a legtöbben! - KÖZEMBEREIVEL soha, sehol szót nem értő, azok problémáit még csak megközelítőleg sem érzékelő, nem tudom, honnan és ki által szalajtott pártfunkcikezdemények zavarják el Orbánt és teremtik újjá az immáron harmadik, elbukott köztársaságot, annak minden lényegi elemével együtt .... hát az vak és süket.
    Ezek ugyanazok - by Bródy János.
  10. 45 Cyrano
    Cyrano
    2017. augusztus 10., csütörtök 09:53
    Rworse: jobb lenne, ha nem adnád elő az igazságosztó szerepét.
    Mióta csak betetted a lábad a fórumra, azt gondolod, a te véleményed megfellebbezhetetlen.
    Kezdve azzal, hogy grrr-rel te majd jobban szót értesz, mint mi, (aztán heteken belül borult a bili, miközben mi másfél éve bírtuk a gyűrődést), folytatva azzal, hogy a yoyoval és velem folytatott vitában még csak érteni sem akartad, miről beszélünk. (Az csak hab volt a tortán, hogy szépen leírtad a fidesz-retorikát a szegény gyerekek támogatásáról, miközben én is adok tanszereket, füzeteket olyan támogató csoportoknak, akik a "végekre" viszik el azokat. Javaslom, nézz körül a neten, elég sokan próbálnak segíteni. Ha nem lelsz, szívesen szolgálok adatokkal.)

    Szegedi a szememben (és ha jól emlékszem nemcsak az enyémben, mert más más is szóvá tette) egy ostoba, öntelt pozőr, aki azt hiszi a skatulyái bármennyire is érdekelnek. Aki nem képes máshogy, mint skatulyákban gondolkodni, azzal nincs miről beszélni. (Arról már ne is szóljak, hogy szövegértési gondjai néha égbekiáltóak. A hazugságai/ferdítései pedig unalmasak.)
    Értelmesen vitatkozni azzal lehet, akinek vannak érvei nem csak indulatai. (Pl. a dk-val kapcsolatban. Elmesélnéd, miféle joga van szegedinek folyvást dk-sozni, és ezzel - persze szerinte - negatív színbe feltüntetni a vitapartnerét?)

    Úgy emlékszel, hogy én kezdtem,
    Ja és ez egy döntő érv ebben a vitában.:( (Amúgy meg rosszul emlékszel. Egyszer egy válaszomat félreértette, azóta én vagyok az ősellensége. ) Amit leszarok.
    Ahogy az összes minősitgetést, kioktatást.

    Ezután is elmondom a véleményem (ha időm/kedvem úgy hozza szegediről is, akire hetek óta nem reagáltam, most is csak a mérhetetlen tisztességtelen dumája miatt tettem), ebben senki sem (csak a moderátor) tud megakadályozni.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Andy Vajna terjeszkedik
Vidéki rádiók beolvasztása
A sötétség pedagógiája
Gyerekverő keresztények
Interjúk
Siewert András (Migration Aid), Balázs János, Hevér Gábor
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra