Önálló miniszterelnök-jelöltet indít 2018-ban a Momentum

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 08., 15:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ezt Orosz Anna, a párt elnökségi tagja jelentette be az ATV-ben.

„Biztosan lesz önálló miniszterelnök-jelöltünk” – mondta Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Orosz Anna

A műsorvezető Vujity Tvrtko.

Csak a harmadik visszakérdezésre ismerte el, hogy saját miniszterelnök-jelöltet indítanak. Elsőre azt mondta, erről alkalomadtán, a pártprogram október 15-i ismertetésekor tájékoztatnak, másodszorra pedig azt válaszolta, most nem szeretne erről beszélni. Azt végül tényleg nem árulta el, ki lesz a miniszterelnök-jelölt.

A Momentum hétvégi küldöttgyűlése arról döntött, hogy senkivel sem fognak össze a 2018-as országgyűlési választáson.

A párttal kapcsolatos hír még, hogy egy héten belül két tag – Pottyondy Edina és Kádár Barnabás – is távozott az ötfős elnökségből. Pottyondy személyes okokra, Kádár belső nézeteltérésekre is hivatkozott. Sem Orosz Anna, sem a HírTV-ben nyilatkozó Fekete-Győr András nem kommentálta, hogy milyen nézeteltérésekről van szó. Azt mondták, két elnökségi tag lelépése természetes egy ilyen fiatal és gyorsan növekvő szervezetben. Egyébként Pottyondy Edina és Kádár Barnabás is a párt tagja marad.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 08., 15:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 44 rworse
    rworse
    2017. augusztus 10., csütörtök 07:38
    Cyrano

    Valóban "sarkosabb" lettél.
    Yoyo (és mások) tartja magát az értelem szintjén veled szemben is, de szegedivel hónapok óta kihozzátok egymásból az óvodai macsót. Szegedi beleszállt ebbe, de meglátásom szerint ott is te voltál, te vagy a kezdeményező. Apelláltam már rá, hogy e két, egyébként értelmes ember óvodáját milyen szomorú nézni. Pedig csak egy pillanatig tartana odafigyelnetek, és abbahagyni. Azért neked írom, mert mint mondtam, szerintem te vagy a kezdeményező. Másokkal szemben is, akik szintén nem érdemlik meg, indulatoskodsz, de ott nem vészes, mert mások nem szállnak bele az öblögetésbe, így nem fajul el. Szegedi azonban beleszáll, és már hónapok óta mást se csináltok, mint iiiááá vadszamááár. Prímán el tudnátok beszélgetni, vitatkozni, ehelyett veszekedtek, veszekedtek, vagdalkoztok, vagdalkoztok - mondom, szerintem te hoztad ezt a helyzetet létre, neked kéne helyrehozni. Mindkettőtök értelmes, művelt ember, és csak oviztok, hónapok óta. Hihetetlen. Szomorú.



  2. 43 Cyrano
    Cyrano
    2017. augusztus 10., csütörtök 06:29
    Egy fidesznyik, akinek a pontatlan (nem Orbánt, fideszt mondott, bár normális ember pontosan tudja, hogy a kettő azonos) idézet az hazug idézet, az minden egyéb aljasságra képes.
    Eddig sem becsültem sokra a gondolkodási képességét (???), azt is láttam, nem vagyok egyedül ezügyben, de megismétlem: nem tanítok differenciálszámításra ruhafogast.
  3. 42 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. augusztus 10., csütörtök 01:24
    elbaszott buta faszok
    ez megbocsájthatatlan, mármint butának lenni a fasiszták ellen, ez megbocsájthatatlan, mármint még a fasisztáknál is butábbnak lenni
    nomentum.
  4. 41 szegedi789
    szegedi789
    2017. augusztus 10., csütörtök 00:01
    Aránytévesztés ?

    Demokratikus módszerek elfogadása tényleg vízválasztó. Idézési technikája után,

    Cyry neked is ???
  5. 40 szegedi789
    szegedi789
    2017. augusztus 09., szerda 23:55
    Na. Várjunk csak, Cyry !

    1. Egy részletet hozol egy interjúból. Ami kb. arról szólt, hogy egy ijfú politikus 2006-tól kormányra kerüléséig fideszszel szimpatizált, majd csalódott bennük látva "teljesítményük". Őszödi beszéd nyilván nemcsak kronológiai támasz (bár ekkoriban egy gimnazistáról beszélhetünk ! Cyry, hajah !), de ebben nem olvasható, haj mily' jó volt az utcai zavargások . . .
    2. Erre felhívtam figyelmed. És költői kérdéssel éltem, hogy az egykori fidesz szavazóval mi lesz, ha a fidesz árvákat is óhajtja a ballib tömb bekebelezni bizonytalanok mellett . . . Költői kérdés, Cyry . . .
    3.Majd megkaptam én is ezt a demokrata/nem demokrata érvelést, ami eleve egy ön által beállított hazug alaphelyzetből eredezteti.
    4. Majd a hazug idézés után, előjő a mai szánalmas fészbukvagdalkozással, meg trumppal, meg . ..

    5. Alapvetően egy 5% alatti, képlékeny párt hívta elő önből mindezt. . . Váó . . .


  6. 39 Cyrano
    Cyrano
    2017. augusztus 09., szerda 23:07
    szegedi: magának elmagyarázni bármit....ennyi erővel egy ruhafogasnak is megtaníthatnám a differenciálszámítást.:(
    De hát ilyenek a fidesznyikek.
    Csak mantráik vannak, gondolataik nincsenek.

  7. 38 szegedi789
    szegedi789
    2017. augusztus 09., szerda 22:48
    Idézési technikája pedig hazudik.
  8. 37 szegedi789
    szegedi789
    2017. augusztus 09., szerda 22:45
    Még szerencse , hogy dékánél angol kisasszonyok pötyögnek az internetre. De legalább a borzalmas utánpótlás láttán még előjön a felsőbbrendűség. Jaj, miért nem egyből demokrataként borzadunk. Majd még antiszemitizmus kártyát is elővarázsoljuk. És ezt 2006-tal fejeljük.
    Nincs kérdés. Nincs válasz. Borzadunk.
  9. 36 Cyrano
    Cyrano
    2017. augusztus 09., szerda 21:59
    Csak azért, hogy teljes legyen a kép, az Ungár Péter balhé után így nyilatkozott a Momentum alelnöke:

    "Sok ballibsi, álértelmiségi pöcs, akik szerint az erkölcsi alapvetések csak mindenki másra vonatkoznak, az ő baráti körükre nem. "Rock and roll", "hősöm" (mondja az LMP-s kézben lévő Reflektor meg Szomszédok forever), mi? Megnézném, mennyire lenne rock and roll, ha a te lányodra vagy fiadra mászna rá valaki az akarata ellenére. A haveroknak (meg a pártnak) ilyenkor minimum kussolni kéne, nem még bevédeni azzal, hogy ők is szoktak bulikázni
    - írta Facebook-posztjában Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke."

    Szép, kerek, politikushoz illő szöveg. Előre a tahóság útján, hiszen Orbán, Trump már szépen kitaposta.:(
  10. 35 Cyrano
    Cyrano
    2017. augusztus 09., szerda 21:37
    Jól van yoyo, én feladom. te vagy, aki görcsösen ragaszkodik a fixa ideájához, aztán a másikat vádolod ezzel.
    Én ugyan nagyon hiányolom a kezdeti jókedvű, kevésbé görcsös, másokra is figyelő yoyót, de tudomásul veszem, hogy te sem vonhatod ki magad a történések alól. (Vélem, én is sarkosabb lettem.)

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Ember alatti állapotok
Állatkínzás Magyarországon
Interjúk
Ennio Morricone, Mathieu Kassovitz, Vajda Gergely
Természetjáró melléklet
Teljesítménytúrák, Zemplén
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra