Önálló miniszterelnök-jelöltet indít 2018-ban a Momentum

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 08., 15:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ezt Orosz Anna, a párt elnökségi tagja jelentette be az ATV-ben.

„Biztosan lesz önálló miniszterelnök-jelöltünk” – mondta Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Orosz Anna

A műsorvezető Vujity Tvrtko.

Csak a harmadik visszakérdezésre ismerte el, hogy saját miniszterelnök-jelöltet indítanak. Elsőre azt mondta, erről alkalomadtán, a pártprogram október 15-i ismertetésekor tájékoztatnak, másodszorra pedig azt válaszolta, most nem szeretne erről beszélni. Azt végül tényleg nem árulta el, ki lesz a miniszterelnök-jelölt.

A Momentum hétvégi küldöttgyűlése arról döntött, hogy senkivel sem fognak össze a 2018-as országgyűlési választáson.

A párttal kapcsolatos hír még, hogy egy héten belül két tag – Pottyondy Edina és Kádár Barnabás – is távozott az ötfős elnökségből. Pottyondy személyes okokra, Kádár belső nézeteltérésekre is hivatkozott. Sem Orosz Anna, sem a HírTV-ben nyilatkozó Fekete-Győr András nem kommentálta, hogy milyen nézeteltérésekről van szó. Azt mondták, két elnökségi tag lelépése természetes egy ilyen fiatal és gyorsan növekvő szervezetben. Egyébként Pottyondy Edina és Kádár Barnabás is a párt tagja marad.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. aug. 08., 15:50
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 harcolj
    harcolj
    2017. augusztus 08., kedd 16:58
    1 vagyis?
  2. 2 yoyo
    yoyo
    2017. augusztus 08., kedd 18:20
    harcolj:
    1 vagyis mindegy.
    hagyjuk a dagadt ruhát másra
  3. 3 galambocskám
    galambocskám
    2017. augusztus 08., kedd 20:19
    Nincsenek közvéleménykutatási adatok? Jó, ne legyenek.
  4. 4 szegedi789
    szegedi789
    2017. augusztus 08., kedd 20:42
    Végre kihívója lesz Karácsony Gergelynek . . .

    Huh, ez is megoldódott.

    :) :) :)
  5. 5 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. augusztus 08., kedd 21:50
    Kár, hogy Kádár távozott az ötfős elnökségből, ilyen névvel tuti miniszterelnök lehetett volna.
    Pottyondy pedig azért lett volna jó miniszterelnök, mert ilyen nevű még nem volt.
  6. 6 rworse
    rworse
    2017. augusztus 08., kedd 22:49
    5

    Szóval, szerinted ilyen névvel esélyük se lett volna? Te névelőítéletes névrasszista.

    Na és akkor mit szóljunk arról, hogy FeGyőr, Orosz...
    A Karácsony névbe legalább nem lehet belekötni. Ajándék, szeretet, Jézuska... Talán, ha indulna ellene egy Augusztushúsz vagy egy Pünkösdhétfő...
  7. 7 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. augusztus 09., szerda 06:06
    6

    Esetleg, ha a folyamatos fogadkozásai ellenére, a Momentum mégis koalíciót kötne egy másik párttal, lehetne egy Fekete Karácsony nevű miniszterelnökünk.
  8. 8 galambocskám
    galambocskám
    2017. augusztus 09., szerda 07:03
    Miért utálom én ezt a nőt, miért utálom?

    Az első pillanattól kezdve az agyamra megy az öntelt vigyorgással a képén ami egyébként az egész Momentumra jellemző.

    A legkézenfekfőbb ok persze hogy az ember egy bizonyos koron túl minden fiatal és szép nőt utál.
    De a Fegyőrt is utálom, plusz valami Hajnalt ha jól emlékszem a nevére, sőt nincsen az egész bandából olyan aki rokonszenves lenne.
    Ezek olyan benyomást keltenek - nem minden alap nélkül - mintha a politika ez egy jó buli lenne. Ottan nem kell dolgozni, ottan csak kormányellenesnek kell lenni, mindenbe belekötni ami Orbán és kész, már masírozunk is a parlamentbe.
    Meg majd kormányzani is fogunk.

    Húúú, de klassz lesz!

    Nézd Momentum, menjél te a francba.

    Van itt nélküled is éppen elég felfuvalkodott hülye.
  9. 9 Cyrano
    Cyrano
    2017. augusztus 09., szerda 09:28
    Már annyi me jelölt van, muszáj emelnem a tétet: ajánlom szerény személyemet.
    Ugyanúgy mérhetetlen vagyok, mint a többi párt (csak a kibaxot mérleg mutat mást, de majd betiltom).
    Ugyanolyan szép vagyok, mint az eddig jelöltek. (Tán az öltözékem szebb is, illendőbb egy ilyen bohó...izé, poszthoz)
    Ugyanúgy nem akarok összefogdosni - na jó, lenne néhány kivétel - senkivel, mint a többiek.
    Ugyanolyan remek programom nekem is van (mindenki menjen a 3,14-ba!)
    Néphülyítésben number one leszek, elvégre lassan magam is hülyülök megfele.
    Ha valami kimaradt a programból, azt is megígérem. Meg annak az ellenkezőjét is.
    Ugyehogyugye, én vok a legjobb jelölt?!
  10. 10 Világos
    Világos
    2017. augusztus 09., szerda 10:40
    Mindenki óvatos legyen. Az első jelek Olimia ? és a folytatás arra utal, hogy valaki
    pénzén könnyü igy nyilatkozni. A megjelenésük a nagyképüségen kivül arra utal, hogy
    van anyagi háttér. Aki Másodfideszt akar az támogassa őket.
    Egyébként a FIDESZ kiegészitő pártja. -igy nem kell szövetséget kötni senkivel.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Ember alatti állapotok
Állatkínzás Magyarországon
Interjúk
Ennio Morricone, Mathieu Kassovitz, Vajda Gergely
Természetjáró melléklet
Teljesítménytúrák, Zemplén
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra