A jó király ajándéka: Orbán 2,4 milliárd forintnyi támogatással köszöni meg hű vajszlói vazallusainak a vendéglátást

  • narancs.hu
  • 2018. június 12.

Belpol

De úszni még ráértek, drága híveim.

Orbán Viktor "Köszönöm, Vajszló" facebook-bejegyzése eleinte csak hóbortnak tűnt, pontosabban nyilván gáláns köszönetnyilvánításnak, hiszen a miniszterelnök még a kampány során látogatott el a faluba. A látogatás bizonyára jól sikerült, mert a baranyai település két választókörében 55, illetve 59,4 százalékkal nyert a fideszes jelölt. Akkor még arról volt szó, hogy tanuszoda jár majd a falunak, úgymond, köszönetképpen.

Ebből lett az, hogy a tegnap esti Magyar Közlönyben már kormányrendelet csoportosít át a községnek 2,4 milliárd forintot a költségvetés központi maradványából, hívja fel a figyelmet a hvg.hu. Ez mind persze nem uszodára, hanem lebontva 400 millió a helyi ipartelep felújítására, 2 milliárdot pedig egy Vajszló-központú szennyvíz-elvezetési beruházásra. A határozatban az uszoda ugyan meg van említve, de egyelőre csak felmérnék a megépítés feltételeit.

Az úszkálás tehát egyelőre csak a pénzben esedékes.

Figyelmébe ajánljuk