Orbánék továbbra sem találják a hangot az amerikaiakkal CEU-ügyben

  • narancs.hu
  • 2017. május 19.

Belpol

Donald Trump kormánya szerint velük nincs miről tárgyalni.

Hiába nevezett ki Orbán Viktor Altusz Kristóf helyettes államtitkár személyében főtárgyalót, nem haladnak az amerikai–magyar egyeztetések arról a kormányközi egyezményről, amely a CEU budapesti működésének jövőbeli feltétele lenne a felsőoktatási törvény módosítása (a lex CEU) értelmében.

Kovács Zoltán kormányszóvivő tegnap azt mondta, nem igaz, hogy felsőoktatási kérdésekben az amerikai szövetségi kormány nem köthet nemzetközi megállapodást, hiszen jelenleg is három ilyen egyezménye van érvényben Magyarországgal.

A Pesti Srácok ki is nyomozta, melyik ez a három (az egyiket még a rendszerváltás előtt kötötték). A hvg.hu szerint azonban ezek a dokumentumok irrelevánsak a CEU ügyében. Az egyik nem is egyetemről, hanem általános és középiskoláról szól, a másik kettő pedig a kulturális-oktatási együttműködés általános elveit és a diákcsereprogram részleteit fekteti le.

Azaz egyik sem feltétele annak, hogy egy magánegyetem egyáltalán működhessen Magyarországon. A CEU álláspontja szerint ilyesmit két kormány politikai akaratának függvényévé tenni egyenlő a tanszabadság csorbításával.

Richard Damstra, az amerikai nagykövetség ügyvivője azt írta a hvg.hu-nak, hogy az intézmények jogállásával és a diplomakibocsátással kapcsolatos ügyek nem a szövetségi kormány hatáskörébe tartoznak. „Erre a tényre már többször felhívtuk a magyar állam figyelmét, a CEU-törvény elfogadása előtt és után. Arra biztatjuk a magyar kormányt, hogy a CEU-val és a többi érintett intézménnyel folytasson tárgyalásokat. Csalódottak vagyunk, hogy a magyar kormány ebben a témakörben eddig ezt figyelmen kívül hagyta.”

A Külgazdasági és Külügyminisztériumot mindez cseppet sem zavarja, ők azt mondják, már három hete felvették a kapcsolatot Damstrával, azóta hiába várják a választ arra a kérdésre, kivel tudnának tárgyalni a CEU-ról.

Figyelmébe ajánljuk