Pályáztatás nélkül bízták NER-káderekre a rákosmenti stadion vezetését

  • narancs.hu
  • 2021. május 2.

Belpol

Jól jöhet a veszélyhelyzet, ha a megfelelő embert ültetnénk a megfelelő székbe.

Egy napja volt a XVII. kerületi ellenzéknek arra, hogy megbarátkoznak a gondolattal: Fidesz-közeli vezető irányítja majd a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontot üzemeltető céget – derült ki a kerületi Momentum közleményből.

 A 2019-ben elhunyt, volt rákosmenti polgármesterről elnevezett sportközpontot a Mérce szerint 10 milliárdból húzza fel Mészáros Lőrinc cége,  a ZÁÉV Zrt., a létesítmény pedig később is „jó kezekben” marad majd.

 

A jelenlegi fideszes polgármester, Horváth Tamás – élve a veszélyhelyzet adta különleges jogrendel – ugyanis pályáztatás nélkül nevezett ki vezetőt a stadiont üzemeltető cég élére.

A Rákosmenti Sport- és Rendezvényközpont Nonprofit Kft.-t  idén április 23-án alapították; többségi tulajdonosa az önkormányzat, ügyvezetője pedig az  Danada Judit lett, aki 2010-ben a Fidesz Nőtagozatának tagja, Tarlós István idején pedig a Főpolgámesteri Hivatal Sport Ügyosztályának vezetője volt.

Valószínűleg a felügyelőbizottság három tagjától sem kell ellenzéki akadékoskodást várni. mint a Momentum rámutat, Halász Dezső - kerületi KDNP-s képviselőként is ismert. Ulicsák Szilárd korábban a Bethlen Gábor Alapkezelő vezetője, valamint a határon túli támogatáspolitikáért felelős miniszteri biztos volt, jelenleg Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő stábjában dolgozik. A harmadik tag, Bánóczi Zoltán pedig korábban a rákosmenti polgármesteri hivatal vezető beosztású dolgozója volt.

A rákosmenti Momentum jelezte, az eljárást felháborítónak tartják, ezért azonnali hatállyal felszólítják Horváth Tamás polgármestert, hogy vonja vissza döntését és a kerületi ellenzéki képviselők bevonásával hozza meg az ilyen nagy horderejű döntéseket, valamint ellenzéki képviselőt is delegáljon a felügyelőbizottságba.  

(Cikkünk korábbi verziójában tévesen írtuk, hogy a Momentum közleménye vasárnap jelent meg, valójában csütörtökön, április 29-én publikálták. A tévedésért az olvasók elnézését kérjük.)

Figyelmébe ajánljuk