Pető Iván lemondása: Egy korszak vége

publikálva
1997/16. (04. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az SZDSZ Ügyvivői Testületének hétfő reggeli ülésén Pető Iván lemondott pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról. Aznap délután tartott sajtótájékoztatóján cáfolta azokat a feltevéseket, hogy döntését a Szokai-Tocsik-ügyben való SZDSZ-es érintettség, illetve pártjának a botránytól nem elválasztható népszerűségvesztése befolyásolta volna. Azt a megjegyzést is alaptalannak tartotta, hogy a személyével szembeni, a fentiek miatt kialakult belső elégedetlenség késztette e lépésre. A zsúfolásig telt teremben aligha hitt neki bárki is, hiszen magától értetődőnek tűnik, hogy Pető Iván elhatározásában szerepet játszottak az előbb említett okok.

Az SZDSZ Ügyvivői Testületének hétfő reggeli ülésén Pető Iván lemondott pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról. Aznap délután tartott sajtótájékoztatóján cáfolta azokat a feltevéseket, hogy döntését a Szokai-Tocsik-ügyben való SZDSZ-es érintettség, illetve pártjának a botránytól nem elválasztható népszerűségvesztése befolyásolta volna. Azt a megjegyzést is alaptalannak tartotta, hogy a személyével szembeni, a fentiek miatt kialakult belső elégedetlenség késztette e lépésre. A zsúfolásig telt teremben aligha hitt neki bárki is, hiszen magától értetődőnek tűnik, hogy Pető Iván elhatározásában szerepet játszottak az előbb említett okok.Pető Iván lemondása
Egy korszak vége

Ennek ellenére akceptálható az általa egyetlenként felhozott érv, hogy tudniillik a lemondásával előállt helyzetből az SZDSZ végül jól jöhet ki, s "lendülettel" fordulhat rá a választási kampányra. Nyilván nem a sajtót akarta megtéveszteni álnaiv módon: inkább arról van szó, hogy kijelentése, illetve cáfolatai egyenes következményei annak a magatartásnak, amely Pető közéleti szerepvállalását tavaly október 14. óta alapvetően meghatározta.

Következetesség

Miután egyértelművé vált, hogy a Szokai-Tocsik-ügy kapcsán SZDSZ-tagok/szimpatizánsok is gyanúba keveredtek, Pető bejelentette lemondását. Nem tehetett másként: nem elsősorban az egyik érintett, Bernhardt Barnabás személye miatt (aki részt vett Pető 94-es zuglói kampányában), hanem az október 14. előtti állásfoglalásai miatt. Az SZDSZ nevében Pető pártelnök-frakcióvezető ugyanis követelte, hogy a sikerdíj-botrány miatt Suchman Tamás privatizációs miniszternek mennie kell: ha tudott Tocsik Mártáról, azért, ha nem tudott, hát azért. Petőnek tehát október 14-én, az SZDSZ-"érintettség" kiderültekor le kellett mondania. Döntését azonban, mint ismeretes, az akkori Ügyvivői Testület (ÜT) nem fogadta el: Pető szándékát "aránytalanul erősnek" tartották, s - akkor még - úgy látták, Pető távozása azt sugallná, hogy maga a legszűkebb pártvezetés is sáros az ügyben. Pető elfogadta az ÜT érvelését, igaz, nem csekély rábeszélés után: morális kétségeit a racionális megfontolások nem oszlatták el teljesen.

Ezek után viszont joggal hihette - és hitte is -, hogy a személye iránti bizalom nem kérdés. Ezt hamarosan a tények is igazolták: a novemberi küldöttgyűlésen egyedüli jelöltként bő kétharmados többséggel választották újra elnökké, idén februárban pedig a parlamenti képviselőcsoport 58:3 arányban erősítette meg frakcióvezetői tisztségében. Ráadásul a pártban 1994 óta folyamatosan napirenden lévő vita - bent maradni-e a koalícióban, avagy kilépni - tavaly novemberben nyugvópontra jutott (legalábbis a nyilvános beszédben) azzal, hogy 1998-ig a koalíciós tagságnak nincs alternatívája; s mivel Pető elkötelezett koalíciópárti, ez szintén azt a véleményt erősíthette, hogy pozíciója megingathatatlan.

Az októberi ÜT-döntés Pető számára nem csupán a személye melletti kiállást jelentette, hanem azt is, hogy a Szokai-Tocsik-ügy az SZDSZ egésze számára nem létezik. Az ebből az időből származó nyilatkozatok ("a párt túllépett ezen", "a kérdést lezártuk, az esetleges elmarasztaló bírói ítélet után térünk csak vissza rá", "az előttünk álló feladatokra koncentrálunk" stb.) pontosan ezt próbálták a tagságba szuggerálni - csakhogy a valóságban sem az SZDSZ-szimpatizáns, sem az SZDSZ-t kritikusan (illetve ellenségesen) szemlélő közvélemény nem volt hajlandó túllépni az ügyön. Nem is igen lehetett: az egyes társadalmi csoportoknak a párttal szembeni mindeddig megmagyarázhatatlan indulatai a Szokai-Tocsik-üggyel mintegy "materializálódtak", zsigeri ellenszenvük "végre" nettó zsidózás nélkül is artikulálhatóvá vált. (Értesüléseink szerint az ezzel való szembesülés különösen a vidéki szervezeteket rázta meg.)

Hogy mindez hogyan hatott a pártvezetésre, azt a tisztségviselőkkel folytatott háttérbeszélgetésekből nem tudjuk egyértelműen rekonstruálni. Például tényként kezelhető, hogy - elsősorban a már említett koalíciópártisága miatt - Pető legalább egyik posztjáról való lecserélését régóta szorgalmazták egyesek: Ungár Klára még októberben lemondásra szólította föl Petőt, a februári frakcióvezető-választáskor néhányan Szent-Iványi Istvánt vagy Hack Pétert látták volna szívesebben a képviselőcsoport élén (akkor állítólag, éppen a Pető iránti lojalitásból, mindketten nemet mondtak a felkérésre). Ezek az esetek azonban inkább csak "visszafelé" tűnnek komoly kezdeményezéseknek, akkoriban - mint a fent említett szavazati arányok is mutatják - nem volt jelentékeny támogatottságuk. Sokkal lényegesebb momentum, hogy a novemberi küldöttgyűlésen megválasztott új Országos Tanácsban és Ügyvivői Testületben jelentékenyen erősödött a koalíciót kritikusan szemlélők tábora. Az MSZP-vel való szakítás harcias hangoztatása, mint arra korábban utaltunk, alábbhagyott ugyan, ám ezzel párhuzamosan erősödött az az igény, hogy a párt ne csak a deklarációk szintjén, hanem ténylegesen is túljusson a Szokai-Tocsik-ügy okozta válsághelyzeten.

Változások

A kérdés csak az volt, hogyan. A jelek szerint a párt egy részében év elejétől erősödött az a vélemény, hogy a vezetést meg kell újítani, vagy legalábbis a pártelnöki és frakcióvezetői posztot ketté kellene választani. Beszélgetőpartnereink mindegyike mesélt bizonyos "azokról, akik" Pető elmozdítását "elősegítették", de nevesíteni egyikük sem tudta (vagy nem akarta) e kört. Nem kizárható az sem, hogy a pártvezetés, ha akart, sem tudott lépni, mivel mind az októberi ÜT, mind a novemberi küldöttgyűlés, mind a februári frakcióülés kiállt Pető mellett, s ilyen előzmények után nehezen lehetett volna megindokolni a pártelnök elmozdítását. Maradtak hát a hétfő esti testületi pszichodrámák: hogy mélyponton a párt népszerűségi indexe, s nem látni a folyamat végét; hogy a közvélemény szemében hovatovább az SZDSZ a Szokai-Tocsik-botrány fő felelőse, és ez ellen mintha védekezni sem lehetne; hogy mindezek következtében a vidéki szervezetek egyre lehetetlenebb helyzetbe kerülnek. Pető, érthető módon, idővel a vele szembeni bizalmatlanság indirekt megnyilvánulásaként értékelte e megjegyzéseket. Egybehangzó vélemények szerint két hónap múltán elege lett ebből. A helyzet kulcsa azonban továbbra is az ő kezében volt: vagy magától feláll, vagy nem változik semmi.

Pető az előbbi mellett döntött. Megbízható értesülések szerint a legszűkebb vezetéssel a múlt hét elején tudatta elhatározását, s azt is, hogy ez ezúttal megmásíthatatlan (feltehetően Kuncze Gábor, Demszky Gábor, Magyar Bálint, Hack Péter, Fodor Gábor, Szent-Iványi István, Eörsi Mátyás alkották e kört). A Narancs úgy tudja, Kuncze Gábor az utolsó pillanatig amellett érvelt, hogy Pető lépése fölösleges: még a hétfő reggeli rendkívüli ÜT-n is megpróbálta rávenni Petőt álláspontjának megváltoztatására, sikertelenül. A hírzárlat mindenesetre tökéletesen működött: nemcsak a sajtó, de az SZDSZ-frakció is csupán hétfőn értesült Pető szándékáról.

Miért most?

SZDSZ-es vélemények szerint ha Pető Iván már így döntött, megfelelő időpontban tette ezt. Az igazi választási kampány még nem kezdődött meg, s úgy vélik, a párt körüli jelenlegi viszonylagos szélcsend is kedvező egy ilyen horderejű változtatáshoz. Ez több szempontból is vitatható álláspont. Átmeneti szünet után a Szokai-Tocsik-botrány éppen a napokban kerül elő megint annak okán, hogy egyrészt a rendőrség vádemelési javaslattal átadta az ügyet az ügyészségnek, másrészt pedig a közeljövőben elkészül a parlamenti vizsgálóbizottság jelentése. A parlamentben zsidózó G. Nagyné Maczó Ágnessel szembeni SZDSZ-es fellépés kudarccal végződött (ez ugyan nem a szabad demokratákat minősíti, de ezt most hagyjuk), ráadásul a Metész-MIÉP-tüntetés egyik fő célpontja is Pető Iván volt. Ami az utóbbit illeti: igaz ugyan, hogy csupán egy egyszázalékos párt gyűlöletfélórájáról volt szó, ám a tudósítások révén az esemény "közkincs" lett; vagyis mindez (plusz Maczó Ágnes) ad absurdum azt is sugallhatja, hogy az SZDSZ s elnöke a "nép", a "nemzet" nyomására hátrált meg.

Miért ők?

Formálisan az ÜT javasolta Pető Iván megüresedett posztjára a jelölteket: ideiglenes ügyvezető elnöknek (egyhangúlag) a belügyminiszter Kuncze Gábort, frakcióvezetőnek a külügyi államtitkár Szent-Iványi Istvánt. Utóbbi neve leendő posztjára már korábban is felmerült. Szakmai hozzáértését általánosan elismerik, ugyanakkor azt is megjegyezték egyesek, hogy - mivel nemigen szeret reflektorfényben lenni - nem egyértelmű, új helyén beválik-e. A frakció a jövő héten szavaz Szent-Iványi személyéről, aki egyébként csak nagyarányú támogatás esetén vállalja a feladatot. (Amennyiben megválasztják, le kell mondania államtitkári pozíciójáról - ezt állítólag örömmel teszi -, s ebben az esetben az SZDSZ Eörsi Mátyást, a külügyi bizottság elnökét ajánlja majd Szent-Iványi helyébe.) Ismét felmerült, mégpedig első számú jelöltként, Hack Péter neve is - ő azonban csak akkor Demszky vagy Magyar Bálint ügyvezető elnöksége mellett lett volna frakcióvezető. Hack értesüléseink szerint nem bánja Pető távozását, ám nem helyesli Kuncze jelölését, mert a Pető által indokként felhozott "frissítést" nem látja személyében biztosítottnak. Úgy tudjuk, szerinte Kunczét ugyanúgy elhasználta/használja a kormányzati munka, mint Petőt kettős funkciója.

A belügyminiszter ellen, vélik néhányan hasonlóképpen a pártban, éppen kormányzati pozíciója szól. Mindenekelőtt azért, mert - mint azt Narancs-beli interjújában Kövér László Fidesz-alelnök is érzékeltette - a kampány egyik fő témája vélhetően a közbiztonság lesz. Ha nem javul látványosan a helyzet (és ez valószínű), a belügyminiszter kíméletlen támadásoknak néz elébe. S ha a belügyér lesz a pártelnök, így a fejtegetés, annak óhatatlanul kárát látja az SZDSZ, hiszen a Kunczéra dobált sár jórészt a pártra hull vissza. Érdekes, mások éppen e konfliktushelyzetben látják a nagy esélyt: érvként Torgyán József permanens Kuncze-ellenes felszólalásait, illetve a belügyminiszter ezekre adott szerintük frappáns válaszait hozzák fel. Úgy vélik, a kampány a szélsőséges és mérsékelt erők közötti választási kényszerről is szólni fog: vagyis a tévé nyilvánossága előtt folyó Kuncze-Torgyán-purparlék minden fizetett reklámnál többet hozhatnak a pártnak. Kuncze mellett szól továbbá az is, hogy legtöbb beszélgetőtársunk szerint az ő pártbéli támogatottsága a legnagyobb a potenciális jelöltek közül: a nyugodt erőt (hogy e stílustöréssel éljünk) és derűt megjelenítő 94-es imidzsben változatlanul nagy lehetőségek vannak, vélik.

A pártbéli támogatottság nem összetévesztendő a közvélemény-kutató cégek rokonszenvindexeivel: ebben tartósan Demszky Gábor fővárosi főpolgármester a legjobb. Felmerült természetesen az ő neve is lehetséges elnökként. Úgy tűnik azonban, Demszky egyre inkább kihátrál az országos pártpolitikából: elsődleges célja az, hogy 1998-ban harmadszorra is főpolgármester legyen - ez egyértelműen kitűnik múlt szombati Magyar Hírlap-béli interjújából.

Magyar Bálintot, bár kultuszminisztersége jelentős pluszfeladatot jelent számára, változatlanul a párt királycsinálójaként emlegetik. Noha neve előkerült, meglehetősen nagy a csend körülötte. Egyesek ennek okát is tudni vélik: határozottan állítják, ő lesz a párt miniszterelnök-jelöltje 1998-ban.

Ami tény: egyelőre, ideiglenesen, Kuncze Gábor a befutó. Természetesen sem erről, sem a frakcióvezetői posztról nem hétfőn döntöttek: bizonyos értelemben a "kikkel tovább" dilemmája gondolatkísérletek formájában hónapok óta jelen van a pártban; éppen ezért, amikor hét elején a helyzet élesbe fordult, információink szerint a legszűkebb vezetés - amibe értelemszerűen Pető is beletartozik - viszonylag gyorsan határozott az utódokról. Hogy Kuncze elnök marad-e, az május 24-én, a küldöttgyűlésen dől el.

Közegellenállás

Pető Iván képviselőként dolgozik tovább. Múlt héten egy keserű pillanatában állítólag megjegyezte: egy év múlva csak egyéni körzetében indul, s ha úgy adódik, hát ott essék el, a harc mezején. A jelek szerint azonban erről szó sincs. Kuncze kijelentése, hogy reményei szerint Pető 1998-as országos listás helyezése hűen tükrözi majd a pártelnök megbecsültségét, szintén erre utal.

Volt-e konkrét oka lemondásának? Senki nem tudott ilyenről beszámolni. Ismerve a szabad demokraták fegyelmezettségét, nem kizárt persze, hogy ha létezik is ilyen ok, az nem publikus. Amit több-kevesebb bizonyossággal leszűrhettünk, az az, hogy bejelentése az október 14. óta tartó folyamat végállomása. Ennek során fokozatosan vonult ki mögüle az a közeg, amely lemondása visszaszívására bírta rá; Pető - meglehet, jobb meggyőződése ellenére - következetesen végigvitte ekkor vállalt szerepét: ahogyan utaltunk rá, az októberi ÜT-döntés kijelölte mozgásterét. Feltehetően e csapdahelyzet tette kapkodóvá: erre az év eleji Tocsik-bizottsági meghallgatáson való zavart, párt- (és pártelnöki) PR-szempontból is teljes kudarcot jelentő viselkedése a legjobb példa. S ez tette nem leplezhetően csalódottá is: közelmúltbeli interjúi mutatják ezt a legjobban. A párt körüli úgynevezett független értelmiségiek véleményváltozása keserítette el a leginkább: az, hogy a politikán aligha számon kérhető elvont "egykori közös" ideák "feladását" dörgölték az orra alá újra és újra.

Hétfői bejelentése megosztotta a pártot: a lépését helyeslők ugyanúgy az "időben cselekedni" pragmatizmusára hivatkoznak, mint maga az érintett. Az egyet nem értők szerint gesztusa elhibázott: számukra a higgadtan érvelő, "a politika morálját a moralizálással nem összekeverő" Pető Iván az "eszdéeszesség" evidens megjelenítője.

Bundula István

publikálva
1997/16. (04. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra