Pezsgőfürdővel és szaunával felszerelt bunkert építenek a budai vár alá Matolcsyék

  • - urfi -
  • 2016. március 9.

Belpol

Igen. Tényleg. Minden jel arra utal, hogy ez az igazság. És valószínűleg soha nem tudhatjuk meg, mennyi pénzünkbe kerül majd mindez.

Most rajtunk a hitetlenkedés sora.

Egy hete megírtuk, hogy a jegybank egyik alapítványának Úri utcai ingatlanában, a régi budai városháza épületében borozó, bormúzeum és étterem is lesz. Néhány méterrel odébb, a Lónyay–Hatvany-villában pedig még egy étterem, plusz egy művészeti galéria. Az utóbbi villa díszvilágítását Tiborcz István volt cége csinálja, a felújítást pedig a Mészáros Lőrinchez köthető Magyar Építő. Mindez annyira abszurd, hogy amikor átvette a hírt, a 444.hu a biztonság kedvéért fenntartotta annak a lehetőségét is, hogy csak tréfálunk. Pedig nem.

Varga Lászlóval, az egyik alapítvány kuratóriumi elnökével

Varga Lászlóval, az egyik alapítvány elnökével

Fotó: MTI

Valami hasonlót éreztünk, amikor azt olvastuk: Háromszintes wellnessbunkert épít a Budai Vár oldalába az MNB alapítványa. A cikk közli a tervdokumentáció egyes részleteit, mégis nehéz elhinni, hogy ugyancsak az Úri utcában (csak annak másik végén), a Kapisztrán téren, a Mária Magdolna-templommal szemben ez megtörténhet.

"A pincerendszer már meglévő földalatti szintjén első blikkre nem egyértelmű, mire használná az alapítvány. Ami a fenti rajz alapján viszont egészen világos, hogy egy komplett wellness-szekció töltené ki a pincerendszer legalsó szintjét: több pezsgőfürdő és egy óriási medence látszik az alaprajzon; alatta szaunahelyiségeket alakítanak ki. A legalsó szintről nagyjából 150-160 méter hosszú alagút vezet majd ki az Attila úti bejáratig, ahol a metszetrajzok alapján egy másik látogatóközpont fogadja majd az alapítvány tevékenysége iránt érdeklődő tömegeket" - írja a 444.

A további részletekért kattintsanak, itt most a magunk részéről csupán két apróságot hangsúlyoznánk.

A bunkerrendszert építtető - és korábban egyébként Matolcsy háza mellett palotát vásárló - Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány kuratóriumának tagja Bogár László, aki az emberiség megsemmisítésére törekvő zsidó összeesküvésről szokott előadni. Ez sokat elmond arról, milyen jó helyre kerül a pénzünk.

A másik apróság, hogy amennyiben Áder János aláírja a közvagyon jelleg elvesztéséről szóló törvényt, akkor soha a büdös életben nem tudjuk meg, mire költik el a továbbiakban a pénzünket ezek a tízmilliárdokkal játszadozó, külföldre is kacsingató, fékevesztett alapítványok. Akkor tényleg az marad, hogy bízunk Matolcsy és Bogár László tisztességében és szakértelmében.

(A jegybank alapítványairól, cégeikről, vagyonukról és programjaikról a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashat további részleteket.)

Figyelmébe ajánljuk