Mozgáskorlátozottak irányított autóvásárlási támogatása

Piacvédelem

Belpol

Csak Suzukit vásárolhatnak azok a mozgássérültek, akik állami támogatáshoz jutnak, ráadásul egyetlen cégen keresztül, egyetlen biztosítóval, bankkal szerződve. Utóbbinál a meglévő önerő mellett is kötelező a kölcsönfelvétel. Az állami támogatások felett őrködő konzorcium uniós versenyjogot sérthet, a háttérben pedig megjelenik Garancsi István is.

„Régóta mozgássérült vagyok, nem létezek autó nélkül, és mivel nyáron ellopták a Suzukimat, gondoltam, beadom a pályázatomat a gépkocsiszerzési támogatásra. Szeptemberig kellett benyújtani, december közepén tájékoztattak, hogy megkaptam az egymillió forintot, amit újautó-vásárlásra használhatok fel. Egy Suzuki Swiftet szerettem volna, de amikor érdeklődtem, azt mondták, már novemberben elfogyott. Ajánlottak egy másik fajtát, hónapokkal későbbre kaptunk egy időpontot, mert csak a Lehetőségautó Kft.-n keresztül lehetett intézni. Az önerőt ki tudtam volna fizetni, de még így is kötnöm kellett volna egy 25 ezer forintos kölcsönszerződést a Duna Lízinggel, úgyhogy megelégeltem a lassú és bonyolult ügyintézést, inkább nem használtam fel a támogatást, anélkül vettem autót” – számol be a vele tavasszal történtekről Júlia. Példája nem egyedi, a támogatás kapcsán rengeteg panaszról hallani: lassú az ügyintézés, kötelező a hitelfelvétel, magas a THM, messze az iroda, van, aki Bajáról Szegedig megy, hogy autóhoz jusson.

 

Emelt összeg, kisebb választék

A mozgássérültek gépjárműszerzési támogatása évtizedek óta létezik, egy 2011-es kormányrendelet azonban sokat változtatott az addigi rendszeren. A jelenlegi jogszabály szerint súlyosan mozgáskorlátozott és egyéb fogyatékossággal élő személyeknek évente kétszer (március 31-ig, illetve szeptember 30-ig) van lehetőségük benyújtani pályázatot új vagy használt autó vásárlására, illetve átalakítására. Egy személy viszont csak hét­évente igényelheti a támogatást. Előnyben részesül az, aki keresőtevékenységet folytat, tanulói jogviszonyban áll, 14 éven aluli gyermeket egyedülállóként nevel, vagy honvédelmi kötelezettségével összefüggésben vált súlyos mozgáskorlátozottá, vagy egyéb fogyatékossággal élő személlyé. Mellettük a szállítást végző személy is igényelheti a támogatást, aki lehet szülő, házastárs, bejegyzett élettárs, közös háztartásban élő gyermek vagy testvér, esetleg a szállítást önkéntes jogviszonyban végző személy. 2016 áprilisától új autó esetén egymillió forint jár – előtte ez az összeg 900 ezer forint volt, még korábban 300 ezer. Használt autónál is sokáig 300 ezer forintot kapott a nyertes pályázó, ez most már 600 ezer forint; átalakításra pedig a korábbi 30 ezer forint helyett 90 ezerre lehet pályázni. Ez utóbbi amúgy kevés, hiszen egy-egy átalakítás – például nem automata járműnél a kuplung-fék-gáz pedálhármas kiváltása a kormányra szereléssel, egy kifordítható ülés, egy kerekesszék rögzítésére alkalmas szerkezet vagy egy mobilrámpa – több százezres vagy akár milliós tétel is lehet.

Minderre az állam 2017-ben 841 milliót különített el, és a 2018-as költségvetésben is ugyanennyi áll majd rendelkezésre. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának tájékoztatása szerint az elmúlt öt évben új autóhoz 2185-en, használthoz 1106-an jutottak, átalakításra pedig 343-an kaptak támogatást.

Korábban ilyet is lehetett

Korábban ilyet is lehetett

Fotó: Sióréti Gábor

 

Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke szerint a 2011-es változás és a közlekedőképesség vizsgálatának bevezetése indokolt volt, hiszen előtte a háziorvosok szabad értelmezésétől függött, hogy a jogosultságot megállapították vagy sem. Azonban az új vizsgálattal azt érték el, hogy éppen a súlyosan mozgássérültek maradnak ki a támogatásból; a kritériumok alapján például egy térdnél amputált mozgássérült személynek nem jár. „Pedig ha megnézzük, milyen lehetőségei vannak egy mozgássérült embernek arra, hogy el tudja hagyni a lakását vagy települését, akkor három eshetőséget találunk. A támogató szolgálatot, amelynek nincs országos lefedettsége, hétfőtől péntekig reggel 8-tól délután 4-ig működik, és jó előre be kell rá jelentkezni. A közösségi közlekedés, amely többnyire nem akadálymentes, egy felmérésünk szerint a mozgássérült emberek jelentős része el sem tudja hagyni a saját települését közösségi közlekedéssel. Vagy a saját autó.”

A pályázattal a 2011-es kormányrendelet óta új autóként kizárólag Suzukit, annak is néhány meghatározott típusát – idén márciusig például Suzuki Baleno, Celerio, S-Cross és Vitara modelleket – lehet igényelni; használt autónál nincs ilyen megkötés. „2011 előtt aki elnyerte a támogatást, az az utalványával bármelyik autókereskedésben vásárolhatott bármilyen autót, amely az ő saját igényeinek és pénztárcájának megfelelt” – mondja Kovács Ágnes, aki szerint a súlyosan mozgássérült személyeknek, például akik elektromos kerekesszékkel közlekednek, a Suzuki egyáltalán nem alkalmas, mert nem lehet például beemelő szerkezetet építeni bele. „A szövetségünket nem kérdezték meg a típus kiválasztásakor, pedig ezekbe a fajtákba csak úgy fér be egy mechanikus kerekesszék, ha lehajtjuk a hátsó üléseket, de akkor a család már nem tud együtt utazni.”

Arról viszont egyeztetett a MEOSZ és a tárca, hogy mivel jelenleg nincs mód az új autók körének bővítésére, átmeneti megoldásként a súlyosan mozgássérült személyek egy külön alapból kaphassanak támogatást a számukra megfelelő autók megvételéhez. Az Emmi felkérésére a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. ki is írt egy pályázatot kifejezetten kerekesszékkel közlekedők számára. Ez jelenleg egy 50 millió forintos alap, és nincs típuskötöttség, a támogatás pedig a vétel­ár 50 százaléka, maximum 4 millió forintig. Ezt a MEOSZ csupán részmegoldásnak tekinti, ők ugyanis 250 milliós alapot javasoltak, 85 százalékos, maximum 5 millió forintos támogatással. „Egy beemelő szerkezettel ellátott autó ára 9 és 13,5 millió forint között is mozoghat. Fontos segítség ez az 50 millió forint, de az előzetes megállapodásaink nem erről szóltak” – sérelmezi Kovács Ágnes.

 

Kötöttségek

A meghatározott típusú új autókat csak a Lehetőségautó Kft.-n keresztül tudja megvásárolni a nyertes pályázó. A cégnek nyolc értékesítési pontja van (Békéscsaba, Budapest, Győr, Kazincbarcika, Nyíregyháza, Pécs, Szeged és Zalaegerszeg). Bár a használt autót elvileg bárhol az országban meg lehet venni, a tranz­akció lebonyolítása szintén a Lehetőségautón keresztül történik. A MEOSZ elnöke szerint sok panasz érkezik hozzájuk: az autókereskedések sokszor elküldik a mozgássérült vásárlókat, mert az ügyintézés szörnyen lassú és nehézkes. A Lehetőségautó Kft. egy konzor­cium tagja (erről bővebben lásd keretes írásunkat), amelyet a Duna Lízing Zrt. vezet, és benne van a Suzuki Magyarország, illetve a Signal Iduna Biztosító. Az autóvásárlók csak a Duna Lízingen keresztül igényelhetnek hitelt, és a Signalnál köthetnek biztosítást.

Hitelfelvételre akkor is szükség van, ha a vásárló (a támogatással együtt) a teljes vételárat le tudná tenni; a kormányrendelet szerint ugyanis kölcsönszerződés nélkül nem érvényesíthető az elnyert pályázati pénz. Az államtitkárság szerint a konstrukciónak számos előnye van, például a flottakedvezmény, az ellenőrizhetőség, a visszaélések csökkenése, az ügyfelek védelme. Szerintük a minimális – új autó esetén 25 ezer, használt autónál pedig 300 ezer forintos – hitelre azért van szükség, mert „a támogatási rendszer működésének tapasztalatai azt igazolják, hogy a támogatottak jelentős része autóvásárláskor mindenképpen hitelfelvételre kényszerül, így nem jellemző, hogy a jogosultak kizárólag az önerejükre támaszkodva tudjanak autót vásárolni. A 2016-ban bevezetett minimális összegű hitel ugyanakkor azoknak a jogosultaknak az esetében, akik elegendő mértékű önerővel rendelkeznek, nem jelent érzékelhető többletterhet.”

Huszonötezer forint valóban nem nagy összeg, ám az önerővel rendelkezők nem értik, miért van erre szükség. A korábbihoz képest ez azonban kedvezőbb konstrukció, régebben ugyanis, ha a pályázónak megvolt a saját forrása, egyben fizethetett ugyan, de úgy kezelték, mintha az hitel lenne, és a 36 hónapos futamidő alatt folyamatosan vonták a havi „törlesztőt” a pénzből. Kovács Ágnes szerint a mostani felállás egy fokkal jobb a réginél, de ezzel sincsenek megelégedve. „Több Suzuki-kereskedésben megkérdeztük, milyen hitelfelvételi lehetőséget tudnak ajánlani. Volt, ahol akciósan 0 százalék THM-et ajánlottak, de a legmagasabb is csak 6,99 százalék volt.” Ezzel szemben a Duna Lízing változó kamatokkal és jelenleg 17,73 százalékos THM-mel dolgozik. „Erre a konstrukcióra csak egyet tudok mondani: ki kell dobni a kukába. A konzor­cium tagjai kaptak egy olyan piaci pozíciót, amivel lehet élni vagy visszaélni. Ebben az esetben csak az utóbbi sikerült. Ma egy mozgássérült ember jobban jár, ha megfontolja, hogy támogatás nélkül vásárol autót magának” – összegez a MEOSZ elnöke.

 

Verseny nincs

Megkérdeztük a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) is, volt-e (van-e) vizsgálat ez ügyben. A GVH nemleges választ adott. Pedig szakértő forrásunk szerint felvethet problémákat a konzorcium működése. A kormányrendelet szerint „a finanszírozó szervezet kiválasztása nyilvános pályázat útján történik a versenysemlegesség szempontjainak érvényesítésével”, a pályázati felhívást a minisztérium honlapján kell közzétenni.

Kerestük a pályázatot, ám azt az akkor még Nemzeti Erőforrás Minisztérium néven működő intézmény honlapján nem találtuk. Az Emminél is érdeklődtünk a pályázatról, ám ők is csak arról tájékoztattak, hogy „2011. november 30-ától a tárca, valamint az erre a célra kiírt pályázaton nyertes szakmai konzorcium együttműködnek a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeihez kapcsolódóan új és használt személygépkocsik jogosultak részére történő beszerzése és finanszírozása tárgyában”. Szakértő forrásunk szerint ebben az esetben az is elképzelhető lenne, hogy több konzorcium is nyer, így több típusú gépjármű és hitel, illetve biztosítás közül választhatna a vásárló. Ha ez nem történik is meg, akkor legalább határidőt kell szabni (ami ilyen esetben maximum 3–4 év), ami után újabb pályázatra van szükség, ismételten a verseny védelme érdekében. A Duna Lízing vezette konzorcium azonban 2011 óta, vagyis hat éve folyamatosan nyeregben van. Forrásunk szerint ez több mint problémás, hiszen ennyi idő alatt a piac – úgy az autó-, mint a hitel- vagy a biztosítási piac – átalakult, egy most kiírt pályázaton már nem biztos, hogy ez a konzorcium nyerne; továbbá a jelenlegi szisztéma sértheti az uniós versenyjogot is, ahol „tilalmazzák a versenyt korlátozó megállapodások megkötését, valamint az erőfölényes helyzettel való visszaélést”.

Övék a pálya

A konzorcium tagjai a Lehetőségautó Kft., a Suzuki Magyarország, a Signal Iduna Biztosító és a Duna Lízing Zrt. Utóbbi eredetileg a 2014-ben bedőlt, 18 milliárdos kárt okozó, Töröcskei István-féle Széchenyi Bank egyik leányvállalataként működő Széchenyi Lízing Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-ként volt tagja a konzorciumnak. A Széchenyi Lízing biztosította a mozgáskorlátozottak gépjárműszerzési támogatásához a kölcsönt és annak teljes ügyintézését. Amikor megkezdték a Széchenyi Bank felszámolását, új finanszírozó vásárolta föl a lízingtársaságot, mégpedig a miniszterelnök barátjaként és a Market Építő Zrt. tulajdonosaként ismertté vált milliárdos, Garancsi Istvánhoz köthető Duna Takarék Bank (DBT) 2015 áprilisában. Így a Széchenyi 2015. július 1-je óta Duna Lízing Kft. néven működik tovább, és a konzorcium vezetőjeként a kötelező kölcsönszerződésekért felel.

Figyelmébe ajánljuk