Pintér a közoktatásról: „Oktatni csak abban az osztályban lehet, ahol rend van”

  • narancs.hu
  • 2022. május 18.

Belpol

A kulturális bizottsági meghallgatásán a belügyminiszter azt is mondta, a polgári engedetlenséget fegyelmi kérdésnek tekinti. 

A korábbi alapokon folytatják a munkát, a közoktatást érintően is – mondta Pintér Sándor belügyminiszter a kulturális bizottság szerdai ülésén a miniszterjelölti meghallgatásán a Telex beszámolója szerint. Pintérnek azért kellett a kulturális bizottság előtt is megjelennie, mert a következő kormányban a közoktatás is az ő minisztériumához tartozik majd. 

Pintér expozéjában kevés konkrétum hangzott el, de arról beszélt, hogy „modernizációs folyamatot” szeretnének folytatni, ez részben „az informatika fejlesztését” jelenti az oktatás területén. Kimondta még a teljesítmény mérésének fontosságát is, emellett hangsúlyozta, hogy 

„oktatni csak abban az osztályban lehet, ahol rend van”.

Példaként a „leszakadó területeken” az iskolákhoz telepített kamerás megfigyelő rendszert hozta fel. Szerinte népszerű az iskolarendőr intézménye, amelyet száz iskola kért. Az iskolai erőszak visszaszorításával, kábítószerellenes programok szélesítésével kívánja a rendet biztosítani, együttműködve egyházi és civil szervezetekkel, valamint a szülőkkel is.

„Tartalomfejlesztési feladatora is jelentős koncentrációt kell érvényre juttatni” – fogalmazott, és az is kiderült, hogy megmarad az ingyenes tankönyvek rendszere is.

A pedagógusbérekről Pintér elmondta: „egyértelmű hogy ezen javítani kell.” Ennek feltételeit azonban ország javuló gazdasági helyzete teremtheti meg. Ennek híján nem tud többletforrásokra szert tenni.

„Nem ígérek semmit és azt betartom”

– mondta a fizetések látványos emelésére vonatkozóan Pintér.

Kérdésre szóba került a tanárok polgári engedetlensége is, erről azt mondta, nem ismeri ezt a kifejezést, majd arról értekezett, hogy a polgári engedetlenség Gandhitól származik, ahol egy teljs indiai nemzetnek az elnyomók elleni fegyvertelen lázadását próbálta valamilyen módon érvényre juttatni. „Hasonló történt 1848-49 után. Ilyen súlyos helyzetben nem vagyunk.”

Pintér szerint az „egyszemélyes polgári engedetlenség” sem értelmezhető, nem része a jogrendnek, így nem fogadható el.

„Fegyelmi kérdésnek tekintem”

– közölte a belügymniszter. Azt azonban elismerte, hogy sztrájk ettől függetlenül legitim eszköz.

Az egyházi és állami iskolák jövőbeni számának alakulásáról azt mondta: „A jelenlegi eredmények azt mutatják, hogy az egyházi kezelésben lévő iskolák jobb eredményeket érnek el, mint az általános iskolai területek. Tehát ennek megfelelően, ha jobb eredményeket tudnak elérni, van egy evidens megoldás, hogy az egyházi iskolák jelentős területeken több szerepet kapjanak.”

A meghallgatáson az is kiderült, hogy Rétvári Bence lesz a miniszterhelyettes, és Maruzsa Zoltán lesz (marad) az államtitkár.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk